Hát nem tartott sokáig, az AT&T megkezdte a negyedik generációs mobil forgalmazását, aztán átmenet nélkül bejelentette, hogy történelme legsúlyosabb online üzleti napját sikerült elszenvednie (egyelőre ugyanis még csak a netes előrendelés él, mint opció). A hatalmas érdeklődésnek másik következménye az lett, hogy közölték, aki kedden, vagy kedd után rendel az iPhone-ból, az már biztosan nem fog kapni belőle a premiernapon, csak valamivel később.
Hasonló a helyzet az Apple online store-jában is, ahol már csak július hatodika és nyolcadika közti kiszállítást ígérnek, és a helyzet percről percre romlik. Lassan rá sem merek nézni az Apple.com-ra. Nézzetek inkább meg egy képet egy jakról!
Kezdjük rögtön egy kamufotóval, ami legalábbis elgondolkoztathat minket arról, hogy milyen lenne a mobil több színben. Szerintem jó lenne ez az irány, ráadásul az iPodok is jellemzően egy színnel kerültek piacra, aztán átmentek színesbe, akár az iPhone negyedik generációjával is megtörténhet az, amit a képen látunk:
Ezek a fotók azonban a fentivel szemben állítólag már az igazi iPhone 4-et mutatják. Korábban már lehetett hallani arról, hogy fehér előlapos modell is készül, most elvileg pontosan ezt látjuk a fotókon: a fekete és a fehér készüléket, a Home-gombokat, a burkolatot, éppen csak arról nincs fotónk, ahogy Jonathan Ive kiizzadja magából a legújabb formatervet a vécén.
Ha csak nem raknak egy csavart a történetbe, a negyedik iPhone lesz minden idők legrosszabbul titkolt Apple-terméke.
Oké, ez így nem annyira meglepő hír, eddig is volt fehér iPhone, de ezúttal az előlap is színváltós lesz az Apple.pro által kiszivárogtatott képek szerint.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy ezt a képet hozta össze egy Photoshop-bajnok, amivel az Apple új dizájnja masszívan felértékelődött a szememben.
Oké, most már össze-vissza forgatták a vietnami modellt, aminek a kijelzőjén egyelőre csak egy robbanás látható, és ami továbbra sem nyerte el a tetszésemet. Nem tudom, élőben miként fest majd, azt mindenesetre már nincs okunk kétségbe vonni, hogy a prototípus ilyen, pontosabban ez maga a félkész mobil. Ha nem változtatnak már a dizájnon, ilyen érzés lesz körbeforgatni a kezünkben az új iPhone-t:
Meg ilyen:
Ideje lenne, hogy végre halljunk valamit az 5G-s modellről is, nem gondoljátok?
Az iPhone OS 4 bétájának a kódját átfésülve érdekes részletekre akadtak a programozók. Egészen pontosan két sor izgatta fel őket nagyon. Ezek:
AVCaptureSessionPreset640x480
AVCaptureSessionPreset1280x720
Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a következő generációs iPhone alkalmas lesz a 720p-s videók rögzítésére, amivel már ki lehetne szolgálni a Youtube hd videó-igényét. Az idézett két sor alapján a szakértők egyre biztosabban abban, hogy az új készülék neve inkább iPhoneHD lesz az iPhone 4G helyett.
Arról nincsenek hírek, hogy a 3GS modell hardvere elég erős-e a nagyfelbontású videók rögzítéséhez, de valószínű, hogy az új szoftver csak a nyáron bemutatkozó mobilban teszi elérhetővé ezt a funkciót.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.