Túl vagyunk a szokásos éves őrületen, aminek lineáris, jól definiálható fizikai tulajdonsága, hogy ott tombol jobban, ahol nagyobb árengedményeket adnak. Ilyenkor letarolják az online és offline boltokat, úgyhogy méltóság ide vagy oda, szinte minden kereskedő beáll a sorba, hogy felpörgesse a keresletet.
De az Apple Store-ok nem. Az online üzletük sem. És ami a vicc, hogy a végén így járnak a legjobban.
Hogy az Apple gyakran áll ki a sorból, és alkalmaz sikeresen másfajta üzleti felfogást, nem kell senkinek bemutatni. A tabletpiacról nemrég írt posztomban is azt mutattam be, hogy míg a többi cég hagyományos felfogással, nehéz döntéseket hozva küzd azért, hogy tényező maradhasson, addig az Apple válogat a jó és a még jobb lehetőségek között.
A Fekete Péntek is egy ilyen eset. Míg az Apple az előző években csak ímmel-ámmal adott kedvezményeket ilyenkor, idén teljesen kihagyta a kommunikációjából az őrült vásárlás ünnepét. Van ennek egy PR értéke, hogy miután leszámolnak a sorban állással az üzleteik előtt, az egymáson átgázoló embertömegek fölé is emelkednek ezzel a "szarok a Black Friday-ra" felfogással. De még inkább a termékeiket értékelik fel vele:
Ezek a cuccok tényleg ilyen értékesek, nem adunk belőle kedvezményt azért, mert november huszonhetedike van. Ha diák vagy, kapsz kedvezményt, mert ezzel kifejezünk valamit. De hogy csak úgy, na azt nem.
Ezt sugallja ez a viselkedés.
Miközben valójában sok helyen lehet olcsóbban vásárolni Apple-termékeket. Az Apple megbízott viszonteladói - így a hazai APR-ek is -, a Best Buy, a Media Markt, az Amazon lehetőséget kap, hogy akciózzon. Megtehetik, mert ez nekik forgalomnövekedés, de az Apple ezt sem nagyon támogatja meg. A ZDNet írta meg, hogy 2011-ben az Apple mindössze 3 százalékot engedett a nagykerárakból az ünnepre, vagyis ahol már egy mérhető, 10-15%-os kedvezményt dobtak volna be, ott már a nyereségét nyirbálták, nem is kicsit. És még hol vagyunk az ilyenkor szokásos 25-50 százalékoktól.
Tovább olvasom
szucsadam
2013.11.30. 09:23
Címkék: stat fekete péntek
82%
Egy napra megint megünnepeltük az emberiség diadalát a civilizáció felett, a Fekete Péntek őrülete közben viszont az IBM nyugisabb vizekre evezett: az online vásárlásokat vizsgálta. Több millió tranzakció, és körülbelül 800 egyesült államokbeli retail üzlet eladásai alapján készítették ezt a grafikont:
Mit látunk ezen? Aki iOS-t használ, többet költött online. Noha az okostelefon-szektorban az Apple 40, a tablet-versenyben 30 százalékot visz a tortából az USA-ban, mégis ők jegyzik az online eladások 82 százalékát.
76%
Japánban, októberben az okostelefon-eladások 76 százalékát vitte az iPhone, vagyis négy eladott készülékből három az Apple készüléke volt a Kantar piackutatása szerint.
Az NTT Docomo most kezdte meg az iPhone árusítását, és elég erős kezdést produkáltak az 5s és 5c készülékekkel. A mobilszolgáltató csak annyival kommentálta a felmérés eredményét: "igaz a hír, miszerint sokat adtunk el iPhone-okból".
556
...dolláron áll az AAPL részvény, ez pedig megközelíti az év eleji magasságokat. A részvény 2012 szeptemberében érte el a történelmi csúcsát, többször is 700 dollár fölé kúszott az árfolyam, aztán gyors lejtmenetben idén áprilisban 400 dollár alá is ment. A mostani 550 dolláros szint átugrása bizakodásra ad okot, két éves távlatban így néz ki a papír árának mozgása:
szucsadam
2012.11.23. 10:12
Címkék: ajánló fekete péntek
Ma van az árleszállítások nemzetközivé cseperedett napja, a Fekete Péntek. Ilyenkor mindenhol akciókkal találkozhatunk, nézzünk csak be nyugodtan az APR-ekbe, a Mac App Store-ba, az App Store-ba, a Steambe és más online üzletekbe kutakodni.
A kedvenceim:
Portal 2 a Steamen 15 euró helyett 3,74 euróért
Assassin's Creed Brotherhood a Mac Game Store-ban 30 euró helyett 7,49 euróért
Negyedik generációs iPad, 16 gigabájtos, fehér az iStyle-ban 149 900 forint helyett 137 900-ért
Tomb Raider Underworld a Mac App Store-ban 8,99 euróért, 60 százalékos leárazásban
James Bond 50 év 50 dal 12,99 euróért az iTunes Store-ban, ez mondjuk nem leárazás, de a rajongóknak kötelező gyűjtemény, és a darabonkénti 1,29 euró helyett 26 centre jön ki egy dal (ráadásul ha a linkre kattintva vásárolod meg az albumot, részesedést kapunk a vásárolt összegből. Az ára nem változik, csak jó lesz nekünk)