Az Irakban szolgáló amerikai katonák egyik hadosztálya iPodokat használ fordítási célra. Az Apple médialejátszóját egy VCommunicator Mobile-lal összekötve az iPod kijelzőjén keresnek rá a kifejezésekre, ezek kiejtésében a fülhallgatóra küldött audiojel lesz a katonák segítségére. Így nemcsak sokkal olcsóbban jön ki a hadsereg, mintha böszme PDA-kat használnának, hanem a forgatókerék miatt könnyebb a fordítógép használata, rövidebb ideig tart egy szó megtalálása, akár a katonáknak, akár a helyieknek. Igen, az Apple cuccait arrafelé is ismerik, és sok irakinak van saját iPodja, tudtuk meg a forrásból.
Az Apple lejátszóját csak minimálisan kellett átalakítani, a sok homok miatt kapott egy plusz védőréteget, amire egy csuklószorítót tettek, hogy a katonák keze szabad maradhasson. A program már egy éve működik sikeresen, ezért a tizedik hegyi hadosztály után az első lovasság is ilyen készülékeket kap majd. A iPodok képessége a fotók és videók megjelenítésére lehetőséget ad a nyelvi kommunikáción túl térképes segítségnyújtásra az irakiak részéről. Az Apple és a VCom 3D együttműködése tehát egyre szorosabb, így az amerikai hadsereget hamarosan már natív iPhone alkalmazásokkal is ellátják - az ehhez szükséges készülékek nyilván csak a vezetők zsebében figyelnek.
stevejobs
2008.05.19. 07:52
Címkék: hadsereg
Korábban már írtam arról, hogy az Apple felvásárolt egy kisebb processzorfejlesztő céget, a PA Semi-t. A kezdeti találgatások után kiderült, hogy az Apple megszünteti új leányvállalatának Power PC alapú fejlesztéseit, így az is világossá vált, hogy az Apple-t nem a PA Semi jelenleg tesztelt alacsony fogyasztású csipjei érdekelték. Valószínűleg saját elképzelései vannak a jövő Apple- processzorairól.
Azonban kiderült az is, hogy a megvásárolt vállalatnak négy éves szerződése volt az Amerikai Védelmi Minisztériummal több éves megállapodásai voltak az Amerikai Védelmi Minisztériumhoz köthető fegyvergyártókkal, a százmilliós szerződések értelmében a cég tároló rendszereket fejleszt amerikai rakétákhoz vállalat parnerei aknakereső, radar, és rakétákhoz tartozó tároló rendszereket fejlesztenek. Az Apple nem tervez módosítani a megállapodáson, így az továbbra is él.
Tovább olvasom