Nemrég felbukkant egy szabadalom, amiben az Apple levédeti, miként lehetne MVNO, vagyis olyan virtuális mobilszolgáltató, aminek nincs saját infrastruktúrája, hanem ezt a nagyoktól bérelve nyújt elérést ügyfeleiknek.
Kicsit olyan levédetni ezt, mintha én arról nyújtanék be szabadalmat, hogy valamikor akár pék is lehetek. Legyél öcsém, szerezd be a papírokat, kösd meg a megfelelő szerződéseket, és taps.
A dolognak még különösebb ízt ad, hogy a beadvány 2006-os, de csak most került elfogadásra. Az Apple lassan tíz éve tervezi ezt, mégis, a szabadalom hírére reagálva most is a leghatározottabban utasították el az általuk is aláírt papírral megtámogatott pletykát. Általában nem szólnak hozzá a találgatásokhoz, de most elég gyorsan léptek: nem - mondták a CNBC-nek reagálva - nem akarunk mobilszolgáltatók lenni.
Pedig van benne fantázia.
Képzeljük el, hogy megvesszük az iPhone-t valahol, egy APR-ben mondjuk. A bekapcsolás után a készülék megkérdezi, mely szolgáltatónál szeretnénk ügyfelek lenni (ez a mostani iPad-felhozatal esetében több készülékkel is megy tőlünk nyugatra Apple SIM szolgáltatással). A listában lenne az Apple is, ami egy vagy több szolgáltató infrastruktúráját használva esetleg nagyobb lefedettséget lenne képes elérni, mint a szolgáltatók egyenként, miközben versenyképes árral és egyéb plusz prémium szolgáltatásokkal tenné vonzóvá az ajánlatot. A számlázás Apple ID-ra megy, tehát ennyivel is kevesebb a stressz.
És gondoljuk meg: az Apple a 2014-es egyesült államokbeli ügyfél-elégedettségi ranglétrán a 15. helyet kapta meg, a tech-cégek közül az Amazon mögött másodikként. A nagy mobilszolgáltatók eközben valahol a lista alján foglaltak helyet. A piac tehát kiált egy szerethető szolgáltatóért az USA-ban, aki akár lehetne az Apple is.
Természetesen a pletyka az USA-ról szól elsősorban, de azért játsszunk el a gondolattal, hogy Magyarországra jönne Tim Cook valamelyik basharja, és leülne a mobilszolgáltatókkal egyeztetni az Apple Mobile létrehozásáról.
Érzitek a feszültséget?
"A szolgáltatók eleve védik a saját érdekeiket, és nem kockáztatják meg azt, hogy a saját, erős versenytársukat neveljék ki MVNO-ként. Tehát nagyon szigorú szerződéseket kötnek, alig adnak valamekkora szabadságot, és a szerződésekben kikötnek minden apróságot" - mondta el Koi Tamás, a HWSW újságírója, a hazai mobilpiac egyik szakértője.
A legyőzhetetlen kőfal és a megállíthatatlan ember ülne le egy asztalhoz. Ráadásul Magyarországon a mobilszolgáltatók körében nincs már olyan jó renoméja az Apple-nek, vége van már a kezdeti lelkesedésnek, amikor mindenki aláírt akár előnytelen szerződéseket is az iPhone árusításáért. Azóta jól tudják itthon, hogy lehetnek buktatói is annak, ha megegyezel a cupertinóiakkal.
Az egyetlen esélye az Apple-nek egy ilyen környezetben az "oszd meg és uralkodj", vagyis az egyes szolgáltatóknak nyíltan megmondani:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.11.11. 11:16
Címkék: mobil iphone kamera
A geek fotós Lisa Bettany megint megmutatta a tutit: ugyanazokat a témákat fotózta végig az iPhone-ok összes nemzetségével. Egymás mellé rakva őket láthatjuk az Apple mobil kameráinak fejlődését, egészen az iPhone 6-osig.
Természetesen az első generációhoz képest a legújabb képek óriási kontrasztot mutatnak, itt egy kellemetlenkedő Nap…
…vagy full felbontású részlet egy portréból sokat mutat:
Amiben azonban a legújabb generáció leglátványosabban ráver akár a néhány évvel ezelőtti technológiára, az a gyér megvilágítású kép (a lenti összehasonlítás még mindig az eredeti iPhone és az iPhone 6 relációt mutatja, első kép természetesen a 2007-es szint):
Érdekes, hogy Lisa Bettany hasonló, kameratesztelő posztját tavaly is késve találtuk meg. Idén is, de sebaj, mert tök jó kattintgatni a képeket, és látni a generációs különbségeket. További képek és lapozható összeállítások itt.
A linket köszi Ádámnak.
szucsadam
2013.10.18. 10:22
Címkék: mobil magyarország felmérés
Az ARworks nevű mobilfejlesztő cég érdekes próbának vetette alá a hazai weboldalakat. Megvizsgálták 38 hazai autóimportőr weboldalát MacBook Prón, majd iPhone 5-ön és egy Sony androidos készüléken. Arra voltak kíváncsiak, az oldalaknak van-e valamilyen mobilra optimalizált változata. Hogy ne kelljen nagyítgatni az olvasáshoz, menünyomáshoz, ne kelljen a flash tartalom helyén egy nagy büdös semmit nézegetni.
Meglepő módon kiderült, hogy a legtöbb márkának nincs ilyen a magyar piacon: az október
3-6. között végzett teszten az oldalak 31 százalékának volt valamilyen mobiloptimalizált megoldása, ezek közül azonban három angol nyelven volt csak elérhető. Összesen tehát 24 százalékuk mondhatta el, hogy kimaxolta a mobilkorszakot, legalábbis egyelőre.
A narancssárga gyártóknak van mobilváltozata. A lemaradottak között olyan márkákat is találunk, mint az Audi, a BMW, a Ferrari, a Jaguar vagy a Mercedes.
Az ARworks által készített összeállításban az összes vizsgált oldalról megnézhetitek a screenshotokat, néhányan az eminensek közül:
És néhány a renitensek közül:
Magyarósi Csaba
2013.03.19. 08:41
Címkék: mac mobil apple iphone megmondás
Megjelentek az első tesztek a Samsung csúcstelefonjáról, és ahogy arra számítani lehetett, gyorsabb mindennél. A Geekbench szerint egyértelműen a csúcsot jelenti most a Galaxy S4:
Ha megnézzük a grafikonokat, kiderül, hogy nemcsak a HTC One és a Nexus 4-et nyomta le az új mobil, de lényegében kétszer erősebb, mint az S3-as, vagy az iPhone 5. Pedig tavaly ezek a mobilok is két-két és félszeres gyorsulást hoztak az elődeikhez képest.
Az iPhone 5S nyilván ledolgozza majd a hátrányát, ahogy tavaly tette ugyanezt az iPhone 5, de a lényeg nem ez, vagyis nem csak ez: sokkal inkább az a hihetetlen fejlődés, amit a mobil iparág diktál évről évre. A teljesítmény megállíthatatlanul duplázódik, miközben a számítógépek évente 15-20 százalékot erősödnek. Ha ez így megy tovább, a mobilok lehagyják a pc-ket és Macintoshokat.
Tudom, ez ma még szürreálisan hangzik, de nézzünk egy pillanatra a számokra: a Geekbench kiváló erre, hiszen minden platformon fut és nagyjából összehasonlítható eredményeket ad. Lényegtelen, hogy iOS-en, Androidon vagy épp OS X-en fut a program, az 1.000 pont mindig az egyprocesszoros, 1,6 gigahertzes Power Mac teljesítményét jelenti. Szóval akkor hogy is állunk?
Tovább olvasom