Szerintem sokan félreértették az Apple Watch lényegét. Igazából a megjelenése előtt én is. Azt gondoltam, hogy a dizájnja fogja _elsősorban_ eladni, másodszorban meg a képességei, hogy mit tud adni az eddigi Apple-rendszerhez ez az új kütyü.
Pedig valójában az Apple Watch inkább arra épít legjobban, hogy szeressék. Egy magyar vizsla, csuklópánttal.
Az Apple termékei mindig is szerethetőek voltak, ez különböztette meg őket a legtöbb konkurens termékeitől. Nem kellett ehhez az iPhone vagy az iPad sem, már egy sima asztali géphez is elkezdett vonzódni a vásárló, amikor minden egyes alkalommal, évek használata után is ugyanolyan csendesen, ventilátorhang nélkül végezte a dolgát, miközben az OS X úgy szolgált ki, mint előtte semmi. Ez kötődést alakított ki köztünk, és a minket kiszolgáló fém és műanyag között, akármilyen különös is ez. Aztán jött az iPhone a maga 98 százalékos vevői elégedettségével. Aztán az iPad, hasonló adottságokkal.
Többször megnéztem a keynote-on az Apple Watch bemutatót. És azt gondolom, hogy ott a lényeg, ahol eddig legyintettünk. Például kit érdekel így elsőre, hogy ki lehet zoomolni a koronával a Naprendszerbe? Meg hogy megoszthatod a szívverésed? Meg hogy rajzolhatsz a másiknak? Ez mind olyan mellékes izéke, amivel majd törődünk akkor, amikor már mindent ismerünk, nem?
Valójában sok-sok ilyen okosság változtatja szerethetővé az okosórát. Minden egyes alkalom, ahogy töltőre teszed, és felcuppan a helyére a mágnes, és hallod azt a kattanást, amit Jony valószínűleg hónapokig kínosan megtervezett. Röhej, de azon a kis kijelzőn gyorsabban megtalálsz egy alkalmazást ötven közül, mint az oldalakra és mappákra tördelt iPhone-on. Az emberek imádni fogják, hogy a koronával meg az érintőképernyővel egy pár négyzetcentin gyorsabban navigálnak, mint öt és fél colon. Persze még annál is gyorsabban: alulról felfelé húzva az ujjat előugrik a Glances, ahol a leggyakrabban használt programjaink lesznek.
A force tap eleinte szokatlan lesz, aztán amikor megszokod, olyan lesz, mintha mindig is lett volna. A beállítások előhívása ezzel a módszerrel zseniálisan gyors lesz, a korona és a kijelző különféle nyomáserősségeivel virtuózzá válunk.
Amikor majd először érezzük, hogy az Apple Watch finoman megkocogtatja a csuklónkat egy értesítéskor ahelyett, hogy az iPhone-unk éktelen, termet betöltő rezgését kelljen megosztani mindenkivel, hálásak leszünk. És nem kell elővenni a telefont, kivonni magunkat a társaságból egy noti miatt, csak rápillantunk az óránkra, és eldöntjük, hogy elég fontos-e, hogy megszakítsuk, amit épp csinálunk.
Az egyesült államokbeliek, akik meg először fizetnek majd úgy, hogy duplán megnyomják a kontaktgombot, és odatartják a kezüket, egyenesen imádni fogják.
Még nem volt ennyire szerethető terméke az Apple-nek. Olyan, ami ennyi kifinomult aprósággal hálálja meg, hogy használják. Emiatt megbocsájtjuk neki azt a kissé bumfordi külsőt, ami most talán nem is tűnik annak, de két év múlva úgy nézünk rá, mint Shrekre.
Ha a két cég tabletekről alkotott felfogását vesszük alapul, akkor a Microsoft állítólag most készülő órájának azt kell világosan megmutatnia, milyen NEM lesz az iWatch.
Tehát a Forbes legújabb információi szerint ilyen nem lesz az iWatch (pontosabban ilyen lesz a Microsoft okosórája):
Hartmut Esslinger dizájnguru Keep It Simple: The Early Design Years of Apple című könyvéből kiderül, hogy az Apple már 34 évvel ezelőtt is készített egy iWatch-szerű prototípust:
Na jó, nehéz lenne okosórának nevezni ezt az izét, de a vágy, hogy a csuklónkról tárcsázzunk, ahonnan vezetéknélküli kapcsolaton megy tovább az információ a fülünkbe, már akkor megvolt. Az App Store szerintem nem futott volna rajta.
A tegnapi nap a Samsungé volt. Bemutattak egy még nagyobb, 5.7 colos Galaxy Note 3-at (közeledünk már az iPad mini 7,9-éhez, nincs már az messze), valamint lerántották a leplet a saját okosórájukról is. Az eseményt kábé egy héttel időzítették az Apple keynote-ja elé, és mivel a cupertinóiak valószínűleg nem mutatnak be okosórát, a megelőzés fontos volt a dél-koreaiaknak. A tech-lapok hiányolni fogják arról az oldalról a saját megoldást.
A Galaxy Gear főbb specifikációi:
1.63 colos, 320×320 kijelző
Acél ház
USB 3.0
800MHz Exynos egymagos processzor
Bluetooth 4.0 LE
Kompatibilitás az új Galaxykkal, a régebbiekre is jön támogatás
Akksi egy napig bírja kábé
4GB tárhely
1.9 megapixeles kamera, 720p videó.
Hangszóró, 2 mikrofon
Giroszkóp, gyorsulásmérő
299 dollár
Szeptemberben szállítják
Egy gyors teszt:
Fel-le, jobbra-balra csúszkálgatás, plusz fizikai gomb, mintha megpróbáltak volna egy okostelefont belesűríteni az adott helyre. Gyakorlatilag megvalósították azt a minimumot, amit elvárhatunk egy okosórától. Valahol ráígértek a Sony SmartWatch 2-jére, valahol - például a legfájóbb ponton, az üzemidőben - elvettek. Minden nap kell tölteni a Galaxy Geart, amitől a legtöbben tartanak egyébként.
A processzor nem nagyon bírja a strapát az Engadget tesztelői szerint, a válaszidő sokszor túl nagy, és az S-Voice sem indítható el egyszerűen: dupla klikk kell hozzá. Pedig ez sokkal fontosabb funkció egy órán, mint egy telefonon. És mérhetetlenül fontosabb, mint mondjuk a kamera, amit konkrétan nem is értek.
A lényeg az elérhető hetven app feletti újakon lesz a véleményem szerint, a fejlesztők dolga lesz, hogy kihasználják a lehetőségeket. Az Apple a legutóbbi cégfelvásárlásaival arra utal, hogy a saját óráját igyekszik különleges sportoláshoz kapcsolódó programokkal szállítani, így eleve megmutatni, mire lehet használni egy iWatch-ot. A kapu mindenesetre nyitva, mindenki őket várja, össze kell kapniuk magukat.
Ming-Chi Kuo, a KGI Securities elemzője adott már néhány pontos tippet a még csak pletykaszinten létező Apple-termékekre vonatkozóan, így érdemes odafigyelni arra, amit mond. Most azt állítja, a vállalat okosórája csak 2014 második felében várható, egyrészt mert 2013-ban az egész iOS-t nagy változások érik - és az iWatch-ot is ebbe kell majd igazítani -, másrészt az egyes hardverelemek sem állnak készen még egy fasza termék megalkotására.
Az eddigi remények tehát a 2013-as okosórára kezdenek szertefoszlani. Úgy tűnik nem vicc a WWDC üzenete, és tényleg elsősorban a szoftverekkel foglalkoznak csak idén, az okosóra meg a konkurencia játéka marad:
Kuo szerint egyébként az iWatch leginkább az iPod nanóra hasonlít, már ami a processzort és az érintőkijelzőt illeti. Mivel állítólag hasonló számítási teljesítményre lesz szüksége az órának, mint egy nanónak, az AP (application processor) megegyezik majd, és ugyanúgy az ultravékony kialakítást lehetővé tévő (iPad miniben is használt) GF2 technológia alapján készül a kijelző is. Ez utóbbi egyébként 1,5-2 colos lesz az elemző szerint. Korábbi pletykák szerint az Apple 1,5 colos kijelzővel teszteli az órát, és egy ezer darabos tesztet tol a Foxconnal.
Persze nem tudni semmit az óra akkumulátorának kialakításáról, mégis elkezdtem gondolkozni, meddig bírja majd. Az iPod nano 30 óra zenelejátszást tesz lehetővé, ez egy folyamatos alap használtságot jelent. Durva igénybevétel esetén, mondjuk videolejátszásnál 3,5 órát ígér csak az Apple. Bele kell még venni a képbe a folyamatos kommunikációt az okostelefonnal, nyilvánvalóan egy Bluetooth 4.0-ás kapcsolaton keresztül, ami tovább csökkent az akkuidőn. Azonban javít a helyzeten, hogy az eszköz lökésszerűen lesz csak igénybe véve, és kisebb lesz a kijelzője. Mégis, ha feltételezzük, hogy az iWatch az akksiban is az iPod nanóra hajaz, akkor sem várható, hogy sokkal tovább bírja egy-két napnál egy feltöltéssel.
Bár egyelőre csak úgy tapogatjuk a dolgot, mint Ray Charles a zongorát.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.