Dehogy jön. Néhány magyar oldal kissé félremagyarázva a Reuters értesülését arról számolt be, hogy az új iPhone megjelenésével az Apple piacra dobja a 4-es modell kisebb, 8 gigabájtos háttértárral szerelt verzióját, amit várhatóan 200 dollár körüli áron, tehát alig 40 ezer forintért lehet majd megvásárolni.
Ennek persze nincs túl sok valóságalapja, és nemcsak azért, mert az eredeti hírben nem is ez az állítás szerepel. A Reuters valóban írt arról, hogy az Apple a kisebb fizetőerejű vásárlókat is megcélozhatja, és az is szerepelt a cikkben, hogy őket egy 150-200 dollár értékű mobillal lehet megfogni, azt viszont sehol sem állította, hogy az iPhone 4 butított verziója beleférne ebbe a kategóriába. A Reuters mindössze annyit írt, hogy az iPhone 4-nek bizonyára lesz egy olcsóbb, 8 gigabájtos háttértárral szerelt verziója, ahogy az iPhone 4 premierjekor az iPhone 3GS-ből is kihoztak egy ilyet, de a cikk is megemlíti, hogy ezzel a készülékkel még biztosan nem lehet a 200 dollár alatti kategóriába betörni, ahhoz egy teljesen új, jóval egyszerűbb felépítésű modellre lenne szükség.
Emlékeztetőül: amikor tavaly júliusban piacra dobták a 3GS 8 gigabájtos verzióját, akkor itthon dominós csomagban 154 ezer forintért lehetett megvásárolni a készüléket, szemben a 160 ezer forintos, 16 gigabájtos modellel.
Ma az iPhone 4 16 gigabájtos verziója dominós csomagban 143-155 ezer forintba kerül a T-Mobile-nál, nyilván életszerűtlen, hogy az Apple a háttértár csökkentésével negyedelné ezt az árat.
Főleg, hogy nem is különösebben áll érdekében: az iPhone 4 még így, egy és negyed évesen is remekül fogy, ráadásul az Apple nem is annyira piaci részesedésre, mint inkább profitra hajt, márpedig azt egy 200 dolláros készülékkel nehéz összehozni. Ráadásul egy ilyen olcsó iPhone 4 óriási konkurenciát jelentene az iPhone 4S/5-nek, hiszen a hírek szerint az leginkább a valamivel jobb kamerában és a valamivel erősebb hardverben fog eltérni az aktuális generációktól, ezek viszont nem olyan tényezők, amik miatt a vásárlók hajlamosak lennének négyszeres árat kifizetni. Ráadásul a 200 dolláros készülék jóval olcsóbb lenne a hasonló tudású iPod touch-nál is, amivel lényegében kinyírnák az mp3-lejátszót. Az meg ugye nem opció, hogy mindennek csökkentik az árát és az ezzel járó profitot csak azért, hogy a nyomorult belépő iPhone ne szívjon el vevőket a többi terméktől.
Szóval a józan észre hallgatva nem, nem lesz 40 ezres iPhone, főleg nem az iPhone 4 hardverére építve. Az ugyan elképzelhető, hogy a kisebb háttértárra és az iCloudra építve kihoznak egy új koncepcióra épülő, valamivel olcsóbb készüléket, ahogy azt tegnap egyébként meg is írtuk, ez viszont már egy egészen más sztori, mint a filléres iPhone 4.
Legfeljebb tehát ezt fogjuk megkapni 40-ért:
Magyarósi Csaba
2011.06.23. 08:07
Címkék: iphone 4
A hír engem főleg azért érdekel, mert eddig azt sem tudtam, hogy az iPhone 4 volt a rekorder. Lényeg, hogy a napokban megjelent a Nokia N9-es, a finn cég utolsó komolyabb dobása a Windows Phone-os korszak előtt, bár nem igazán tudom, ki fog olyan platformból vásárolni, amiről többé-kevésbé a gyártó is elismerte, hogy zsákutca.
Lényeg, hogy itt a telefon, és a hardveres képességek elég jók, főleg ami a kamerát illeti: egy nyolc megapixeles rendszer került a gépe, olyasmi, mint amilyet a pletykák szerint a következő iPhone is kap majd. De nemcsak ez az érdekes, hanem a kamera sebessége is: a Nokia szerint 2,6 másodperc kell ahhoz, hogy elindítsd az alkalmazást, bejöjjön a kamera képe, fókuszáljon a mobil és elkészüljön a kép. Ez pedig villámgyors, valamivel még fürgébb, mint az iPhone 4 a maga 4 másodpercével, és lenyomja még a hírhedten fénysebességű Canon PowerShot S95 digitális kamerát is.
Majd meglátjuk, mit kezd ezzel az adattal az iOS 5, aminél már a lock screentől is el tudunk jutni a kameráig két gombnyomással.
szucsadam
2011.05.18. 12:16
Címkék: iphone 4
Az egyik legmeglepőbb képessége az iPhone 4-nek számomra a zajszűrés volt. Az, hogy teljesen tisztán hallottam a másik hangját, akkor is, ha ő saját bevallása szerint elég zajos helyen állt. Néhány hete Csaba vette elő a Barchettáját a garázsból, és felhívott nevetve: hallod ezt? Semmit nem hallottam, pedig a nyitott tetejű sportautóját túráztatta izomból.
Nem nagyon volt erről szó a bemutatón. Kiderült, hogy két mikrofon van a készülékben, a felhasználóknak kiderült, hogy jól működik, de egyetlen amazing sem hagyta el a vezér száját ezzel kapcsolatban. Megint az a különös gyakorlat lépett életbe, hogy az Apple inkább rejtegeti a ficsört, semhogy kiemelné.
Sőt, mint kiderült, titkolja is. Utánajártak az audio processingért felelős csipnek, és kiderült, hogy az Audience gyártja, a piac vezető szállítója. És azért sem volt ezt könnyű kideríteni, mert állítólag az Apple kérésére a gyártó nem helyezett el semmilyen márkajelet a termékén.
A Chipworks kiderítette, hogy az Audience 10C0 processzor dolgozik a háttérben, aminek köszönhetően "a zajszűrés igen meggyőző, leköröz minden nem-Audience megoldást, amivel eddig próbálkoztunk".
Szerintem a ficsörök titkosítása tulajdonképpen egy ügyes fogás, hiszen a vásárló elégedett, amikor egy évvel a vétel után csodálkozik rá a képességek hátterére, az Apple pedig biztos lehet benne, hogy végül minden kiderül. Rengeteg ember próbál rájönni valami olyanra az Apple-termékekkel kapcsolatban, amire addig senki.