Ismét eltelt egy hónap, lássuk, mi történt az Apple háza táján.
A legnagyobb hazai vonatkozású hír természetesen az iPhone 3GS megjelenése volt. Pénteken már nagyjából 60 ember állt sorba a készülékért, most, négy nappal később pedig már nicns egyik példányból sem a webshopban. A megjelenés előtt a T-Mobile 2-3 napig tartó készletről beszélt, a bemutató napján a vezérigazgató - látva a sor hosszát - már akár egy hétig is kitartó készülékszámot említett. Ő tévedett.
A webshopban keddre ugyan kifogyott a készlet, mindenesetre elvethetjük a korábbi pletykák szerinti 100 és 200 közötti darabszámot. Sokkal reálisabb a Csaba forrásából érkező 4-500 darabos induló készlet. Jövő héten van esély egy újabb szállítmányra, de egyelőre ez nincs megerősítve az Apple részéről.
És ami még nincs megerősítve: közelít az Apple Magyarországra (sőt, az egyik lábujja már itt is van). Nem tudjuk, mikor lesz a hatalomátvétel, sem azt, mikor lesz iTunes Store, de azt tudjuk, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik. Meg azt is, hogy mennyien vásárolnak a magyar AppStore-ban. Kevesen, ez pedig az iTunes Store-ra is rányomhatja a bélyegét.
Ebben a hónapban az erőszak is felmerült a cupertinói céggel kapcsolatban. A hónap elején ugyanis lövöldöztek egy Apple Store-ban, majd megvertek egy Faxconn-alkalmazottat, mert az elveszítette egy iPhone-prototípust. Miután ez megtörtént, a férfi véget vetett életének.
Ahol háború van, ott szex is van, juthatna eszünkbe a mondás, ha lenne ilyen mondás, ezért aztán váltsunk rögtön erre: az egy éves AppStore kínálatában megjelentek - mit megjelentek, berobbantak, bevágódtak, nyüzsögnek - az erotikus 17+-os alkalmazások, nem lehet olyan helyre nézni, ahol ne valami nemi szervet látnánk. Szörnyű.
Persze volt még szó a hónapban rekordnegyedévről szóló pénzügyi jelentésről, olasz maffiózós összeesküvés-elméletről, bazi nagy adatközpontról és egyre romló viszonyról az nVidiával. Lehet, hogy a Cupertino és Santa Clara frigye rövidebb életű lesz, mint sokan gondolták.
Ami még fontos: szeretnék biztatni mindenkit, hogy küldjön képet az Appleblog rovataiba, így várunk fotókat az Utazó iPhone-sorozatba, képeket ügyes vagy épp szánalmas Apple-utánzatokról, magyar vagy külföldi celebekről almalogós cuccal a kezükben (egyéb testrész is megfelel).
Ezenkívül ha tagja vagy az Apple Developer programnak, és szeretnél részt venni az Appleblog interjúsorozatában, ezen az email-címen jelentkezz.