A cím egy kicsit furán hangzik, de talán érti mindenki: ha összehasonlítjuk, mennyi iOS-eszközt adtak el tavaly, és mellétesszük, hány Windows-eszközt adtak el ugyanebben az időszakban, akkor jól látszik, mit jelent a PC utáni korszak az iparágban.
A grafikon az Asymco elemzőjétől származik, és azt mutatja, hogy miközben 290 millió iPhone-t és iPadet adtak el 2015-ben (meg mellékesen 10 millió Macet, de ez ebben az összehasonlításban nem számít), addig csupán 275 millió Windows-eszköz fogyott.
Persze a grafikon nem mutatja például az illegálisan telepített Windows-okat - amiknek a 10-es eljövetelével egyre kevesebb jelentősége lesz -, miközben iOS-ből kalózverziót telepíteni szinte értelmezhetetlen fogalom. A grafikon ugyancsak nem mutatja az Android-eszközök eladásait, ami jócskán az iOS felett teljesített, így még hangsúlyosabb lenne a post-PC-era bemutatása.
Az Apple egyébként tegnap bejelentette, hogy az iOS-eszközök 75 százalékán az iOS 9 fut. Ez a szám Appleblogon - szokás szerint - még sokkal magasabb: az iOS-ről olvasók több mint 90 százaléka használja a 9-es rendszert. És egyébként is az iOS a legnépszerűbb operációs rendszer: a látogatók több mint harmada érkezik iPhone-ról vagy iPadről, Androidról viszont kevesebb mint 10 százalékotok olvas.