A T-Mobile Magyarország 2012 januárjától kereskedelmi forgalomba hozza a 4G/LTE elnevezésű, legújabb, negyedik generációs mobilinternet szolgáltatását, ami a mostaninál sokkal nagyobb sávszélességet ígér az egyre terjedő mobilkütyük kiszolgálására. Először Budapestet fedik le, 2013-ban pedig jöhetnek a vidéki városok is. Ennek pedig örülünk, még akkor is, ha a most érkező iPhone 4S még nem ismeri ezt a szabványt - a Macek boldogok lesznek tőle.
A kampányra egyedi módszert találtak ki: tesztnapot tartanak Budapesten, vállalkozó kedvű T-Mobile-ügyfelekkel, akik a facebookos oldalon jelentkeztek a játékra. A résztvevőket csapatokba osztják, minden csapatban szerepel legalább egy híresség, egy blogger vagy újságíró, egy Magyar Telekom munkatárs és hét felhasználó. Felkértek minket is, hogy bloggerként vegyünk részt az eseményen, így a mai napot a városban járkálva töltöm, és próbálgatom a negyedik generációs budapesti mobilhálózatot. Ez a poszt frissül majd, amint bejelentkezek az egyes helyszínekről.
Tegnap este volt az eligazítás:
Fehér T-Mobile-os esőkabátot, baseball-sapkát, egy sorszámot (az 1-est, szóval különleges vendégnek érzem magam), és egy 4G-s mobilsticket kaptam. Ami egy kicsit nagy, de legalább nehéz beletörni a foglalatba:
Készítettek rólam egy olyan fotót, amivel később akár zsarolhatnak is: trambulinon kellett ugrálnom, és különféle terpeszeket bemutatni. Otthon Évi kirakta a hűtőre, hogy a téli hónapokban ezen mulathassunk majd:
A Krisztina körúti központ aulájában villództak a fények, szólt a zene, a hangulat fokozásához, a színvonalas termékbevezetésekhez mindig is értett a T-Mobile, gondoljunk csak az iPhone-premierekre. A színpadról kiválasztották a csapatok tagjait, én az A csapatnak lettem a kapitánya. Vagyis én lettem az A1-es.
Balra tőlem Istvan Kovacs törte a magyart megállás nélkül a B csapat élén, szokásos Aldi-reklámokból megismert stílusával közvetítette az eseményeket. Remekül szórakoztam rajta.
A teszt pedig ma indul, meglátjuk, milyen valós értékeket mérünk a fővárosban, hiszen önmagában a 4G-s hálózat még nem fejez ki egzakt, gyakorlatban előforduló sávszélességet. Tíz csapat, egyenként tíz-tíz emberrel nekivág, hogy tíz helyszínen mérjen, játsszon, és nyerjen. A feladatok, amikért pontokat adnak, mind a 4G-s hálózattal lesznek összefüggésben, a játékhoz adott laptopot és a modemet kell csak használni. Egészen este hatig tart a méréssorozat, a nap folyamán kiderül, mire számíthatunk majd Budapesten -ez még csak egy első teszt, ezért engednek csak tíz embert egy helyszínen egyszerre a hálózatra. Előzetesként egy kép arról, amit a T-székházban mértünk, 30 Mbps letöltés, 17 Mbps feltöltés:
06:00 Első helyszín
Hogy a csapatommal milyen feladatokat kell végrehajtanom, egyelőre nem tudom pontosan. Az első feladatot tegnap megkaptuk: a Deák téren kellett szereznünk egy Metropolt, amibe a T-Mobile egy fizetett hirdetést kért valamelyik oldalon. Ez a hirdetés tartalmazza, melyik csapatnak hol kell kezdenie. Izgalmasan indul.
Igaz, egyelőre csak a T-Mobile árai láthatóak, náluk már előrendelhető az iPhone 4S.
Azt láthatjuk, hogy az iPhone 4S-t nagyjából a tavalyi iPhone 4-árakon árulják, a legolcsóbb díjcsomagok esetében kicsit drágábban, a középső és felső csomagoknál viszont alacsonyabb árakkal.
Olcsóbb lett az iPhone 4 is, a legutóbbi áresésre még egyet ráfejeltek. A táblázatban tehát az első oszlopban látjátok a tavalyi, bevezetéskori iPhone 4 árat, utána a most érvényeset, majd az iPhone 4S árakat. Ikon 400 két éve hűség esetében két árat tüntet fel a webshop, én az alacsonyabbat vettem. Az is tűnt logikusnak.
A táblázat nem tartalmazza a 8 gigás iPhone 4 árakat, ezek természetesen kedvezőbben, mint a 16 gigás esetében, ezeket itt találjátok. A 64 gigás iPhone 4S árai itt vannak. Ezek a legmagasabbak, egy éves hűséggel a legkisebb csomaggal, ikon 200-zal 199.990 forint a telefon.
Dominóban az iPhone 4S 16,32 és 64 gigabájtos modellje 184.00, 219.990, 249.990 forintba kerül.
Listaáron 189.700, 223.300, 257.600 forint az iPhone 4S, tárhelytől függően.
Az iPhone 3GS-t továbbra is árulják, sok esetben - például egy középső ikon csomaggal két év hűség esetén - 0 forintért elvihető.
update: az Apple magyar honlapján is meg lehet rendelni az iPhone 4S-t, a 16 gigás modell 270 forinttal drágább itt a T árához képest, viszont a 32-es és 64-es modellek valamivel olcsóbbak.
Tudjuk, hogy mindig sokkal édesebb, ami nem lehet a miénk, és tudja ezt az Apple, meg a T-Mobile is. Sorbaállunk érte, ha úgy gondoljuk, hogy nem jut biztosan, beszélünk róla, várunk rá, mint a Mikulásra.
Vagy mint az iPhone-ra. A 3GS modell például hat hónapon keresztül hiánycikk volt Magyarországon, miközben közel két hónappal a világpremier után jelent meg, akkor volt tehát csak elég készülék a hazai raktárakban, amikor alig négy hónap volt hátra az iPhone 4 piacra dobásáig. És hiánycikk az új készülék is, a legtöbb boltban a kereskedés első napján elfogyott.
De nem az országban.
Néhány T-Pont üzlet ugyan sajnálkozva tárta szét a karját, amikor valaki szombaton, netán vasárnap iPhone után érdeklődött, de megjegyezték azt is, hogy hétfőn jön újabb szállítmány.
Hétfő délután az volt a válasz, hogy jött ugyan néhány iPhone, de mind elfogyott. Érdemes kedden érdeklődni.
Két lehetőség van: vagy nem is jön készülék, és a raktárakban is elfogyott a kezdőkészlet, vagy nagyon is van Magyarországon elég mobil, de azokat csak apránként szivárogtatják el a boltokig, hogy folyamatos legyen a hype.
Ezzel kapcsolatban egy néhány napja ide belinkelt videó jut eszembe. Amikor a fickó megkérdi, hogy van-e még EyePhone, és a válasz az, hogy talán még akad egy, az valami szenzációs:
Kaptam egy titokzatos levelet, ahogy mondani szokták, név és cím a szerkesztőségben, amiből kiderül, hogy a Vodafone is készül valamire.
Kis alapozás: tegnap elsőként írtuk meg, hogy mikor és hol lesz az iPhone 4 hazai premierje - aki esetleg lemaradt a hírről, annak mondom, hogy most csütörtök este lesz a gyülekező az Aréna plázában (gondolom a korábbi helyszín, a szabadtéri várakozással egybekötött Mom park a szeptemberi hideg miatt nem jöhetett szóba), és éjféltől, azaz péntek 00:00-tól lehet megvenni a mobilt.
Csakhogy: a Vodafone minden valószínűség szerint még aznap, de néhány órával korábban bejelenti, hogy mikortól árulja az iPhone 4-et Magyarországon. Sem időpontot, sem semmilyen részletet nem sikerült megszerezni, az viszont biztosra vehető, hogy lesz valamilyen bejelentés a készülékről.
Maradjatok velünk, természetesen erről a hírről is elsőként számolunk be az Appleblogon, az angol királynő kedvenc híroldalán!
Noha iPhone-t nem kapunk a héten, a T-Mobile vigaszképp ingyenes magyar térképet ajánl a Navigon szoftveréhez. Íme a közlemény:
Az App Store-ban elérhető Navigon select T-Mobile Edition navigációs szoftvercsomag számos kényelmi funkcióval és a NAVTEQ térképgyártó legfrissebb magyarországi térképanyagával 2 évig ingyenesen használható és frissíthető.
A Navigon select T-Mobile Edition az iPhone beépített GPS-vevőjét használva Magyarországon segít a könnyebb tájékozódásban. A program számos hasznos funkciója révén autós, kerékpáros és gyalogos navigációra egyaránt alkalmas. Az autósokat a sávnavigáció és az autópálya-lehajtók grafikus megjelenítése, valamint a közelben lévő parkolóházakhoz való navigáció segíti. Emellett a Navigon program használatát az intelligens címkeresés, a „Vigyél haza” lehetőség, az automatikus átváltás állított és fektetett formátum között, a navigáció automatikus folytatása a hívás befejezését követően funkciók teszik egyszerűbbé. A felhasználó kényelmét szolgálja továbbá, hogy a Google keresési találatok megjeleníthetők a térképen, valamint lekérdezhető a célállomás és az útvonal mentén várható időjárás is.
A navigációs alkalmazás a T-Mobile akciós kedvezményeként 2011. június 30-ig ingyenesen tölthető le a magyarországi App Store-ból iPhone 3G és iPhone 3GS készülékekre (iOS 3-as verziótól felfelé).
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.