Egy korábbi posztban már írtunk a WIWE-ról, egy pénztárcában is elférő EKG műszerről, aminek a rendszeres használatával megelőzhetőek bizonyos súlyos, szívműködéssel kapcsolatos állapotok. És mivel kábé kétszer annyian halunk meg szív- és érrendszeri betegségekben, mint mondjuk rákban, a probléma nagyon is létezik. Az előző poszt alatt többen írtak arról, hogy lehetetlen egy ilyen eszközzel megfelelően mérni, illetve sokan kíváncsiak voltak az orvosi hátterére. Egy eszköz önmagában még nem győzi meg a silány tömegtermelés korában óvatossá vált tech-fanokat, így megkérdeztem Dr. Kozmann Györgyöt (egyetemi tanár, többek között az MTA MFA Biomérnöki osztályának tudományos osztályvezetője), aki a műszer megalkotásában is részt vett, válaszoljon szakmai oldalról a kérdéseinkre. Lássuk, mi van a műszer mögött.
A WIWE-ról azt olvashatjuk, hogy kétféle rettegett szívprobléma, a stroke és a hirtelen szívmegállás megnövekedett rizikóját mutatja ki. Az elsőt még csak-csak ismeri mindenki, de a másodikról sokan semmit nem tudnak. Mi ez, és miért alakul ki?
A stroke bekövetkezésének egyik oka a pitvari fibrilláció, amely a pitvar működésének, nagyon magas frekvenciájú működését jelenti. Ilyenkor a pitvar működését ellentétben a normális esettel, nem az un. szinusz-csomó működési frekvenciája határozza meg. Egyes elméletek szerint a gyors pitvari működés a pitvarokban esetleg meglévő vérrögöket bejuttatja a keringésbe, ahonnan a rögök az agyba is eljuthatnak, ott elzáródást okozva. A stroke esetek mintegy 30%-ának a hátterében ez a jelenség áll. A pitvari fibrilláció miatt megnövekedett stroke rizikót az EKG elemzésével ki lehet mutatni, és kezelni lehet.
A hirtelen szívmegállás/szívhalál hátterében az esetek döntő többségében a kamrai szívizomzat fibrillációja (kórosan gyors működése) áll. Ebben az esetben is a szívizom ezen részének a működését már nem a szinusz-csomó vezérli, hanem kialakul egy önfenntartó, a szívet újból és újból összehúzódásra késztető gerjesztés, miközben éppen a nagy frekvencia miatt a szívnek nincs ideje vérrel megtelni és azt a szervezet igényeinek megfelelően továbbítani a testbe. A fentiekben hivatkozott önfenntartó gerjesztés annak a következtében alakulhat ki, hogy a szívizom sejtjeinek működése (a kamrai sejtek un. repolarizációs fázisának hossza) kórosan megváltozik. A WIWE a kamrai izomzat repolarizációjának veszélyes mértékű megváltozását mutatja ki. Ez a hirtelen szívmegállásnak szükséges, de nem elégséges feltétele.
Hogy lehet előre jelezni ezeket? Van több mutató, amik együttes állásakor a betegség valószínűsége nagy?
A pitvarfibrilláció tényét az egymást követő szívciklusok távolságának véletlen ingadozása alapján lehet megállapítani. A kamrai repolarizáció heterogenitását az egymást követő EKG hullámok kórosan megváltozott alakjából, valamint az egymást követő ciklusok alakjának véletlenszerű ingadozásából lehet megállapítani.
Az eszköz nemcsak e két betegség előjeleit vizsgálja, de véroxigént mér, és lépésszámláló is van benne. Van, aminek a műszert elsősorban szánták, és vannak mellékfunkciók, vagy minden egyformán fontos?
A véroxigén telítettség a fentiektől független, a szervezett normális vagy kóros állapotát jellemző paraméter. Közvetlen összefüggés nincs, de ismert tény, hogy a COPD (krónikus obtruktív tüdőbetegség angol rövidítése) betegek esetében a tüdő rendellenes működése mellett kialakulhat a kóros kamrai repolarizáció heterogenitás is.
A lépésszámláló egyszerű eszköze a viselő fizikai aktivitásának. Az elégtelen fizikai aktivitás megnöveli a szív és érrendszeri betegségek kialakulását. A paraméter ismerete hasznos a rehabilitációs programok résztvevői számára is.
Amikor írtam a cikkemet a műszerről, alatta több kommentelő is azt állította, lehetetlen pontos EKG értéket mérni két ujj vizsgálatával. Ezzel kapcsolatban mi az állítás, van valami igazság abban, amit mondanak, vagy megtalálták a módját, hogy teljesen kiváltsák a nagy, mellkasra és egyéb helyekre tapasztott EKG műszereket egy ilyen kompakt eszközzel?
A kérdés így túl általános. Az un. 12-elvezetéses EKG több információt szolgáltat a szívről, mint a két ujj által mért un. „EKG-I” elvezetés, ami része a 12 elvezetésnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a 12-elvezetéses EKG több fontos elváltozás vizsgálatára nem alkalmas. Ez a magyarázata, hogy a kutatók bevezették az un. testfelszíni potenciáltérképezési technikát, amely esetenként több száz testfelszíni pontra helyez elektródákat, és ezek jeléből olyan pontosságú vizsgálatot tesz lehetővé, amire a klinikumban elterjedten használt 12-elvezetéses rendszer nem képes. A konkrét hirtelen szívhalál rizikó elemzés első vizsgálatai is a testfelszíni potenciáltérképezéses technikával történtek, majd később született az a gondolat, hogy a sok elektróda közül kíséreljük meg kiválasztani azt a kettőt, amely ugyan a rizikó részleteit ugyan nem mutatja, de mutatja magát a tényt. Ez a vizsgálat felhasználta a veszélyeztetettek és az egészségesek egy-egy csoportjának a testfelszíni potenciáltérképeit a kérdés megválaszolására.
Hogy lehet, hogy a két ujjból nyert adatokkal is ilyen sok minden előre jelezhető?
A pitvari fibrilláció egy aritmia fajta, amely látszik már a két ujjal végzett mérésből is, többre nincs szükség.
A hirtelen szívhalál rizikóját jelentő repolarizáció heterogenitás gyakorlatilag a kamrai szívizom egészére/jelentős részére kiterjed, és a tapasztalatok szerint az optimálisan kiválasztott két-elektródás un. bipoláris elvezetés alkalmas ennek a felismerésére. Ezt a tényt az elméleti magyarázaton túlmenően egy gondosan megszervezett validáló vizsgálat eredménye is alátámasztja, amely A SOTE Városmajor utcai Szív és Érsebészeti Klinikáján folyt.
Vannak összehasonlítási adatok a fent említett, kórházi nagyműszerekkel? Mekkora az egyezés, mekkora az eltérés a mérési adatok között?
A fentiekben említett alkalmasság vizsgálata kiterjedt a 12-elvezetéses EKG és a WIWE által mért elvezetés hasonlóságára is. Ez pozitív eredményt adott, de hangsúlyozni kell, hogy itt a rizikóelemzés szempontjából a lényeget az új elven történő adatelemzés adja. Mondható, hogy a hagyományos 12-elvezetéses EKG-ból a hagyományos kiértékelési elvekkel a rizikóelemzés nem végezhető el.
Mennyire újszerű ez az algoritmus, miben újszerű, védik-e szabadalmak?
Az algoritmus a világon egyedülállóan biztosítja a fenti mérések és elemzések elvégzését. Természetes, hogy a feltalálók és gyártók szabadalmi védettséget indítottak.
Az appot és a műszert használva egyre kíváncsibb lettem a szív működésére, a betegségekre, és a kijelzett értékek mögötti orvosi részletekre. Az alkalmazás azonban csak annyit közöl velem, amit feltétlenül kell, azt sem teljesen érthetően számomra. Nem gondoltak rá, hogy edukációra is használhatnák az appot? Olyanok, akik eddig semmit nem tudtak a szívükről, így elkezdhetnének megbízható forrásból olvasni érdekességeket, megismerni, hogyan működik ez a szerv.
Elképzelhető lenne a kérdésben megfogalmazott magyarázó szöveg kidolgozása. Jelen esetben az alkotók elsősorban abban látják a készülék értékét, hogy a populáció legszélesebb körének rendelkezésére bocsássanak egy „előszűrő”, prevenciós rendszert, amely kellő időben komolyabb kivizsgálás ill. kezelés szükségességére hívja fel a figyelmet. Ilyen rendszer legjobb tudomásunk szerint jelenleg nem létezik a világon, sőt az egészségügyi ellátórendszer a legnagyobb jó szándék mellett sem lenne képes ezt az előszűrést elvégezni, a populáció nagy száma miatt. További fontos tulajdonsága a WIWE szolgáltatásnak, hogy a prevención túlmenően, az orvosi kezelés idején is a hagyományos orvosi szolgáltatásoknál több nagyságrenddel gyakoribb ellenőrző vizsgálatot tesz lehetővé, ezzel visszahat annak módjára, eredményességére.
Hány esetről tudnak, amikor a műszer előre jelzett egy veszélyes állapotot, és az orvosoknak kellett beavatkozni?
A validáló mérések során nem csupán egészségesek és bizonyítottan hirtelen szívhalálra hajlamosak mérése történt, hanem egy további részpopulációjé is, pl. cukorbetegek, koszorúér betegek, sőt élsportolók is. Ezen „vegyes” populáción belül is találtunk a hirtelen szívhalál szempontjából veszélyeztetetteket is, tehát olyanokat, akiknél a szívhalál kialakulásának szükséges, de nem elégséges feltétele igazolható volt. Ezeknél a személyeknél a tragikus esemény akkor jöhet létre, ha egy kedvezőtlen időpontban és a szívizom kedvezőtlen helyén egy „extra szívciklus” bekövetkezik.
Azt javasolják, hogy az adatokat küldjük el orvosunknak is. Komolyan veszik a szakorvosok egy ilyen EKG mérés eredményét, vagy szkeptikusan állnak még hozzá?
Tekintettel arra, hogy új elven történik a kiértékelés, az orvosok jelentős hányada a megfelelő ismeret híján szkeptikus lehet. Ez a módszer további publikációival lassan oldható.
Nemrégiben voltam alvásvizsgálaton. Ez abból áll, hogy bent kell aludni egy koszos, borzasztó kórteremben, ahol vagy harminc kis drótot akasztanak az emberre - ez az EKG -, az ujjára egy fájdalmas csipeszt szorítanak - ez a vércukormérő -, az orra elé egy csövet húznak - légzésfigyelő -, és otthagyják, hátha alszik is valamit. Áthidaló megoldásként tudnak olyan műszer adni otthoni vizsgálathoz, ami csak vércukrot és légzést mér. Azonban a telefon hangszóróját használva már régóta lehet éjszakai légzést mérni, számtalan horkolásmérő app létezik a piacon. Ez a műszer pedig elvileg képes lenne akár egy teljes alvási cikluson keresztül mérni véroxigént, EKG görbét. Nem gondolkoztak azon, hogy ilyen vizsgálatokra is kiterjesszék a műszer képességeit, hogy egy harmadik betegség, az apnoé és az ezzel járó kimerültség, akár életveszélyes állapot ellen is felvegyék a harcot?
A negyedik ipari forradalom időszakát éljük, mindannyiunk életét, jövőjét a digitalizáció alapvetően meghatározza. Így természetes, hogy a WIWE mindössze egy „belépő” a Sanatmetal részéről. Dolgozunk nemcsak az EKG-val kapcsolatos, további eszközökön, mint az életminőségünket befolyásoló egyéb diagnosztikán.
Azt olvastam a weboldalon, hogy más cégek máris WIWE néven kiegészítőket, például matracokat árulnak, de Önöknek ehhez nincs közük. Az egészségpiac mindig is hemzsegett a sarlatánoktól, ezek szerin ők már a digitális okoskütyük világát is meglovagolnák?
Helyes irányban puhatolózik, egy rendkívüli innovatív és hasznos termék sajnos mindig eszköze lehet annak, hogy csalók bóvli termékek eladásával próbálkozzanak. Szerencsére itt is gyorsan kiderült a valóság, köszönet a hivatali szerveknek is.
Disclaimer: a WIWE műszert az iCentre-től kaptuk kipróbálásra. Az iCentre az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere