A feltört iPhone továbbra sem életbiztosítás: a KeyRaider nevű malware a jailbreakelt iPhone-okon terjedt. Eleinte csak néhány elszigetelt esetet azonosítottak, azonban néhány kaliforniai cég alaposabb vizsgálatba kezdett és kiderült, hogy összesen több mint 225 ezer telefon érintett a fertőzésben.
Ráadásul korántsem ártatlan károkozóról van szó.
A KeyRaider ugyanis ellopja az Apple ID adatokat, a felhasználónevet és a jelszót is, majd ezeket felhasználva véletlenszerűen alkalmazásokat vásárolgat az App Store-ból, szóval költi a pénzt, vagy egyszerűen csak megakadályozza a mobil feloldását, váltságdíjat követelve.
A kis szemétláda két olyan cydiás apphoz csatlakozva érkezik meg a készülékre, amelyik lehetővé teszi, hogy ingyen töltsünk le mindenféle programokat az App Store-ból. A fertőzéseket főleg Kínában észlelték, de találtak eseteket az Egyesült Államokban és Európában is.
Pedro Franceschi alkalmazásának köszönhetően az iPad olyasmire lesz képes, amit talán nem is vártunk el tőle sosem: a felhasználó teljesképernyős módról átválthat ablakkezelésre. Ez azt jelenti, hogy a programok, akárcsak egy asztali operációs rendszeren, nem töltik ki az egész kijelzőt, hanem egymás mellett, egymáson futkároznak, és az ablakokat ide-oda lehet mozgatni.
Így néz ki kábé a gyakorlatban a dolog:
A videóból kiderül, hogy az alkalmazás kiválóan működik, az ablakkezelés gördülékeny, lehet váltani horizontális és vertikális nézet között, és akadásmentesen megy akkor is, amikor átváltunk teljes képernyőre vagy vissza.
Bizonyos esetekben egyébként még lehet és létjogosultsága a programnak, most például, hogy valami képernyőprobléma miatt nem a MacBook Prómon, hanem az iPaden írom a posztot (készülj iDoki, jövök!), kimondottan jól jönne, ha egyszerre láthatnám a szövegszerkesztőt és a híreket. Illetve akkor is hasznos, ha iPhone-os alkalmazást futtatunk az iPaden, hiszen kimondottan hülyén néznek ki a kis képernyőre tervezett alkalmazások fekete háttér előtt a kijelző közepén, vagy kétszeresre nagyítva, rút pixelesen.
Ezzel együtt a legtöbb iPades program teljes képernyőre lett optimalizálva, ami limitálja a használhatóságot. Akit érdekel a cucc, az letöltheti a Cydia Store-ból 9,99 dollárért, persze ehhez előbb jailbreakelni kell az iPadet.
A jailbreakelt iPhone-okkal szinte bármit meg lehet csinálni, például egy Lion témát is rá lehet húzni szegény iOS-re, hogy mindig ugyanoda kattintsunk, bármelyik Apple-cuccunkat vegyük is elő.
Ami számomra érdekes, hogy a Launchpad előhívásának pillanatában alig lehet megmondani, hogy most a Liont vagy az iOS-t látjuk - miközben tudjuk, hogy a Launchpad "mögött" nagyobb szabadság van.
Csak amikor ezt a nagyobb szabadságot kipróbáljuk egy iPhone-on, akkor jövünk rá, hogy nem véletlenül van vége a történetnek a Launchpadnél. A felső menüsáv egyértelműen értelmetlen egy touchscreenen, és az ablakok bezárása a kis epres nyalókával az ablakok bal felső sarkában is nehezen eltalálható. Ezekre inkább gesztus kell.
A Misson Control, az OS X egyik leghasznosabb ficsöre itt csak egy hajszálnyival teszi egyszerűbbé a munkát, mint a mostani duplaklikkes megoldás, és noha az ablakok utolsó állapotának mutatása szuper lenne iOS-en is, zabálná a memóriát sok program esetében.
Finder meg sosem lesz, erről már írtam korábban egy eszmefuttatást: az Apple mobil operációs rendszerének megoldása koncepcionális kérdés, nem kényelmi, és az iClouddal egyre inkább átmászik a desktop rendszerekre is.
A widgetek tetszenek így, nagyjából ennyi. A videó viszont tök jól bemutatja, miért volt nagy ötlet az iOS, és hogy az egyszerűsítés sokszor nagyobb munka, mint az ellenkezőleg.
(A Lion kinézetet a Cydiából elérhető Theme Outlet OS X Ultimatum theme-jével lehet előcsalogatni. Az erőforrászabálási mutatókról nincsenek infóim)
Egy jailbreakelt telefonokra elérhető program született RecognizeMe néven, a 7 dolláros app elvileg arcról felismer minket, és így unlockolja a telefont. Marha jól hangzik, de olvassatok tovább, mielőtt rohannátok megvenni az appot.
A program beállításai között egy csúszkával állíthatjuk a biztonsági szintet, ami már eleve vicces. Ha az a dolga, hogy ismerjen fel, akkor tegye azt, ne nekem kelljen rávennem erre. És hát tényleg ez a helyzet. Az Engadget tesztje szerint ha a csúszka csak 80 százalékra van állítva, bőven összetéveszthet a hasonló fizimiskájúakkal a program, 100 százalékra állítva már oké a dolog, csakhogy ekkor 25 másodpercig tart az azonosítás (az alacsonyabb szintek 5-15 másodpercével szemben).
Na, ha ezt az időt az Apple le tudja csökkenteni 0,8 másodpercre, akkor talán megjelenik az iOS ficsöreként is a dolog. Addig viszont csak egy költséges geek-játék marad.
A Daily Mail felmérése szerint hiába drága a telefon, hiába költenek a tulajdonosok egy rakás pénzt a havidíjra, előszeretettel törik az iPhone-t. Az adatok mindenesetre azt mutatják, hogy minden ötödik felhasználó lefejti az Apple védelmét a mobilról hogy utána aztán ingyen rakhasson rá fizetős programokat, vagy hogy olyat tehessen az iPhone-nal, amit az Apple nagyon nem szeretett volna.
Az iPhone egyébként igazi dögkút biztonsági szempontból, mert a lap szerint a brit piacon ebben a kategóriában a tíz százalékos feltörési arány jelenti az átlagot, az Apple mobilját tehát a megszokottnál kétszer nagyobb lelkesedéssel jailbreakelik.
Talán ez azért van, mert az iPhone-t nem a leggazdagabbak veszik. A felmérés szerint a Blackberry-t használók tíz százaléka évi 50 ezer fontnál is többet keres, míg az iPhone-nál ez az arány csak öt százalék. Persze ettől még lehet, hogy több gazdag használ iPhone-t, mint Blackberry-t, mert a statisztika csak az adott márka júzereinek a gazdasági elosztását mutatja meg, közvetlen összehasonlításra nem jó.
Inkább csak annyi következtetést lehet levonni belőle, hogy a brit Blackberry-felhasználó hajlamosabb a gazdagságra, mint iPhone-os társa.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.