Az telefonra ragasztott törésbiztos fóliákkal kicsit úgy vagyunk, mint Istennel. Nem is látjuk, nem is nagyon érzékeljük a hatását a mindennapokban, de azért ha nagy a baj, mindenki azért imádkozik, hogy segítsen.
A iGlass, ez a két éve működő, folyamatosan növekvő, népszerű cég tehát már csak ezért is tudja, hogy fontos a bizalom, és hogy ezt a bizalmat valami nagy kinyilatkoztatással illik megpecsételni, mint Mózes táblái ugye, ha már Isten, csak ellenőrizhetőbb jogi környezetben. Nem kevesebbet ígérnek, mint hogy ha az általuk kínált Pro vagy 3D Round üvegfóliák alatt eltörik a telefon,
akkor kifizetik a kijelzőcsere 100, illetve 110 százalékát (és el is intézik a cserét)!
Az üvegfólia egyébként is nagyobb ütéseket bír a hagyományos fóliákkal szemben, nem látszik rajta az ujjlenyomat, a karcok ellen is hatásosabb, vízlepergető hatású és meghagyja a telefon kijelzőjének üvegérzetét, tehát esztétikusabb külsőt is biztosít.
Ezen túl is vannak különbségek üvegfólia és üvegfólia között, lássuk az alap szinttől a top kategóriáig.
iGlass Standard
Ez egy sima üvegfólia, ami jól védi a ükijelzőt. Ez is olaj- és ujjlenyomat-taszító, ezt is könnyű feltenni, jól bírja a karcokat is. Az ára is elég jó, 2.990 és 4.990 forint között van, attól függ, milyen készülékre kell. Ha 365 napon belül belevegősödik vagy megkarcolódik, ingyen küldenek egy másik fóliát.
iGlass Double
Hasonlít a Standardhoz, viszont ez pont kétszer olyan vastag, ezért - gyors matek után - dupla erős védelmet biztosít 4.990 és 5.990 forint között. Ha 365 napon belül belevegősödik vagy megkarcolódik, ingyen küldenek egy másik fóliát.
iGlass 3D Round
Ez már egy komolyabb üvegfólia, szinte láthatatlan a telefonon, kiér teljesen a telefon lekerekített széleire, ebből kifolyólag a széleket is védi. Érdekesség, hogy az iGlass 3D üvegfóliái nem csak a hagyományos fekete, fehér kerettel, de RED és rózsaarany színben is megvásárolhatók. És itt már él is a plusz gari, vagyis nem csak adnak egy új fóliát, ha 365 napon belül belevegősödik vagy megkarcolódik, de elintézik a kijelzőcserédet, ha esetleg betörne alatta. Az ára 7.490 és 9.990 forint között van itt.
iGlass Pro
A forgalmazó szerint nemcsak a kínálatukban, de a piacon is jelenleg ez a legjobb minőségű üvegfólia. Annyira biztos védelmet ad, hogy az iGlass különös garanciát vállalt rá: ha betörik alatta a telefonod kijelzője, akkor kifizeti a csere 110 százalékát, és a termék árát is visszafizeti. A mindentbele védelem ára 9.990 és 14.990 forint között van, itt éritek el.
iGlass Case
Ez az, aminek gondolod: telefontok. Bár a cég hamarosan hátlapi fóliát is elkezd forgalmazni, aki szeretne egy prémium fogású (1.5 mm vastag Soft TPU anyag) erős, ütésálló, kellemes tapintású tokot, az ötféle szín valamelyikében, 4.990 és 5.990 forint között válogathat itt.
A hátlapi fólia azért is lesz érdekes, mert iPhone X-re baromi drága a hátlapcsere, így egy ilyen fóliával megelőzni a bajt (egyelőre két színben lesz csak a hátlapi fólia).
Az iGlass tehát egy prémium minőségű üvegfólia Japán gyárból, ami esztétikus, és olyan tulajdonságokkal bír, amikkel a hagyományos társai nem. A cég bizalomgerjesztő, felkészült és kedves ügyfélszolgálattal (bár én nem ellenőriztem, de elhiszem), igényes csomagolásban küldik ki a termékeket, ezért ajándékba is érdemes adni.
Ja, majd elfelejtettem: mindez Apple Watch-ra is érvényes, tehát az óránkat is megvédhetjük egy ilyen okossággal. Tehát óra, telefon előlap, hamarosan telefon hátlap, láthatatlan és megbízható védelemmel, ahogy kell. Hogy lássuk már a dizájt, ajóéletbe.
Ha ilyen jófej voltál, hogy a sok szöveg ellenére végigolvastad ezt a posztot, egy kuponkóddal jutalmazunk: 10% kedvezménnyel tudtok vásárolni az iGlass oldalán, a fenti árakból jön le a kedvezmény, ha a kosárnál beírjátok a ALMALEKUNGFU kódot. Aztán csak óvatosan a bicskával, meg ne szúrjátok magatokat a nagy tesztelésben.
Disclaimer: az iGlass az Appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője
szucsadam
2015.09.18. 07:52
Címkék: fólia iphone6s 3dtouch
Nagy kérdés volt, hogy a 3D Touch bejelentésével mi lesz a kijelzőfóliákkal, lehet-e feltenni továbbra is az iPhone-okra ilyet, vagy a nyomásérzékeny kialakítást negatívan befolyásolja egy ugyan vékony, mégis ellenállást kifejtő réteg.
Úgy tűnik, hogy nem kell aggódni.
Régi jó szokás szerint az Apple egyik igazgatója válaszolt egy mezei felhasználó email-jére, tudva, hogy egy ilyen válasz bejárja majd a sajtót, és mindenki tud róla nemsokára. Szóval állítólag ezt írta:
Azok a fóliák, amik követik az Apple irányelveit, probléma nélkül működni fognak. Az Apple irányelve pedig ez:
- a fólia nem haladhatja meg a 0,3 millimétert
- nem lehet levegőbuborék a fólia és a kijelző között
- nem vezetheti az áramot
Ez csaknem az összes ma kapható termékre igaz. De aki biztosra akar menni, keresse az MFi (Made for iPhone) feliratot a csomagoláson, ahogy eddig is.