Tudom, én is megírtam már, időről-időre
felröppen a hír, és nem gondolom, hogy kész tényként kell kezelni, de érdekes fejtegetés jelent meg a Registeren. A szerző szerint fontos észrevennünk, hogy az iPhone-készletek egy hónappal a WWDC előtt kezdtek el kifogyni. Mindenki arra számít, hogy a fejlesztői konferencián mutatják majd be a 3G-s mobilt, de akkor hogyan lehetséges az, hogy már most alig lehet megvenni az iPhone-t? Erre elvileg csak június első felében kerülhetett volna sor, ehhez képest már májusban megcsappantak a készletek.
A Register szerzője, Tony Smith
tudni véli, mi áll az ügy hátterében. Szerinte azért történt így, mert az Apple előbb bemutatja a készüléket, és a konferencián valami mással áll elő.
Meg is indokolta, miért: a WWDC elsősorban a fejlesztőknek szól, márpedig nekik semmi dolguk a 3G-s készülékkel. Az SDK adott, azt ismerik, a 3G sem okozhat meglepetést, a fejlesztők szempontjából a mobil megjelenése gyakorlatilag érdektelen. A gondolatmenet logikus, csak egy helyen hibázik: a WWDC nagy publicitást, élő közvetítéseket kap, ilyen lehetőséget meg nem szívesen hagyna ki Steve Jobs az új iPhone promótálására.
Mindenesetre Smith szerint sokkal valószínűbb, hogy az Apple beszáll a kézikonzolos biznizbe, és egy olyan készülékkel áll elő, amit elsősorban játékra használnak majd a népek. Elsőre durván hangzik, de végiggondoltam, és nem hülyeség.
A fantázia beindult
A piac ugye meglehetősen kevés szereplőből áll. Nintendo DS, Sony PSP, oszt jónapot. Ide még be tudna férni egy gyártó, és mivel az Apple brand sokkal erősebb, mint akárcsak a Nokia, könnyebben érhetne el sikereket a kaliforniai cég, mint finn konkurense az N-Gage-sorozattal. Sokan divatból megvennék a készüléket.
Az adottságok mindenesetre jók. Vannak kellően nagy képernyők, fejlett operációs rendszer, meg egy rakás lelkes fejlesztő, partner, akikre építve piacot lehetne teremteni a készüléknek. Persze ez rengeteg meló, évekbe telhet, amíg elég tartalom lesz a konzolon, de ha az Apple-nek vannak ilyen tervei, akkor csak be kell mutatni valamikor a kütyüt, és miért ne pont most? Nem sokkal azután, hogy kiderült, a cég
bevásárolta magát egy processzorgyártóba, szóval olyan csipeket gyártat magának, amilyet csak akar (vagy tud).
Nem mondom, hogy a jóslat megvalósul, de az biztos, hogy nem hülyeség, és itt lenne az ideje, hogy az Apple kezdjen valamit azzal a rakás pénzzel, amin
ücsörög. A kézikonzolok piaca egy lehetséges út, ahonnan meg már annyi a leágazás, hogy azt összeszámolni is nehéz lenne.
stevejobs
2008.02.16. 08:41
Címkék: konzol
Az utóbbi napokban kezdett el terjedni az a
pletyka, hogy konzolgyártásba kezd az Apple. Az egész alapját egy játékszabadalom adta, meg hogy a gyártó arra kérte az amerikai szabadalmi jogokkal és védjegyekkel foglalkozó szervezetet, hogy más ne használhassa az Apple-brandet a játékgépekhez. A Decelop magazin megbízható forrásokra hivatkozva viszont
arról számolt be, hogy a kaliforniai cég csak az iPhone-hoz és az
iPhone iPod Touchoz akar készíteni szoftvereket. Az iPod marad a kapu, azon túl már nem foglalkozik a játékokkal az Apple, állítja a forrás.
Mondjuk nem is csoda. Játékok terén nincs valami nagy tapasztalata az Apple-nek, új szereplőként belépni a konzolpiacra meg még egy olyan óriásnak sem ment könnyen, mint a Microsoft. Persze a két cég értékét tekintve nincs nagyságrendbeli eltérés (300 milliárd dollár a 112 milliárd dollárral szemben), de ha az erőforrásokat vesszük figyelembe (80 ezer dolgozó a 18 ezer ellenében), láthatóvá válik, hogy mennyivel kevesebb energiát tudna a konzolba ölni az Apple (nem mintha 62 ezer ember kellene egy játékgép kitalálásához). Mindenesetre a piacra lépés nagyon sok milliárd dollárba, elképesztő mennyiségű tárgyalásba, egyeztetésbe, kapcsolatépítésbe kerülne, miközben egyáltalán nem biztos, hogy tíz éven belül akár csak egy cent hasznot is hozna.
Aztán persze lehet, hogy a forrás hazudik, én tévedek, és még idén piacra kerül az iPlay, vagy valami. Szerintetek?
stevejobs
2008.02.10. 22:08
Címkék: konzol
Már csak ez hiányzott. Kedvenc számítógép-gyártónk megdöbbentő lépésre szánta el magát pár éve, amikor kitalálta, hogy piacra dob egy mp3-lejátszót, iPod néven (bár, ugye, 1994-ben már bepróbálkoztak egy
digitális fényképezőgéppel is, az sem volt piskóta, sőt, 1995-ben
játékgéppel is próbálkoztak, kevés sikerrel). Aztán jött a nappali meghódítása az Apple TV-vel, meg a markunké, az iPhone-nal, most meg úgy néz ki, hogy konzolépítésre adta Steve Jobs a fejét. Vagy mi.
Mindenesetre az amerikai szabadalmi jogokkal és védjegyekkel foglalkozó szervezettől, az USPTO-tól
azt kérte az Apple, hogy csak ő használhassa a márkanevet videójátékokhoz, kézi eszközökhöz, konzolokhoz meg hasonló kütyükhöz. Mindez jelentheti persze azt is, hogy a Steve és csapata nem akarja, hogy mások húzzanak hasznot a márkanévből, de sokkal izgalmasabb arra gondolni, hogy inkább be akarnak szállni a milliárdos konzolbizniszbe. Mondjuk a Sony-t majdnem magával rántotta a PS3 kezdeti sikertelensége, szóval érdemes kétszer is meggondolni egy ilyen lépést, de hát mennyire jól mutatna már a második fehér játékgép a nappaliban a Nintendo Wii mellett! Ráadásul az Apple a közelmúltban
beadott egy videójáték-related szabadalmat is, ami lényegében arról szól, hogy az érintésérzékeny felület képes felismerni szándékunkat, és eldönteni, hogy játékért, vagy zenehallgatásért nyomkodjuk a kijelzőt. Persze lehet ez egy sima iPhone-game alapja, de akármi is megtörténhet.