Az Apple kiadta az operációs rendszereinek frissítéseit tegnap, az iOS 12.3, tvOS 12.3, watchOS 5.2.1 és macOS 10.14.5 összességében legfontosabb újítása az új TV app. 100 országban tették elérhetővé, köztük Magyarországon, de nem minden országban egyformán üdvözlik a lehetőséget.
A TV app alapvetően arra lett kitalálva, hogy központi hely legyen. Egyrészt magába foglalja az iTunes által nyújtott filmeket, TV show-kat, a cég új, saját tartalmait, egyben pedig lehetőséget ad tévés appoknak, hogy becsatornázzák magukat ide. Előfordul olyan is, hogy a TV app több, mint amit az eredeti kínál, az HBO esetében például a TV appban le lehet tölteni a tartalmakat offline megtekintésre. Az HBO appja nem tud ilyet.
Ennek megfelelően jobb helyeken a TV app felső menüje olyan felsorolást tartalmaz, mint Watch Now, Movies, TV Shows, Sports, Kids, Library. Nálunk ez mindössze a Műsoron, Filmek, Könyvtár lehetőségekre szűkül. Az Apple egy külön oldalon sorolja, hogy mely országokban milyen appok működnek együtt a TV appal, de Magyarország nem szerepel a listán.
Így lehet, hogy noha a TV app ott van már az Apple TV-men és az iPhone-omon is, semmilyen appot nem kínál integrálásra. Annak ellenére sem, hogy működő, élő előfizetéssel rendelkező HBO GO app ott figyel a készülékeken, ami más helyeken elvileg integrálódik. Ugyanígy a Prime Video. A Netflix ugye kimaradt a buliból, tehát az beláthatatlan ideig nem is lesz része az integrációnak.
Szóval a TV app egyelőre nem sok mindenre jó itthon. Mindenesetre tesznek róla, hogy az Apple TV használók (azért itt érzek egy kis redundanciát a névadásban) tudjanak az új appról, az Apple TV-n a távirányító egyik gombját, ami eddig a Home volt, most átprogramozták. Egy kattintásra a TV appot indítja el, csak a másodikra visz ki a főképernyőre. Értem a célzást, meg a rászoktatási próbálkozást, de kösz, nem. Egyébként visszaállítható, a Beállítások, Távirányítók és Eszközök, Főgomb menüpont alatt.
Az Apple videós straming szolgáltatása már vagy öt éve a pletykák célpontja. Először az volt, hogy lesz, aztán hogy nem tudtak megállapodni a csatornákkal, aztán sokáig ez volt az állítás, majd nemrég azt rebesgették, hogy a versenytársakhoz hasonlóan az Apple is saját tartalom előállítását tervezi.
Hiszen az exkluzív, csak azon a platformon elérhető tartalom akár egy szegényesebb választékot is simán elad a vásárlónak.
Na, most meg az történt, hogy az Apple simán bejelentette a New York Times-nak, hogy dolgozik egy hasonló projekten Ben Silvermannel és Howard T. Owensszel, valamint a rapper Will.i.am is benne van a buliban.
Nem arról van szó, hogy az Apple egy mozifilmet készítene, még csak arról sem, hogy a Game of Thrones-t szeretnék megközelíteni egy sárkányos-szexelős műsorral. Az Apple első kísérlete inkább tűnik egy marketingkampánynak, ugyanis az app ökoszisztémával foglalkozna. Azt mutatná be, az alkalmazások milyen mélyen átszövik az életünket, vagy valami ilyesmi.
Hogy valami képünk legyen, nézzük meg a tegnap közzétett reklámjukat, itt már kikacsintanak ránk arra vonatkozóan, hogy mi készül:
Ez nem erről beszélünk, hiszen ez csak egy reklám, az meg valami komolyabb lesz egyetlen gegnél. De az is biztos, hogy valójában tartalommarketingről lesz szó, TV-show formájában, az iparág veteránjaival megtámogatva. A kérdésre, hogy ezután az Apple komolyabb babérokra is tör-e ezen a téren, Eddy Cue, az Apple egyik vezetője egyértelmű nemmel válaszolt.
Ez nem jelenti, hogy most nekiállunk egy rakás mozi, TV-műsor elkészítésének, vagy ilyesmi.
De azt is elmondta, hogy tovább kísérleteznek ezen az úton. Nem ugranak fejest egy olyan iparág kreatív szegmensébe, ahová eddig csak a videóvágó alkalmazást szolgáltatták, és ez becsülendő. Szerényen tolakodnak oda, de ha megvetették a lábukat, biztosak lehetünk benne, hogy továbbmennek.
Nem is tudom, hogy az Appleblog 2008-as indulásakor már megvolt-e pletyka az Apple saját, nagyképernyős tévéjéről, de azokban az években röppent fel kábé a hír. Azóta, ha valami elemző unatkozik, folyton előrángatja a szerencsétlen tévés projektet, és máris megvan a heti buzz.
Most például Carl Icahn, a leghangosabb Apple részvényes írt egy nyílt levelet Cooknak, amiben felvillantja a piaci lehetőségeket az Apple számára. Ezek között említi az Apple televíziót, aminek szerinte jövőre kell megjelennie.
A The Wall Street Journal erre megírta, hogy szó sincs erről. Az Apple-nek nincs olyan terve, hogy a tévépiacra lépjen. Részletezték is, miért nem.
A lap úgy tudja, hogy az Apple már 10 éve elkezdett foglalkozni ezzel a témával, keresték a módját, hogyan léphetnének a piacra. Egy olyan képességet kerestek, ami kiemeli őket a konkurensek közül, és ami miatt mindenki Apple HDTV-t venne majd - ha van rá pénze persze. Egy 2008-as szabadalom megmutatja, mennyire küzdöttek: egy második generációs iPod nanóra hasonlító eszközt is megálmodtak a tv-hez, amivel felvehetőek a műsorok, és útközben visszanézhetőek.
Még FaceTime-ot is beletettek volna a tévébe a videochathez, de aztán ezt is leszavazták. Végül, több mint egy éve, állítólag szomorú dolog történt:
Az Apple HDTV-vel foglalkozó belső csoportot feloszlatták, és a tagjaikat más projektekhez osztották be.
Állítólag nem végleges a kivégzés, de egyelőre nem foglalkoznak a témával. Viszont ha kilenc évig eredmény nélkül rágták a mócsingot, majd kiköpték, akkor nehéz elhinni, hogy felszedik a földről, és megpróbálják újra megpuhítani. Hacsak nem találnak ki addig valami mócsingtalanító izét, ami megrágja helyettük.
Az Apple Watch-ra kiadott eddigi appok nagy része információt közöl vagy értesítéseket küld. Nem izgatják fel túlságosan a fantáziámat. Ez egyébként teljesen normális, az igazán izgalmas lehetőségek, és a nagy kedvencek érkezése az App Store első éveiben is az első hullám után érkezett.
Na de azért itt vannak a távirányítós appok.
Még egy-két évvel ezelőtt, amikor az Apple Watch-ra még iWatch-ként hivatkoztunk, annyira nem tudtunk róla semmit, két dolgot láttunk előre: az egyik az integráció a Sirivel, a másik a távirányító funkció, hogy ne kelljen otthon minden egyes készüléknek előkeresni az ormótlan kezelőjét, hogy valamit átkacsoljunk. Érvényes ez a médiaeszközökre, klímára, termosztátra, garázskapura, ésatöbbi, hovatovább.
Már megjelent néhány ilyen alkalmazás, amivel a csuklónkról irányíthatjuk a környezetünk eszközeit. Ezek.
SamMote for Apple Watch
A SamMote app okostelefonra már létezett, most update-elték, hogy a kezünkről irányíthassuk a 2011 és 2014 között készült Samsung okostévéket. A program természetesen ingyenes, a tévék természetesen nem.
Az Apple-híreket böngészni az elmúlt napokban eléggé fárasztó elfoglaltság. Minden lap három-négy cikkben foglalkozik a Beats felvásárlásával, az alábbiakat állítva:
a felvásárlás hülyeség volt
a felvásárlás zseniális húzás volt
attól függ
az Apple visszatér a periféria-bizniszbe
az Apple-nek nem kellenek a fejhallgatók, sem a perfériák
senki nem tud semmit
A Google Newsban talán két találat volt az első oldalon, ami _nem_ ezzel foglalkozott. Rögtön rájuk kattintottam.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.