iPhone SE teszt: megérte várni?
Címkék: apple iphone iphone se 2020apr
iPhone SE-nek hívják, és bármelyik percben megjelenhet
A 9to5Mac egy nagyon megbízható olvasó szivárogtatására hivatkozva írja, hogy megtudott infókat a nemsokára megjelenő olcsósított iPhone-ról, ami gyakorlatilag az iPhone 8-as szériába rejtett A13-as chipkészletet jelenti, minden más - közel - változatlansága mellett.
Kiderítették például, hogy az új telefon neve iPhone SE lesz, csak így. Az Apple, mint ahogy a MacBook névvel is illetett már műanyag burkolatú alapgépet és sokkal később ventilátor nélküli, alacsony fogyasztású modellt, úgy az iPhone SE névvel is bőkezűen bánik, és odaadja másnak. Azért lesz csak ez furcsa, mert az SE-rajongók - mint én is -, az SE-ség fő jellemzőjét a kis méretben látjuk, az iPhone 8 pedig mindig is az SE ellenében volt nagy telefon.
Igaz, az a kor már elmúlt, és ma már az iPhone 8 kijelzője a “kisméretű telefonok” versenyében indul.
Az ennél is nagyobb hír, hogy nem kell sokat várni, és gyakorlatilag bármikor megjelenhet, akár kelhetünk reggel arra, hogy már itt is van. Én valószínűbbnek tartom azonban a jövő keddet mondjuk.
A kameráról nem tudtak meg semmit, de a színekről igen: állítólag lesz fehér, fekete és RED kiadás. Előrevetítem, hogy a RED fogy majd a legjobban. Tokból fekete és fehér szilikon, vörös és fekete bőr, valamint kék bőr kiadás lesz, tárhelyben 64, 128 és 256 gigabájt választható. Árról nincs új pletyka, 400 dollár, vagyis a jelenlegi állapotok szerint várhatóan 160 és 170 ezer forint között lesz.
Mégiscsak jöhet az SE 2 jövőre, csak nem pont úgy, ahogy gondolod
Most már évek óta tart a jó szokás, hogy az adott évben nem a néhány hónap múlva megjelenő iPhone-okról olvashatunk találgatásokat, hanem már a jövő éviről. Hogy miért? Mert az azévit kitárgyaltuk tavaly, és már semmi újdonságot nem tud nyújtani. Egyébként is unalmas.
Mint ahogy idén is. Az idei iPhone felhozatalban ugyanúgy három modell lesz, nagyjából változatlan méretekkel, az XS és XS Max folytatásai kapnak egyedül izgalmas fejlesztést, a háromlencsés kamerát. Az egyetlen izgalom, hogy mire használja majd az Apple a három lencsét, de mivel ez szeptemberig nem derül ki, nincs több kitárgyalnivaló rajta. Minden más nagyjából ugyanaz: a kijelzők változatlan OLED-ek az XS sorozat folytatásánál, azzal a különbséggel, hogy az Apple kinyírja várhatóan a 3D Touch-ot. Helyette lesz a hosszú nyomás.
Üdvözlendő, hogy a mostani kib*ott csúszós hátlap helyett egy kifejezetten tapadós üveget terveznek, ezt betudjuk bugfixnek. Persze az A13 nagyon erős lesz, megint össze lehet vetni az asztali rendszerek számítási teljesítményével, ebből pedig semmit nem érzünk majd. Ja, lesz dupla Bluetooth-eszköztámogatás, és kábé ennyi.
Viszont jövőre valami megváltozik. Ming-Chi Kuo elemző szerint a 2020-as telefonok mérete
- 5,4 (a kisebbik XS, a mostani 5,8 col helyett)
- 6,7 (a nagyobbik XS, a mostani 6,5 helyett) és
- 6,1 colosak lesznek (ez lesz a mostani XR folytatása, változatlan mérettel)
Vagyis a két XS-t egyszerre növelik és csökkentik méretben, a legkisebb telefon így 0,4 collal lesz kisebb átmérőben, majdnem egy centivel lesz így kisebb a magassága. Ami nem tűnik így soknak, de azért az.
Ez azt jelenthetné, hogy az Apple meghallgatta a kisebb telefont igénylők óhaját, és gyártanak végre egy kézben használható készüléket. A rossz hír, hogy nem az iPhone XR folytatásának folytatását tervezik ilyenre, így esély sincs, hogy valami retró iPhone 5 dizájnt adjanak a cuccnak.
Azt gondolhatnánk, hogy az 5,4 colos kijelző még mindig nagyon nagy azoknak, akiknek beleférne ugyan egy kis nagyítás a 4 colhoz képest, de nem ennyi. Pedig valójában egy iPhone SE, sarkig húzott kijelzőkkel épp 5 colos készülék lenne. Vagyis az 5,4 colos 2020-as telefon pont az SE 2-re vágyók álmait célozza, csak épp nem retró dizájnnal, és nem budget árképzéssel.
Mégis: ez már valami. Jövőre, úgy tűnik, új telefonom lesz. (Addig is van nálam egy felújított SE, ha valakinek kellene használtan egy ilyen, írjon)
Egybekezdés: Ilyen lehet a nemsokára megjelenő iPhone SE X
A Macotakara japán blog szerint a néhány héten belül várható új iPhone SE változatlan dizájnnal és mérettel érkezik, tehát marad az iPhone 5 kinézet. Sajnos ahelyett, hogy a tavalyi chipet tennék bele, eggyel korábbra nyúlnak vissza a pletyka szerint: az iPhone 7 A10-esét kapná meg a kicsike. A vezeték nélküli töltésről nem tudott biztosat mondani a lap - ehhez azért hozzá kellene nyúlni a dizájnhoz is -, viszont fontos változás, hogy
az új telefonon nem lenne többé hangkimeneti jack csatlakozó.
Tavasszal érkezhet az iPhone SE utódja
Lassan két éve már, hogy az Apple piacra dobta az iPhone 5s házába csomagolt, de az iPhone 6s hardverével szerelt kompakt erőművet, amely az iPhone SE nevet kapta a tűzkeresztségben. A telefon 2016 márciusi bemutatása óta igencsak nagy sikernek örvend és egyértelműen jelzi, hogy továbbra is van igény egy kézzel kényelmesen használható, elfogadható méretű kijelzővel szerelt mobilokra.
Az iPhone SE viszont azóta sem kapott frissítést, az egyetlen említésre méltó változás a tárhelyének duplázása volt a tavalyi év során. Bár az iPhone 6s hardvere ma sem számít annyira vacaknak, tény, hogy ideje lenne piacra dobni egy új generációt, ami mondjuk az éppen aktuális "normál" iPhone-nak, az iPhone 8-nak a belsejét kapná meg.
Igaz, a specifikációkról még nem tudunk semmit (bár novemberben már A10-es magokról, 2 GB memóriáról és 32/128 GB-os tárhelyről pletykáltak), ám a Digitimes egyik vezető elemzője, Luke Kin szerint a hőn áhított utódra már nem sokat kell várni.
Az "iPhone SE2" gyártása ugyanis akár már márciusban megkezdődhet, május végén vagy június elején pedig már meg is lehet majd vásárolni. Az új generáció (hívják majd bárhogy) a szeptemberben bemutatott új iPhone-okhoz hasonlóan üveg hátlapot kaphat, ami azt jelenti, hogy a vezeték nélküli töltést is támogatja majd.
TrueDepth kamerát viszont kár lesz keresni rajta, ami arra enged következtetni, hogy a második generációs iPhone SE továbbra is Touch ID-val oldja meg a felhasználók biometrikus azonosítását - sok ember legnagyobb örömére. Az árcéduláról még semmit nem tudni, viszont megjelenése pillanatában szinte egészen biztosan ez lesz az egyik legolcsóbb iPhone, amit kapni lehet majd és azon sem csodálkoznánk, ha vele párhuzamosan abbahagynák az iPhone 6s, valamint a jelenleg kapható iPhone SE gyártását.