Az Adobe Scan legújabb - tegnap frissült - verziója azt ígéri, felismeri az iPhone kamerájával lefotózott névjegykártyákat, és beemeli a kontaktok közé az azon található adatokat. Állításuk szerint 99 százalékos pontossággal működik a dolog.
Kipróbáltam.
A program regisztrációval - vagy Google/Facebook belépéssel - indít, ezután indulhat meg a szkennelés. Ez nagyjából úgy megy, mint az iOS saját Jegyzetek appjában, felismeri a szoftver, hogy hol vannak a lap szélei, és helyrehúzza azokat, némi fehérítés kíséretében. Az így kapott, szkennelt névjegykártyákat szerkeszthetjük, kivághatjuk, menthetjük a képek közé. Ilyenkor még csak egy kép.
Menteni sem lehet a kontaktok közé, egyelőre.
A képet pdf-ként kell menteni az Adobe felhőbe, a feltöltés és konvertálás után jelenik meg a gomb: úgy tűnik, ez egy névjegykártya, és lehet importálni. Nosza.
Nálam a pontosság 99 százalékosnál jóval alacsonyabb volt. És most nem arra gondolok, hogy nem ismeri a magyar ékezeteket a program, mert afelett még elsiklanék (ékezet nélküli betűket ír helyette). Hanem mondjuk ezek:
Egy junior account manager titulust vett úgy, hogy a hatalmas betűkkel felírt név helyett “JUNIOR JUNIOR” nevet adott meg. Amit egyáltalán nem is értek, ahogy az email-címet sem.
Máskor "Ogyvezet Igazgato" nevet adott a személynek, pedig az illető neve ekkor is a legnagyobb karakterrel, eltérő színnel volt feltüntetve. Mint általában egy névjegykártyán.
A többi beolvasás stimmelt, bár itt hiányoltam, hogy a cég nevét, vagy legalább a weboldal címét megpróbálja leszedni, de ez sem sikerült. Inkább telefonszámra és email-címre utazott, ebben a kettőben azonban elég pontos volt mindig. Az egyik csak számokból áll, a másik meg tartalmaz egy @-ot, tehát azért nem kell ide AI.
A 99 százalékot én inkább 40-re becsülném.
AI inkább arra kellene, hogy jobb legyen ez a szolgáltatás. Az Apple-nél tudnám elképzelni, hogy a Notes részévé tesznek egy ilyet, vagyis inkább olyat, ami tényleg 99 százalékosan működik, és nem kell konvertálni, feltölteni, megvárni az eredményt, javítgatni, hanem a kamera elcsattanása után 2 másodperccel már ott is vannak az adatok a kontaktokban.
Appleblog
2015.01.19. 13:18
Címkék: program app hirdető
Elég különös találkozni egy játékkal, aminek műfaji meghatározása: Tesco Manager. A lényeg, hogy addig bővítsd az eleinte aprócska üzletedet, amíg egy hatalmas Tesco Extra lesz belőle. Hirdetőnk az Én Kicsi Tescóm megrendelője, a Tesco.
2014 júliusa óta él a játék iOS-re és Androidra, és a számokon meglátszik, hogy nem a gagyi “legyen még egy applikációnk” típusú fejlesztésről van szó. A felhasználók átlagban 11 percig játszanak az Én Kicsi Tescómmal Késmárki László, a POSSIBLE Games ügyvezetőjének elmondása szerint, egy letöltésre pedig 51 játékindítás jut, ami durván magas szám.
És tényleg komoly játékot hoztak össze, ahol sok fejlődési lehetőség van. Az elején ugye elég kicsi a bolt, és tök üres. Be kell indítani a raktárat, áruért küldeni a kocsikat, aztán építeni egy pultot, ahol eladhatod az első szállítmányokat. Aztán újabb fogadó, újabb pult, újabb polcok. Kábé ekkor fogy el a pénzed, ha nem vagy elég ügyes.
Ha csak ennyi lenne a játék, az persze nem sok örömöt adna. Szerencsére van tovább: ahogy lassan berendezzük a boltot, és megszokjuk, hogy az ujjunk mozgásával folyamatossá tegyük az termékek áramlását a polcok felé, rögtön bővülünk is. Egyre több polc, kassza és vevő érkezik az áruházunkba. És a vevőknek igényeik is vannak: egyesek a sajátmárkás termékeket keresik, de akadnak olyanok is, akik olcsón szeretnének kijönni a vásárlásból.
Ahogy fejlődik áruházunk, egyre több funkció válik elérhetővé. Egy bizonyos szint után, az élelmiszerek mellett, árulhatunk műszaki cikkeket és ruházati termékeket is. A Tesco hűségprogramjai a játékban is megjelennek, tematikus dekorációkkal díszíthetjük fel áruházainkat, illetve tolhatunk a polcokra témához kapcsolódó termékeket. Simpsons, Rubik, hasonlók. Most épp az Angry Birds hűségakció megy az online Tescókban. Ahogy a valóságban is.
És persze a játék közösségi funkciókat is tartalmaz. És ez nem csak valami egyszerű üzengetési lehetőség, hanem fontos a játékmenet szempontjából: Facebook-ismerőseinkkel üzletelhetünk, illetve versenyezhetünk velük, kinek nagyobb a forgalma. Hetente új kihívásokat dob a gép, ugyanis ha elég nagyra nősz, a központi Tesco főnökei felfigyelnek rá, és elkezdik osztani a feladatokat. Sőt, webáruházat is nyithatsz egy idő után.
Már több update-et élt meg a game, a kezdeti egyhez képest most már több áruházat is üzemeltethetünk, illetve a több lehetőségünk van kapcsolatba lépni és együttműködni ismerőseinkkel. Az app 155.000 letöltésnél tart.
A játék itt letölthető. iPhone 6 Plusosoknak egyelőre mérsékelten ajánlott, ugyanis egyelőre nem nincs optimalizálva a készülékre. Nagyon dolgoznak az ügyön, nekem azt mondták.
szucsadam
2014.12.15. 12:07
Címkék: program alkalmazás ios
A “te írod az Appleblogot, várj, van egy kérdésem” kezdetű kérdések 70 százaléka arra vonatkozik, hogy hogy lehet kikerülni az iTunes-os szinkronizálást, és lehet hozzáférni az iOS eszköz könyvtárszerkezetéhez közvetlenül.
Általában egy szót sem szólok az iFunBox-ról mondjuk, ami pont erre jó, viszont aki felteszi a kérdést, általában nem ajánlott ráengedni egy ilyen alkalmazásra, mert könnyen brickeli a telefont. Használhatatlan téglát varázsol belőle pár jól irányzott törléssel és áthelyezéssel. A programban RAW File System alatt egyébként hozzáférhetünk a telefon, tablet teljes tartalmához, használhatjuk pendrive-ként. Egyelőre médiafeltöltést a gyári appokba nem kínál fel a program (azt ígérik, hamarosan), legfeljebb kézzel ügyeskedhetünk.
Most viszont itt a WALTR, ami pontosan ezt csinálja, minden eddiginél egyszerűbb módon. A programot elindítva megjelenik egy ablak, amire lehet dobálni a médiafájlokat: MP3, MP4, AVI, CUE, WMA, M4R, AAC, M4V, M4A, FLAC, ALAC, MKV ésatöbbi. Ha zenét húztál rá, az iOS saját Zene programjában, ha videót, akkor a Videók gyári programban jelenik meg a fájl. Olyan videófájlok is lejátszhatóak, amik nincsenek elvileg támogatva: MKV, avi, stb.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.08.19. 08:39
Címkék: magyarország program fejlesztő
- Az, hogy kiküldök százötven emailt egy nap, már természetes
- Az is, hogy ennek egy része megválaszolatlanul marad
- Az is, hogy én is elfelejtem a follow-upot, és hetek múlva kapok észbe, vagy akkor sem
De hát én csak egy mezei felhasználó vagyok, azokkal, akik PROFIK, biztos sosem történik meg ez, nem igaz?
Szart nem. Minden egyes nap megtörténik.
Erre a problémára sokan sokféle választ adtak már az elmúlt években. Projektmenedzser programok, CRM rendszerek, sziasztok. De egyikük sem volt még ennyire egyszerűen érthető:
Mert basszus, ez egy email. Néhány karakterrel több: a nevek előtt @ van, a tevékenység előtt !, # a tevékenység tárgya mellett. A képlet tehát:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.24. 08:49
Címkék: program app appstore
A Weed Firm nevű játékban elültethettük az első tövet, gondoskodhattunk a megfelelő lámpáról, aztán mehetett a terjeszkedés. A végén durva arcokkal kellett üzletelni, később a rendőrök, sztriptíztáncosok és kemény bűnözők is bejön a képbe.
Az Egyesült Államokban a játék az első helyre jutott, aztán hirtelen eltűnt. Az Apple leszedte.
A fejlesztő Manitoba Games azt állítja, nem értik a dolgot ők sem, szerintük túl sikeres volt a program, ezért kaszálták el. Ami a lehetséges hülye érvek közül messze a legidiótább.
Az App Store-ban vannak egyéb marihuánával foglalkozó programok, a Weed Tycoonban lehet farmokat vásárolni, pot shopokat üzemeltetni. Viszont minden legálisnak látszó kereteken belül zajlik, mint mondjuk Coloradóban (ha már USA). Arra a feltevésre, hogy a probléma a program illegális üzletekről szóló tartalma miatt került szanálásra, a készítőknek már egy fokkal ésszerűbb reakciója volt: az App Store tele van illegális tevékenységről szóló játékkal, hogy mást ne mondjunk, embereket ölhetünk halomra.
Szóval a fű a digitális világban is alapvető ellentmondásokat szül, sokszor érthetetlen helyzeteket hozva.Az Apple megteheti, hogy egyedi döntéseket hozzon, az App Store Review Guidelines 16.1-es pontjában a nem kívánatos alkalmazások eltávolítását ígérik be, különösebb magyarázat nélkül.