Ez a hét kétség kívül az Apple okos hangszórójáról, a HomePodról szólt. Az ismertebb külföldi oldalak, illetve YouTuberek mind megosztották tapasztalataikat az eszközzel kapcsolatban és az álláspontjukról gyakorlatilag közös volt: az Apple csinált egy kiváló hangminőséggel rendelkező cuccot, amit aztán teljesen bezárt a saját ökoszisztémájába.
Nincs rajta jack csatlakozó, nem kapott Bluetooth támogatást és hangvezérléssel kizárólag az Apple Music szolgáltatást tudjuk használni, minden mást AirPlay-en keresztül kell megoldanunk, amit ugyebár csak olyan eszközök tudnak, melyeken macOS vagy iOS fut.
Az eszközön működő Siri kétségtelenül jól teljesít, ha zenehallgatásról van szó, ám a tesztelők szerint gyakorlatilag minden másban alul marad a konkurenciával szemben. A piackutatással és elemzésekkel foglalkozó Loup Ventures szerencsére nem volt rest és alaposan utána járt a dolognak, hogy kiderüljön, tényleg ennyire pocsék a HomePodban lévő hangalapú asszisztens vagy az újságírók bénáznak folyamatosan?
Abban (meglepő módon) ők is egyet értenek, hogy a HomePod valóban a legjobb hangminőséggel rendelkező okos hangszóró jelenleg a piacon, amit ráadásul üzembe helyezni és használni egyaránt könnyű. Mint személyi asszisztens ugyanakkor, jelenleg egyértelműen a sor végén kullog, annak ellenére, hogy a feltett 782 kérdésből 777-et értelmezni tudott.
A teszthez három HomePodot is használtak, hogy releváns eredmények szülessenek. A vizsgálatból kiderült, hogy míg a Google Assistant a kérdések 81, az Amazon Alexa 64, a Microsoft Cortana pedig 57 százalékára tudott helyesen válaszolni, addig az Apple HomePodban működő Siri-je mindössze 52.3 százalékot ért el, ami azt jelenti, hogy hiába érti, mit mondunk neki, minden második kérdésre tud csak nagy átlagban válaszolni.
Ha vetünk egy pillantást a részletesebb listára, akkor jól látható, hogy a HomePod két területen teljesít jól, az egyik a földrajzilag hozzánk közel lévő dolgok (időjárás, hírek, stb.), illetve a kereskedelemmel kapcsolatos témák, utóbbiban majdnem lenyomja az egyébként minden területen magabiztosan vezető Google Assistant-ot.
A probléma akkor van, amikor kicsit el akarunk szakadni ezektől a területektől. Navigációval és közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre például alig képes releváns választ adni a hangszóró, a 12 százalék bátran kijelenthető, hogy pocsék eredmény és ez jelentősen árnyalja az összpontszámot is, igaz az nem derült ki, hogy a 782 feltett kérdésből hány tartozott ide.
A HomePod szintén nem remekül a hangalapú vezérlésben (kivéve, ha zenéről van ugye szó) és ha általános információkra van szükségünk, akkor a maradék három eszköz több esetben fog érdemben válaszolni a kérdésünkre.
Gene Munster, a poszt írója megjegyzi ugyanakkor, hogy ezek a néhol kifejezetten gyenge eredmények nem a Siri hibája, ugyanis fogtak egy iPhone-t és a problémás kérdések egy részét az azon futó asszisztensnek is feltették. A válaszok jóval nagyobb százalékban voltak helyesek, arról nem is beszélve, hogy a telefon a legtöbb kérdésre hajlandó is volt válaszolni.
Bizony, a hajlandóság egy érdekes kérdés. Az elemzést végzők ugyanis nagyon sokszor futottak bele abba az esetbe, amikor a hangszóró válaszként csak annyit mondott, hogy "Erre a HomePodon nem tudok válaszolni." vagy hogy "Ezt a HomePodon nem tudom megcsinálni.".
Munsterék szerint nem érdemes már rögtön az elején temetni a HomePodot, ugyanis az Apple-nek várhatóan sokkal nagyobb tervei vannak annál, minthogy mindenféle hülye kérdéseket feltegyünk az eszköznek. A HomePodból valószínűleg egy digitális asszisztensként működő otthoni központot szeretnének majd csinálni, amely minden, a lakásban lévő dolgot képes lesz szabályozni, illetve a szórakoztatásból is kiveszi majd a maga részét.
A Loup Adventures szerint az Apple idén durván 7 millió példányt fog eladni a cuccból, annak ellenére, hogy egy nem reprezentatív (500 amerikai bevonásával készült) kutatásuk szerint a vásárlók mindössze 3.3 százaléka tervezi, hogy beszerez egy HomePodot a következő egy évben. Ha kivesszük az egyenletből azokat, akik semmilyen Apple termékkel nem rendelkeznek, akkor a hajlandóság némileg magasabb, 5.2 százalék.
Ez szinte egy az egyben megegyezik az első generációs Apple Launch-nál mért eredményekkel, ami akár azt is jelentheti, hogy 2019 előtt a cég nem nagyon fog tudni komolyabb szeletet kihasítani magának az okos hangszórók piacát jelképező tortából. Az elemzők 12 százalékot jósolnak neki az idei naptári év végére, bár tartunk tőle, hogy akárcsak az Apple Watch esetében, úgy a HomePodról sem derül majd ki, mennyit passzoltak el belőle.
Bár szolgáltatásokat tekintve túl sok konkrétum még nem szivárgott ki a hétfői WWDC-vel kapcsolatban, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az Apple a soron következő iOS főverzióval bővíti hangalapú asszisztensének, Sirinek tudását.
Ugyan az iOS 10-zel külső alkalmazások számára is hozzáférhetővé tették Sirit, jelenleg csak félkarú óriásként működik, ugyanis az alábbiakra lehet csupán hasznát venni: fuvar foglalás, üzenetküldés, fotók keresése, fizetés, VoIP alapú hanghívások, illetve fitnesz funkciók.
A várhatóan ősszel érkező iOS 11-gyel ez a szűkös felhozatal jelentősen megváltozhat, bár az még nem tiszta, milyen típusú alkalmazások támogatása kerül bele majd a rendszerbe. Az Amazonnak nagyon bejött az Alexa, így elképzelhető, hogy az Apple is fel szeretne szállni ugyanarra a vonatra.
Ismerve viszont a szokásos szolgáltatás és termék bevezetéseiket, aligha valószínű, hogy tonnányi újdonságot kapnánk a következő nagyobb frissítéskor, hiszen a cég régóta híres arról, hogy mindent csak akkor dob piacra, ha sikerült azt úgy-ahogy tökéletesíteni. Más kérdés, hogy ez mostanában nem mindig jön össze...
Siri okosabbá tétele - ha így tetszik - összecseng azzal a pletykával, miszerint a vállalat egy mesterséges intelligenciával működő hangszórót is bemutat majd a konferencián. Ahhoz viszont, hogy egy ilyen termék valóban piacképes legyen, elengedhetetlen az asszisztens fejlesztése.
Az iOS 11-gyel várhatóan egy újra gondolt Apple Music alkalmazás is érkezik, valamint számítani lehet némi dizájn béli változásra is. Bár sokan az új MacBookokra és iPad Pro-ra kíváncsiak, a vállalat szempontjából igazán jelentős újdonságok egyértelműen más területekről érkeznek majd.
Úgy tűnik dedikált processzort kaphatnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos taszkok a jövő Apple termékeiben - írja a Bloomberg. A lap szerint egy a tűzhöz közelálló forrása elmondása alapján a chip belső kódneve "Apple Neurális Motor".
Ez az új komponens a CPU-val és a grafikai chippel párhuzamosan működne kibővítve az AI-s képességek tárházát, egyúttal tehermentesítve a főprocesszort az igencsak számításiteljesítmény- és akkuigényes, mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatok átvállalásával. A gazdasági szaklap arról is ír, hogy a kiterjesztett valóság és az önvezető autók terén is új távlatokat nyithat az újítás.
A chip venné át az arc- és beszédfelismerést és hajtaná a prediktív szövegbevitelt is az iOS eszközökön, de szó esett arról, hogy a chiphez hozzáférést kaphatnak majd a third-party fejlesztők is, hogy saját alkalmazásaikban is felhasználják lehetőségeit.
Nem ez lenne az első koprocesszor, az Apple az iPhone-okon 2013 óta hasonló modulra szervezte ki a szenzorok adatainak gyűjtését és tárolását. A mozgáskövető koprocesszor lehetővé teszi, hogy iPhone-jaink és iPad-jeink folyamatosan követhessék a mozdulatokat és a többi szenzor adatait anélkül, hogy ezzel számottevő akksikapacitást használnának fel.
A forrás azt is tudni véli, hogy készültek is már ezzel szerelt prototípusok, bár az egyelőre nem világos, hogy vajon a chip készen áll-e az iPhone 8-as debütre - valószínű, hogy erre még várnunk kell egy cseppet. A jövőben viszont talán az összes eszközben megtalálható lesz majd.
Biztos sokatokban felmerül, hogy mégis mi a kampós kutya füle az a sötétadat (dark data) és ezt nem is árt tisztáznunk, mielőtt továbbmennénk.
Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, ezek adattárolókon található, nem tisztázott értékű, strukturálatlan adatok. Jellemzően vegyesen található köztük a tulajdonosuk számára értékes vagy totálisan értéktelen, az erőforrásokat fölöslegesen foglaló állományok is.
A TechCrunch most azt írja, hogy Cupertino felvásárolta a Lattice Data nevű céget, ami olyan mesterséges intellgenciák fejlesztésével foglalkozik, ami ezen adathalmazok minél hatékonyabb feldolgozását célozza. A pár héttel ezelőtt megkötött üzlet nyomán mintegy 20 mérnök-specialista csatlakozott az Apple szakember-gárdájához.
A feldolgozással foglalkozó cég mást sem csinál, mint fogja ezeket a baljósan hangzó nevű, strukturálatlan sötétadatokat és szépen rendszerezi őket, ahogy ők fogalmaznak "emberi minőségben, gépi mennyiségben és gyorsasággal". Érdekesség, hogy az összes adat nagyjából 70-80 százaléka ebbe a kategóriába tartozik, vagyis totálisan használhatatlan pl. feldolgozásra vagy analitikai célokra is.
A Lattice Data gépi tanulással és egyéb hasonló boszorkányságok segítségül hívásával menedzselhetővé teszi ezeket a nyomasztó nagyságú adathalmazokat. A 2015-ben alapított, tehát igen fiatal vállalkozás hamar felkeltette a befektetők fantáziáját: összesen 20 millió dollárt kalapoztak össze többek között a Google Venturestől, a Madronától és az InQTel-től.
Mikor az akvizícióról kérdezték, a szokásos, generikus, unalomig ismert és ismételt egyenválaszt adta ki a vállalat sajtóosztálya:
"Az Apple időről időre megvásárol kisebb technológiai cégeket, azonban az ezekkel kapcsolatos céljainkat és terveinket nem szoktuk megosztani."
A cikk tanúsága szerint a Lattice korábban több nagy techóriással is tárgyalásokat folytatott az AI asszisztenseik okosabbá tételéről, így jó eséllyel az Apple is ezért, Siri és egyéb AI-jellegű projektjeik felturbózása céljából vetett szemet rájuk.
Az Apple-nek nem ez az első machine learning akvizíciója, tavaly megvették a seattle-i székhelyű Turi-t, ami Cupertino saját gépi tanulással foglalkozó diviziójának gerincévé vált.
Egy 4 éves kisfiú páratlan történetéről számol be egyre több külföldi lap. Roman miután látta, hogy anyukája hirtelen rosszul lett és elvesztette az eszméletét, annak iPhone-ja után nyúlt és a Touch ID, illetve Siri segítségével végül el tudta érni a Rendőrséget, így a mentők tizenhárom percen belül kiértek és elsősegélyben részesítették a hölgyet, ami életmentőnek bizonyult. Miután az anya visszanyerte az eszméletét, a helyi kórházba szállították.
Az eset önmagában is lebilincselő, hiszen a kisfiút megtanították arra, mi a teendő vészhelyzet esetén. Ő ennek megfelelő a körülményekhez képest nyugodt tudott maradni és még a házuk címére is emlékezett. A sikerhez ugyanakkor hozzájárult a két említett szolgáltatás is. A Touch ID segítségével (anyukája hüvelykujját a Home gombra helyezve) Roman anélkül tudta feloldani a telefont, hogy lett volna bármilyen hozzáférése ahhoz vagy tudta volna a helyettesítő kódsort.
A Siri segítségével képes volt arra, hogy felhívja a 999-et (az amerikai 911 angol megfelelője), majd a kezelőnek elmondta a címüket, így a segítség időben érkezett. Az eset bár szívmelengető és happy enddel zárult, ugyanakkor felhívja a figyelmet egy fontos dologra is. A gyerekeket igenis érdemes felkészíteni egy esetlegen bekövetkező váratlan eseményre és megtanítani nekik a szükséges lépéseket, melyek - mint ahogy a példa mutatja - akár életmentők is lehetnek. A technológia mai fejlettségi szintje pedig ellentétben a folyamatos félelmekkel gyakran a javunkat szolgálhatja.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.