Guilherme Rambo nem bír magával és tovább folytatja a HomePod hangszóró fimrware-jében való turkálást. Tudjátok, hogy van ez, evés közben jön meg az étvágy. Azt már tudni véljük, hogy a Touch ID helyett valószínűleg arcfelismeréssel oldhatjuk majd fel a telefont az ujjlenyomatunk helyett, most viszont más funkciókra is fény derült.
Nagyon úgy fest, hogy az Apple Pay-t is támogatja majd az új kamera, azaz a 3D-ben leképezett arcunk segítségével tudunk majd biztonságosan fizetni is, sőt, ha hinni lehet a forrásoknak, akkor több arcot is hozzárendelhetünk majd a telefonhoz és az sem kizárt, hogy külsős fejlesztők előtt is megnyitják majd az új kamerához tartozó biztonsági funkciók használatát.
Ha ez valóban így lesz, akkor tulajdonképpen kijelenthető, hogy az Apple teljes egészében kiváltja a generációk óta használt Touch ID-t egyetlen szuper kamerával. Jogosan merül fel ugyanakkor a kérdés, hogy mennyire lehet pontos egy ilyen szenzor, illetve útverhető-e. A beszámolók alapján a Touch ID-nál is gyorsabban működő megoldás lényegesen több mintát vesz rólunk, mint amennyit elődje készített az ujjlenyomatunkról, szóval elvileg nem kell tartanunk amiatt, hogy bármelyik jött-ment ember feltörné a mobilunkat.
További érdekesség, hogy HDR támogatásra utaló jeleket is talált a fejlesztő a kódsorokban, illetve az 1080p240 is izgalmasan hangzik, ugyanis, ha az, aminek első ránézésre is látszik, akkor mostantól full HD felbontásban is készíthetünk majd szuperlassított felvételeket.