Az Economic Daily News értesülései alapján a TSMC egyik képviselője kotyogta ki a NA Technology Symposium elnevezésű eseményen, a múlt hét második felében, hogy az Apple a kijelző alá fogja integrálni a Touch ID-t, ahogy az korábban már többször felmerült pletykaszinten. A korábban felmerült verzió, miszerint átkerülhet a hátlapra, remélhetőleg nem igaz tehát.
Állítólag a kijelző képaránya is változik, az eddigi, iPhone 5 óta használt 16:9-es sztenderdről 18,5:9-re állhat át az Apple, ha igaz, amit Cupertino egyik legfontosabb beszállítójának embere állít. Szó esett még hátlapi infraszenzorokról is, amik elvileg a kamera távolságérzékelésében, illetve AR felhasználások terén is hasznosnak bizonyulhatnak.
Ha már TMSC: azt is bejelentették, hogy már 2018-ban elkezdik nagyüzemben gyártani a 7 nanométeres technológiára épülő chipjeiket, ami után egyből meg is indulhat az 5 nanométeres modellek próbaszériáinak gyártása, potenciálisan 2019-től pedig már azok is sorozatgyártásban készülhetnek.
skarpad
2016.12.14. 09:30
Címkék: tsmc
A hírek szerint az Apple A-szériás processzormegrendeléseinek elvesztése után komoly átszervezést terveznek a koreaiak. Az idei készülék A10 kódjelű processzorát már teljesen a TSMC gyártja és állítólag hasonló lesz a helyzet a jövő évi A11-essel is.
Az örök rivális/beszállító a legújabb pletykák alapján a jövő évi modell processzor-megrendeléseinek legalább harmadát várta volna, ám úgy tűnik, szorosabbra kell majd húzniuk a gatyót, mert a megrendelések elvesztésével már idén is komoly bevételektől estek el.
A Business Korea cikkének állítása szerint Szöul azt tervezi, hogy tovább darabolja a cégcsoportot és a jövőben két külön leányvállalat végezné a chipek gyártását és tervezését - bár azt nem is igazán értjük, mit akarnak ezzel elérni. A cég egyébként jó eséllyel az Android-platform felé fordul, ezt jelezheti előre a jókora Qualcomm Snapdragon megrendelés, amit nem is rég sikerült megkaparintaniuk.
Eközben a TSMC már az 5 és 3 nanométeres gyártástechnológiákkal szemez, hogy a jövőben is magánál legyen képes tartani az iparág legnagyobb megrendelője, az Apple rendeléseit.
szucsadam
2013.07.01. 11:59
Címkék: samsung processzor soc tsmc
Korábban is volt már szó arról, hogy az Apple egyre kevésbé kívánna a bírósági tárgyalón kívül találkozni a Samsunggal, ami azért nehéz dió, mert az egyik legfontosabb beszállítója a dél-koreai cég. A cupertinóiak állítólag 2010 óta nyüstölik a TSMC-t, hogy gyártson nekik processzorokat, de egészen idáig problémákba ütközött a dolog. A belső informátorok szerint a tajvani cég nem volt képes az Apple elvárásainak megfelelő szilíciumot produkálni a SoC-hez.
Mára állítólag túl vannak a problémán, és 2014-ben már az ő chipjeiket találjuk meg az iOS-eszközökben. Addig is, 2013-ban a Samsung marad a fő beszállítója az A-szériás SoC-eknek.
A tajvani cég részvényeinek ára természetesen meredek emelkedésbe kezdett. Még úgy járunk, hogy 2015-re mindenki TSMC okostelefonnal mászkál majd.
A logót remélem addig lecserélik.
via WSJ
Magyarósi Csaba
2013.03.14. 09:34
Címkék: apple tsmc apple a7
Azért a CEO-k is emberek, és hiába lehetnének a gyakorlatban akár kiváló pajtások is a bíróságon egymást gyilkoló cégek, a néhány százmillió dolláros elmarasztaló ítéletek kikezdik a legjobb kapcsolatot is. Szóval tulajdonképpen tök természetes folyamatnak tűnik, hogy a Samsung és az Apple elkezdi leépíteni a barátságot.
Tovább olvasom