Hiába tűnik biztos megoldásnak, főleg a Thunderbolt megjelenésével a Time Machine egyre kevésbé vonzó azoknak, akik biztonságban akarják tudni a munkájukat, adataikat. USB-n gyötrelem végigizzadni egy-egy 3-4 gigás backupot, a Firewire sebessége csak papíron akkora, amekkora - a Time Machine olyan lassú tud lenni, amennyire nem szégyell. Éppen ezért a lementések közötti idő egyre hosszabbra nyúlik, napokra védtelenül hagyva, hogy elszállnak az azóta létrehozott-rámásolt adataim.
Ha alternatívát keresünk, van, nem is akármilyen. Az iStyle-tól kaptunk tesztelésre egy Promise Pegasus R4 4TB (4x1TB) RAID rendszert, egy halk kis alumíniumdobozt, ami minden problémánkat megoldja.
Alumínium rackekben négy darab 1 terás, 7200-as vinyót tettek össze, amik egyszerre valósítják meg a biztonságot és a nagy sebességet: az adatokat úgy osztja el a RAID 5 rendszer a merevlemezek között, hogy az egyik lehalása esetén is visszaállítható minden, ráadásul mindezt sokkal-sokkal gyorsabban lehet elvégezi, mint bármilyen külső vagy akár beépített merevlemezzel. És ami hatalmas dolog: az eszköz Thunderbolt csatlakozókkal (csak azzal) kommunikál, vagyis többé nem a kábeles adatátvitel a szűk keresztmetszet.
Az eszköz egy RAID 5-ös cucc, vagyis alapvetően pro felhasználóknak készült, de miután leírtam, mit tud, szerintem mindenki ilyet akar majd otthonra (én igen). A prók biztosan tudják, mi az a RAID 5, a többieknek gyorsan leírom, négy merevlemezzel ez hogyan működik. Ha egy adatcsomag érkezik írásra, azt háromfelé dobja a beépített RAID-vezérlő három merevlemezre, a negyedikre pedig egy referenciaadatot ír erről. A referenciaadat írása, amiből bármelyik adatcsomag helyreállítható, számolásigényes, de mivel hardveres vezérlő van a kütyüben, a gépünk erőforrásaira nincs szükség. Az eredmény: háromszor olyan gyorsan írhatunk adatot, mint egy vinyó esetében, és háromszor gyorsabban olvasunk. A fenti elosztás miatt pedig bármelyik merevlemez ledöglik, az összes adat helyreállítható, nincs már dolgunk, mint egy ugyanolyan méretű és sebességű vinyó beillesztése a lehalt helyére. Nem kell backupolni, az adataink eleve biztonságban tárolódnak. Ennek az az ára, hogy a 4 terbájtból 3-at használhatunk effektív, a többi a referenciaadatok miatt kell.
Ezek ismeretében bontottuk ki a dobozt, aminek rögtön a tetején egy figyelmeztetés található: az első bekapcsolás után a rendszernek optimalizálni kell magát először, ami 10 órát vehet igénybe. Ezután lesz csak teljes mellszélességében használható a cucc.
Tovább olvasom
szucsadam
2009.10.23. 11:34
Címkék: remote airport time capsule
Na ez van, ha nem szerveznek egy rendes keynote-ot, miközben egy rakás újdonság jelenik meg az Apple Store-ban. A csütörtök esti sörözés közben kell meghallanom, hogy bizony az Apple nemcsak a Maceket, de a távirányítót, az Airport Extreme-et és a Time Capsule-t is frissítette.
A távirányítót mi is beígértük korábban, a várakozásoknak megfelelően az új Macek szabásmintái alapján készült. Az én ízlésemnek ugyan egy kicsit nagyméretű az új Remote, a mostaniban azt szeretem, hogy a lakásban járkálva mindenhol a zsebemben van, és ha valami borzalom kezd el szólni, kattintok. Ez a lakli viszont nem biztos, hogy kompatibilis minden mackónadrágommal.
Az Airport Extreme és a Time Caspule változatlan áron, megnövelt antennateljesítménnyel kapható, az Apple szerint 50 százalékkal gyorsabb a wifi adatátvitel, és 25 százalékkal nagyobb lett a hatótávolság. Azt is írják, hogy a Time Capsule-os backup 60 százalékkal gyorsabb lett, mint korábban, bár azt nem tudom, hogy ez csak a wireless módra érvényes, vagy ethernetes rásegítésnél is jobb lett-e a teljesítmény.
Ettől egyébként nem voltam elájulva korábban, két-két és fél gigát másolt fel óránként a Time Capsule legutóbbi verziója Leopard alatt az első backup során. Nem sokkal lett gyorsabb akkor sem, ha ethernet kábellel kötöttem össze a laptopot és a Capsule-t. Bár rá van írva az Apple tájékoztató füzetére, hogy "could take overnight", de nekem a mérések alapján úgy tűnt, hogy ez nem kifejezés. 70-80 giga esetében több mint egy napig elzümmöghetett a merevlemez, mire végzett.
szucsadam
2009.09.22. 08:08
Címkék: time capsule
Megkaptam kipróbálásra az ApComtól az új, két terabájtos modellt. Alapos tesztről nem nagyon lehetett szó, hiszen ez egy tipikusan olyan eszköz, amivel legalább egy hónapig együtt kellene élni a kapcsolat rejtett nehézségei miatt, és igazi kielégítésről is csak évek múlva lehet beszélni. A nem rejtett (rejtetlen, esetleg rejtés nélküli) nehézségeket, vagyis a kezdeti agyrémet azonban meg tudom osztani veletek.
Mert alapból ugye remek választásnak tűnik a Time Capsule. Wifin (és most már akár mobilhálózaton, "on the cloud") szinkronizálhatod a gépeidet, a két terabájt folyamatosan tele van a változtatásaiddal, vagyis jó esetben hónapokat visszalépdelhetsz az időben az elveszett adatokért, könnyű kezelni, könnyű konfigurálni, minden könnyű.
Ez idáig rendben is van. Csak bedugom a konnektorba, megtalálja a hálózatot, és már kérdezi is a Mac, hogy mit tetszik. Csakhogy egy Time Capsule-t nem erre találtak ki, ő maga egy wifi router (pontosabban Airport Extreme) és egy merevlemez egyben, vagyis nosza, dugjuk beléje közvetlenül a házba érkező bitfolyamot.
Tovább olvasom
szucsadam
2009.07.31. 17:13
Címkék: time capsule
Az Apple Store-ban tegnap megjelent a két terabájtos Time Capsule. Az új eszköz ugyanúgy 500 dollárba kerül, mint korábban az egy terabájtos. Ez utóbbi ezentúl 300 dollár lesz.
Az Apple korábban frissítette, és így nagyon is vonzóvá tette a routerrel (pontosabban AirPort Extreme-mel) egybekötött merevlemezt, ami a Time Machine elnevezésű Leopard szolgáltatás megtestesülése. Az eszköz ugyanis azóta dual-bandben nyomja az igét, így a wifi egyszerre tudja kiszolgálni 2,4 gigahertzen például az iPhone-t és 5 gigahertzen a laptopunkat. Ezenkívül a biztonsági mentés működik távolról egy internet közbeiktatásával (Vágási Feri rulez), úgyhogy ha 57 ezer forintért tényleg kapnék egy egy terabájtos példányt, nem is gondolkoznék sokat.
Kár, hogy nem kapok ennyiért. Pontosabban nem itthoni boltban.