Mostantól senki nem mondhatja, hogy lehetetlen, ugyanis a Qualcomm megcsinálta! A cég tegnap közleményben jelentett be, hogy elkészült a világ első ujjlenyomat-olvasójával, amely képes üvegen és fémen keresztül is működni. Ígérgetésből és pletykából viszont már tele van a padlás, úgyhogy az igazán nagy durranás nem is maga a sajtóközlemény volt, hanem a kínai Vivo által a sanghaji Mobile World Congress 2017 nevű rendezvényen tartott bemutató.
Az egyelőre még csak prototípusként létező Xplay 6-on ugyanis működés közben volt látható a Qualcomm által fejlesztett cucc, amely egészen új távlatokat nyithat meg a mobiltelefonokat illetően. Eltűnhet végre a kijelző alatti káva (még jobban, mint mondjuk a Samsung Galaxy S8 esetében), azaz ugyanabba a házba mostantól akár húsz százalékkal nagyobb átmérőjű panel is kerülhet. Szintén egyszerűbb lesz megoldani a víz- és porállóság kérdését, hiszen eggyel kevesebb felület lesz, ahol ezek a fránya dolgok bejuthatnak a készülék belsejébe.
A Vivo által csak Ultrasonic technológiának hívott megoldás ráadásul gesztusok felismerését is lehetővé teszi, azaz teljes értékű Home gombként is funkcionálhat az a felület, ahol az azonosítást végezzük. A prototípuson ez a felület viszonylag kisméretű volt, de van rá lehetőség, hogy akár nagyobb vagy a teljes képernyőt betöltő megoldás is helyet kapjon a burkolat alatt. Ez azt jelenti, hogy a telefon feloldására nem csupán az alsó rész közepén lenne lehetőségünk, hanem bárhol máshol is. Valószínű ugyanakkor, hogy ilyesmivel csak a csúcstelefonok esetében találkozhatunk majd - ha és egyáltalán - ugyanis a gyártási költség egyenesen arányosan növekszik a felület nagyságával.
És ez még mind semmi! A szenzor képes mérni a szívverésünket, illetve meg tudja állapítani, rendben van-e a véráramlás a szervezetünkben, valamint érzékeli az ujjlenyomatunkat akkor is, ha vizes a kezünk, melyből egyenesen következik, hogy a megoldás víz alatt is tökéletesen működik. A Qualcomm azzal is eldicsekedett, hogy méréseik alapján a szenzor még 1.2 mm vastagságú OLED panelkupac alatt is működőképes volt és az első olyan cucc, amely képes akár 0.8 mm-es üvegborítás, illetve 0.65 mm-es alumínium alatt is hibátlanul üzemelni. A vállalat azt is elárulta, hogy az új chip integrálható a jelenlegi Snapdragon mobil platformokkal, de elérhető lesz különálló modulként egyéb gyártók számára is.
Az üveg-, illetve alumínium alatt is működő szenzorok még ebben a hónapban elérhetővé válnak a gyártók számára, viszont kész terméket csak jövő év elején várhatunk tőlük. Ezzel szemben a kijelző alá helyezett megoldásokkal már az év utolsó negyedévében is összefuthatunk majd - legalábbis ezt jósolják a Qualcommosok. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy kapóra jöhet-e a most bemutatott technológia az Apple-nek és viszont láthatjuk-e a következő iPhone-ban? Valószínűleg nem, ugyanis a két cég viszonya egy ideje nem valami felhőtlen. Van viszont az éremnek egy másik oldala, ugyanis az Apple-nek nem sok ideje maradt arra, hogy előálljon valamiféle saját megoldással és tuti, hogy a cég legfontosabb termékénél nem játszhatnak be megint egy iMac Pro-féle fátyol libbentést.
Az iMore-on jelent meg egy érdekes cikk az Apple ujjlenyomat-olvasójával kapcsolatban. A mendmyi nevű szerviz kapott egy problémás iPhone 5s-t, ami az ujjlenyomat-párosítás helyett egy hibaüzenetet küldött. Nem lehetett használni a funkciót.
Próbálták javítani, cseréltek egy csomó dolgot: a Touch ID szenzort, a Dock Connectort, sőt még az alaplapot is. Mégsem sikerült kiküszöbölni a hibát. Egyenként minden működött, együtt viszont ugyanaz a probléma merült fel: hibaüzenet a párosítás során.
Aztán megpróbálták, hogy a Touch ID szenzort visszacserélték az eredetire, és voilà. Minden ment.
További kísérletekkel igazolták, hogy egy adott Touch ID szenzor csak a gyárilag vele összeépített A7-es chippel hajlandó kommunikálni, vagyis az Apple valamilyen módszerrel egyenként párosította ezeket az eszközöket. Ha fogunk két tökéletes állapotban lévő iPhone 5s-t, és az ujjlenyomat-olvasóikat kicseréljük, egyik sem fog működni megfelelően.
Ez egyrészt azt mutatja, hogy az Apple a szokásosnál is nagyobb elővigyázatossággal kezeli a Touch ID kérdéskört. Az iMore megkérdezett egy szakértőt, aki szerint így nemcsak a közbeékelt támadást és a fizikai hackerek dolgát lehet nehezebbé tenni (most már tényleg tiszta Mission:Impossible-ben mozgunk), de a reverse engineering is sokkal problémásabb egy ilyen eszköznél, mivel a kommunikációt végző eszközök elvileg nem helyettesíthetőek mással.
Ezt a védelmi paranoiát látva egyébként arra a következtethetünk, hogy az Apple egy érintés-alapú fizetési módot is bevezetne az ujjlenyomat-olvasóval a jövőben. Az unlock problémakör ezt azért nem indokolja.
Vannak azonban, akiknek még több fejtörést okoz majd ez a védelem. A szervizesek nyilván örömkönnyeket hullatnak, hiszen a leggyakoribb javításokhoz el kell távolítani a Touch ID kábelt, ami ekkor könnyen megsérülhet, és az iMore szerint ezt már nem tudják cserélni úgy, hogy az A7 elfogadja.
A német Starbug nevű hacker 30 óra alatt volt képes kijátszani az olvasót a tulajdonos egy ottfelejtett ujjlenyomatával. Mint írja, jól előkészítve ez az idő fél órára csökkenthető.
Figyelem, ez a módszer továbbra is csak a jelkóddal védett területekhez használható, a Find My iPhone tolvajszívató módszerei továbbra is az Apple ID-vel védettek.
Amit sikerült bebizonyítani, hogy ez a védelem is törhető. Ez eddig a történelem során csak azokkal a védelmekkel kapcsolatban nem derült még ki, amikkel kapcsolatban majd ezután fog.
Én nem használtam eddig jelkódot, mert a tököm sem pötyög ilyet, nem ér annyit az egész. Az ujjlenyomat-olvasóval az adataim biztonsága még a fenti videó megjelenésével is számottevően megnő. Aki meg jobban bízik a négy számos kódban, maradhat annál. Ez esetben a tolvajoknak itt egy remek statisztika:
Néhány nappal a telefon megjelenése után a Chaos Computer Club (CCC) nevű szervezet már rá is jött, hogyan játszható ki az iPhone 5s ujjlenyomat-olvasója.
A srácoknak ebben egyébként nagy tapasztalatuk van, csoda, hogy ilyen sokat tököltek vele. Mint egy blogposztban leírták, az volt a nehézség, hogy az Apple szenzora a korábbiaknál sokkal nagyobb felbontásban vizsgál. Így aztán a "lopott" ujjlenyomatot nekik is nagyobb felbontásban kellett kinyomtatniuk (1200 dpi), de végül megoldották.
A srácnak úgy remeg a keze, hogy a videó nézése közben könnyezem.
Itt egy részletes leírás, hogyan lehet egy megfelelő helyen ottfelejtett ujjlenyomatból megalkotni a spéci, iPhone 5s-feltörő ragacsot.
A CCC-s srácok ezzel fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy nem jó ötlet biztonsági kulcsnak megadni olyan dolgot, amit naponta ezer helyen ottfelejtesz. Hozzátenném, ha végigolvassuk, miket kell tenni egy ujjlenyomat ellopásához, szerintem ez sokaknál a belefér kategória lesz. Akiknél nem, használjanak négy számot továbbra is.
Mint minden tavasszal az elmúlt néhány évben, idén is szembesülnünk kell a pletykával: késik az iPhone az eredeti elképzelésekhez képest. A késlekedés oka viszont egészen újszerű, a pletykák szerint az ujjlenyomat-olvasóval akadt probléma.
A Reuters információi szerint maga az érzékelő megfelelően működik, a színezése okoz gondot. Jelenleg olyan bevonatot keresnek, amit úgy vihetnek fel az ujjlenyomat-olvasóra, hogy az ne zavarja a berendezés működését.
Hogy mihez képest lesz késés, nem tudni, a legutóbbi hírek júniust célozták be, így szinte biztosak lehetünk benne, hogy a nyár legelején nem érkezik még új iPhone. Vagy iPhone-ok, bár a pletykák szerint csak az iPhone 5S kapja meg az ujjlenyomat-olvasót, az olcsóbb modellben nem lesz ilyen.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.