Az Apple - ahogy már többször is megírtuk - múlt héten kezdte meg a nyolcadik, kilencedik és tizedik generációs iPhone-ok (iPhone 6, 6 Plus, 6s, 6s Plus, 7, 7 Plus) akkumulátorainak hivatalos cseréjét, ám úgy tűnik, hogy nem minden modellhez van elegendő raktárkészlet.
Bár a hivatalos közleményben, melyben az eddigi 79 dollár helyett egy kedvezményes, mindössze 29 dolláros csereakciót meghirdették van egy sor arra vonatkozólag, hogy a különböző típusok által használt telepek elérhetősége változhat, arra vélhetően senki nem gondolt, hogy lesz, akinek egészen március végéig (rosszabb esetben április elejéig) kell majd várnia a sorára.
Egy belsős dokumentumban a cég azt írja a hivatalos boltban dolgozóknak, hogy az iPhone 6 Plus, illetve 6s Plus tulajdonosok nagyjából két hetes átfutási idővel kell, hogy számoljanak, míg az iPhone 7, 7 Plus, illetve SE modellekhez való akksik szinte azonnal elérhetők.
A Macrumors.com-hoz eljuttatott olvasói levelekből viszont az látszik, hogy egyre több bolt (a beszámolóban a New York, illetve Észak-Karolina államokban lévőket említik) március végére, olykor április elejére ad időpontokat a csere elvégzésének várható időpontját illetően.
Ez a két-három hónapos csúszás, amely várhatóan világ szinten is jelentkezni fog valószínűleg a külsős cégek malmára hajtja majd a vizet, akik hasonló vagy még kedvezőbb áron fogják elvégezni az akksi cserét, más kérdés, hogy ők nem biztos, hogy hivatalos forrásból szerzik majd be a művelethez szükséges új alkatrészt, így nem árt óvatosnak lenni, ha valaki ilyesmin gondolkodik.
Horváth Patrik
2018.01.11. 10:23
Címkék: csere akkumulátor akksi iPhone akkugate akkumulátorgate
Minden jel arra mutat, hogy az Apple alkalmazottainak a rengeteg cserére váró akkumulátor miatt ég a keze alatt a munka. Szó szerint, ugyanis kedden délelőtt 10 óra körül a Zürich-ben lévő Apple Store-ba mindhárom hivatalos szervet (rendőrség, mentők, tűzoltóság) kihívták, illetve az épületet is ideiglenesek kiürítették, miután egy, vélhetően a Genius csapatba tartozó alkalmazott kezében felrobbant egy iPhone 6s Plus.
Az incidens az akkumulátor eltávolítása során történt, a telefon feltételezhetően a cég által meghirdetett akció keretén belül került a szervizbe, bár erre vonatkozóan egyelőre nincsenek biztos információk. A fiatal srác szerencsére megúszta kisebb égési sérülésekkel, további hat embert a helyszínen elláttak, vélhetően enyhe füstmérgezést szenvedtek. A robbanás okát egy svájci illetőségű külsős cég már vizsgálja.
kép forrása: 21min.ch
Nem egy felemelő hír, szó se róla, ám az még inkább aggasztó, hogy másnap délután fél kettő körül egy valenciai Apple Store-ban történt incidenshez hívták ki ismét a helyi szerveket. A főszereplő ezúttal is egy iPhone volt (bár azt nem tudni, melyik modell a sok közül), a hirtelen feltörő füstöt pedig megint csak az akkumulátor robbanása okozta. A svájci esettel ellentétben ezúttal senki nem sérült meg, az alkalmazottak elég magabiztosan kezelték a helyzetet és hamar eloltották a füstöt némi homokot szórva a készülékre.
Az eset okát itt is vizsgálják és bár egyelőre nem tudni, van-e köze a kettőnek egymáshoz, a napokban elindult, akkumulátorokkal kapcsolatos (egyébként fizetős) csere akciónak köszönhetően viszont félő, hogy ezen a két eseten kívül továbbiak várhatóak az elkövetkezendő hónapokban.
szucsadam
2013.08.30. 17:18
Címkék: akció csere
Nem elég a fali csatlakozós ŐRÜLET egy napra, most kiderült: az Apple az Egyesült Államokban iPhone-becserélősdi akcióba kezd.
Az iPhone Reuse and Recycling Program a nevéből adódóan arra jó, hogy a régi, használt, a nagy nyugati dőzsölés és shakirás seggrázás közepette kukába dobott iPhone-októl értelmesebben szabaduljanak meg. Aki nem akar szarakodni az eBay-jel, beviheti a megunt iPhone 3G, 3GS, 4, 4S, 5 telefonját, és Gift Cardot kap érte. A kártya értéke attól függ, mennyire sérült a telefon, milyen állapotban vannak a gombjai, beázott-e, ilyesmi. Ezt azonnal be kell váltani egy másik iPhone-ra.
A 9to5Mac forrásai szerint egy használt, jó állapotú iPhone 5-ért 250 dollár (57 ezer forint) körüli összeget, egy 8 gigabájtos iPhone 4-ért pedig 120-140 dollárt (27 ezer és 32 ezer forintot) kaphatunk. Itthon ennek kétszeresét lehet elkérni az apróhirdetések tanúsága szerint minkét modellért, szóval ne rohanjatok USA Apple Store-ba, ha eladnátok a készüléketeket. Aki például nagyon unatkozik, és az egy éve vásárolt iPhone 5-ösét cseréli be, elég rosszul jár. A 16 gigás kártyafüggetlen modell 650 dolláros ára helyett így még mindig ki kell fizetni 400-at.
Én is pont most akarok megszabadulni a néhány hónapja garanciában cserélt, karcmentes iPhone 4-esemtől, akit érdekel, írjon. Csak úgy, mellékesen.
szucsadam
2013.08.30. 10:11
Címkék: garancia töltő szerviz csere
Egyre csak érkeztek a hírek arról, milyen veszélyes lehet egy utángyártott iPhone-töltő, és milyen károkat okoz a felhasználók lakásában, bőrében, ésatöbbi. Még én is áldozat lettem majdnem, végül megúsztam egy kis tűzijátékkal, és a gagyi kínai gyártmány halálával.
Az Apple vezetése úgy döntött, hogy ennek vége: meghirdette nemrég a USB Power Adapter Takeback Programot, először csak az Egyesült Államokban és Kínában, aztán egyre több országban. Végül csendben hozzánk is megérkezett.
Ha tehát utángyártott iPhone, iPad, iPod töltőd van, és szívesen cserélnéd gyári Apple példányra, 3090 forintért megteheted. A részletek:
Mindenféle fajta USB-s, utángyártott falitöltőt van lehetőség behozni, nem szükséges az sem, hogy az Apple készülék, amihez használják, garanciális legyen
A csere menete a következő:
- az ügyfél behozza az utángyártott töltőt
- az ügyfél megadja a töltőhöz használt iPad / iPod / iPhone szériaszámát
- átveszik tőle munkalapra, úgy, mintha egy gyári kiegészítőt hozna be
- a technikusok bevizsgálják, és megnézik, hogy jogosult-e a kedvezményes cserére
- ha megérkezik a csere, értesítik az ügyfelet és számláznak
Nem azonnal cserélik, kb. 2-3 munkanapos átfutási idővel intéződik a csere az Apple adminisztráció miatt. Fontos tudni, hogy egy eszközhöz (szériaszámhoz) csak egy kedvezményes áru töltőt lehet rendelni. A program kizárólag a szervizben érvényes.
Good Guy Apple, én azt mondom.
Még több részlet itt.
A hivatalos Apple szervizek itt.
Köszönjük az iStyle-nak az információkat.
szucsadam
2013.04.18. 17:24
Címkék: garancia macbook csere
Az Apple-re rájár a rúd ezekkel a - mára már rég kifutott - műanyag MacBookokkal. Törtek, elváltak egymástól az egyes részek, kész horror volt néhány széria. Az Apple garanciaidőn túl is cserélte ezeket, ha gond volt velük, mi 2009-ben kértünk új topcase-t, garanciaidőn túl, ingyen.
A 2009 októbere és 2011 áprilisa között szállított műanyag MacBookok bottom case-ével is volt gond - a gumi elvált a háztól -, az Apple ebben az esetben is vállalta, hogy a vásárlást követő két évben cseréli a hibás részeket. Most viszont meghosszabbították a csereidőt, négy évet vállalva fel. Tehát ha vásároltál a fenti időszakban műanyag MacBookot, 2013 októbere és 2015 áprilisa között még mindig cserélik a hibás bottom case-t.
Csak mondom.
via Macrumors