A negyedéves pénzügyi jelentés után tartott szokásos konferencia beszélgetésen Tim Cook szemrebbenés nélkül jelentette ki, hogy az amerikaiaknak csupán heti pár jobb minőségű kávéjukba kerül, hogy szert tehessenek egy iPhone X-re. A hasonlatra valószínűleg nem kevesen húzták fel a szemöldöküket, tudván, hogy a 64 gigás változat nettó 999, míg a 256-os nettó 1149 dollárba kerül, ami még arrafelé is igencsak sok pénz - főleg egy telefonért.
Cook aztán rögtön hozzátette, hogy a szolgáltatók többsége lehetőséget biztosít arra, hogy az előfizetők ne egy összegben, hanem havonta fizessenek a telefonért, példaként az AT&T-t felhozva, ahol 30(!) hónapos részletfizetéssel (havi 33.34 dolláros törlesztő mellett) a termék ára pontosan 1000 dollárra jön ki. A szokásos amerikai, adósságokkal operáló üzleti modell tehát még most is működik, így simán eljuthat olyanokhoz is a készülék, akiknek valójában nincs rá pénze.
"Ha belegondoltok, ez csupán pár klassz kávé ára hetente. Sőt, kevesebb, mint egy kávé naponta egy jobb helyen." Cook azt is hozzátette, hogy a legtöbben egyébként is régebbi iPhone-jukat cserélik le, melyekért állapottól és modelltől függően durván 300-350 dollárt is kaphatnak, ez pedig ugye lejön az új iPhone X árából. "Az iPhone-oknak egyértelműen a legmagasabb az újra eladhatósági értéke."
"Ami az árazást illeti, mi mindig a készülékek értékét vettük alapul. Nem törekszünk arra, hogy a létező legmagasabb árat aggassuk rá a termékeinkre (...), csupán azt szeretnénk, ha összhangban lenne az ára a benne lévő értékkel és tudással. Az iPhone X például tele van piacvezető technológiákkal. Alig várjuk, hogy az emberek élőben is megtapasztalhassák mindezt."
Az Apple tehát továbbra is erősen támaszkodik a szolgáltatókra, főleg egy ilyen drága modellnél, melyet még kevesebben engedhetnek majd meg maguknak, mint bármelyik korábbit. A részletfizetés, amit Cook is említett így kulcsfontosságú lehet, ha durva számokat szeretnének látni a következő negyedéves pénzügyi jelentésnél. A megjegyzés nyilván nem volt véletlen, hiszen közeleg a karácsonyi időszak, ami az egyik, ha nem a legerősebb időszak értékesítés szempontjából.
Horváth Patrik
2017.10.08. 11:14
Címkék: gyártás eladás iphonex iPhone x
Ming-Chi Kuo, a KGI Securities ellátási láncok elemzésével foglalkozó szakembere pénteki nyilatkozatában meglepő kijelentéseket tett. Nagyon úgy fest, hogy az Apple továbbra is gondban van a Face ID alapjául szolgáló TrueDepth kamera gyártásával, amely így erősen visszaveti az iPhone X termelésénel felfuttatását. Kuo szerint ugyanakkor jövő év elejére a helyzet jelentősen javulni fog és az ünnepi időszakra már elképzelhető, hogy nem kell árgus szemekkel vadászni, hogy találjunk egy boltot, ahol a telefon van is készleten.
Az iPhone 8 Plus eladások állítólag a vártnál jobban alakulnak, míg az iPhone 8 Kuo véleménye szerint az ünnepek után, mire az iPhone X termelése felfut kikerül majd a vásárlók nagy részének látóköréből - függetlenül attól, hogy az utóbbi egy lényegesen drágább modell. A háttérben az állhat, hogy a korábbi modellek tulajdonosai vélhetően nem akarják további 2-3 évig ugyanazt a dizájnt bámulni.
Márpedig egy tavaly év végi felmérés szerint csak Amerikában 48.4 millió iPhone 6/6 Plus tulajdonos volt, míg az iPhone 5s-t, illetve annál régebbi változatot birtoklók száma megközelítette a 22 milliót. Van tehát durván 70 millió potenciális vásárló, akik jó eséllyel kacsintgatnak az iPhone X felé és nem jöhet számításba egy fizikailag sokkal nagyobb kütyü, mint például az iPhone 8 Plus.
Kuo egyébként az idei naptári évre 210-220 millió eladott iPhone-nal számol, míg a jövő esztendőre ennél valamivel optimistább számot vizionál - a leszállított darabszámot valahova 245, illetve 255 millió közé várja. Véleménye szerint az iPhone X ráncfelvarrott változatától sok újdonságra nem lehet számítani, elsősorban a gyártás stabilizálásában várható komolyabb előrelépés.
szucsadam
2017.08.14. 07:38
Címkék: eladás
Történt, hogy feladtam egy apróhirdetést. A 2011-es MacBook Air-emet árulom ugyanis (még mindig nem vitte el senki, hajrá, hajrá, alkudni is hajlandó vagyok). Magyar apróhirdetési oldalra tettem ki, magyar szöveggel, magyar forint áron, az első két levél, amit kaptam, mégis angol nyelvű volt. Na nem valami shakespeari értelemben, inkább valahogy így:
Hello is item still available for sale ...
Az email-cím valami kamuszörny, a szöveg meg ennyi, mint amit fent láttok. Se puszi, se pá. Ez egy igazi úr, gondoltam.
Visszaírtam neki kíváncsiságból, persze rögtön kiderült, hogy a feladó nem Magyarországon él, és egy harmadik országba kellene küldenem a gépet, és majd átutalással fizetne.
Na, mondom, ilyenből jött kettő is.
Nem mentem bele a játékba, aminek a végén valószínűleg az lett volna a fejlemény, hogy nyugodtan adjam fel a csomagot, és máris utal becsszóra. Nem biztos, de nagyon valószínű.
Úgyhogy vigyázzatok, mert már sokan megjárták így. A pénz persze nekik soha nem jött.
Horváth Patrik
2017.07.14. 09:20
Címkék: stat piac eladás
A Gartner legújabb jelentése alapján minimális, 0.4 százalékos csökkenéssel zárta az Apple az elmúlt negyedévet - legalábbis, ha az egy évvel korábbival hasonlítjuk össze. Ami érdekes, hogy ennek ellenére egy helyet javítva (és így az Asus-t lenyomva) immáron a világ negyedik PC gyártójának mondhatják magukat, ugyanis a közvetlen konkurensek rendre rosszabb eredményt produkáltak ugyanebben az időszakban.
A 4,24 millió leszállított Mac nem számít kiemelkedőnek, vélhetően sokan kivártak a nemrég frissített változatokra. A HP és a Dell elég szépen nőtt, ugyanakkor a Lenovo közel 9 százalékos csökkenése elég volt ahhoz, hogy elveszítse az első helyet ebben az összehasonlításban. Mentségükre legyen mondva, hogy nem ők produkálták a legrosszabb eredményt az élmezőnyben, az Asus és az Acer még csapnivalóbb időszakon van túl.
Az összesített eladások is több, mint 4 százalékkal csökkentek, de ami ennél is érdekesebb, azok az amerikai adatok. Abból ugyanis kiderül, hogy az Apple saját hazájában közel 10 százalékkal tudott kevesebb gépet értékesíteni, mint tavaly ilyenkor, igaz, a Lenovo 16, illetve az Asus 41 százalékos mélyrepüléséhez képest ez a visszaesés szinte túró.
Az IDC is közzé tette saját jelentését a témában, melyből az derül ki, hogy szerintük az Apple eladásai minimálisan ugyan, de jobban alakultak az egy évvel korábbinál, mellyel világszinten ugyanúgy a negyedik helyre kapaszkodtak fel.