Amióta egynél több iPhone generáció létezik, állandó panasz, hogy az eszköz idővel lelassul - ahogy a hardver öregszik a szoftver pedig egyre csak újul. Érdekes thread jelent meg hétvégén a témában a Redditen a dolog okairól. Nyilván emlékeztek, amikor tavaly egyre több 6s-tulaj panaszkodott véletlenszerűen kikapcsolódó eszközére hivatkozva.
Az Apple javítási programot is indított hamarost, amiben az érintett szériaszám-tartományba eső telefonok akkuját cserélte. Akkortájt azt mondták, hogy igen csekély számú júzert érintett a probléma.
Pár hónappal később aztán jött a hír Cupertinoból, hogy a cég szerint többeket érint, mint azt előtte gondolták és nem sokára jön a megoldás az iOS 10.2.1 formájában. Végül bejelentették, hogy miután kitolták az update-et, a véletlenszerű leállások száma 80 százalékkal csökkent a 6s, és 70 százalékkal a 6 júzerek táborában. Akkortájt a legtöbben azt feltételezték, hogy csak az erőforrás-menedzsmenten igazítottak.
Most azonban egy új elmélet kapott szárnyra arról, hogy a változás érinti az eszközök teljesítményét is. Az egyik posztoló a threadben arról ír, hogy a GeekBenchet feltelepítve telefonja 839/1377-et ért el, pedig 1471/2476-ot kellett volna. Szerinte ez magyarázza, hogy miért lett észlelhetően lassabb a telefonja az utóbbi időben. A topic azóta felpörgött, több száz reakció érkezett.
Az teória szerint a 6s fiaskó után a 10.2.1-től kezdve a szoftver a maximális órajelet az akkumulátor feszültségéhez igazítja, így elkerülve, hogy az akku állapotához képest túl nagy legyen a felvétel és a készülék kikapcsoljon. Az elméletet elviekben alátámasztja, hogy többen arról számoltak be, hogy akksicsere után érezhetően meggyorsult a telefonjuk.
Ha csak rázod a fejed, hogy ez hülyeség, csendben megjegyeznénk, hogy a MacBook esetében bizonyítottan ez történik: minél inkább rottyon van az akksid, annál inkább igyekszik a macOS optimalizálni a teljesítményt és az akkuidőt. Részletekért katt ide.
Az iPhone 7-et és az utána jövő modelleket azért nem érinti az ügy, mert az A10 és az A11 prociknak már van egy alacsonyabb órajelen működő ötödik magja is, így az ezt használja ilyenkor. Szóval, ha már döglődik az akksid (és így lassan két év után miért ne tenné) és lassul is, itt van plusz egy érv a csere mellett.
Cupertino egyelőre nem nyilatkozott meg az ügyben.
skarpad
2016.11.29. 07:10
Címkék: iphone 6s
Egy hete posztoltunk arról, hogy az akár 30-40 százalékos töltöttségen is rejtélyesen kikapcsolódó 6s-ek akkumulátorát az Apple cseréli. Akkor azonban még nem tettek közzé semmilyen serial-ellenőrzős oldalt vagy útmutatást, most az elvileg keveseket érintő hibától szenvedőket segítendő, publikussá vált az érintett sorozatszámok listája.
A telefonokat - ahogy említettük - 2015 szeptembere és októbere között gyártották. Ha sorozatszámod (vagy a Beállítások>Általános>Infó menüpontban keresd, vagy a telefonod hátlapján) negyedik és ötödik betűje az alábbi kombinációk egyike, elvileg jogosult vagy az ingyenes javításra:
- Q3; Q4; Q5; Q6; Q7; Q8; Q9; QC; QD; QF; QG; QH; QJ
Elvileg, ahol elérhető pótalkatrész, ott azzal megoldják, egyébként a teljes készülék cseréje is esélyes lehet, ha nincs más megoldás. A hírek szerint az alkatrészellátás akadozik és sok helyen december elejéig kell várni, hogy megérkezzen a cseredarab.
A normális használatból eredő teljesítmény-visszaesés nem kizáró ok, ameddig a telefon működőképes és a serial is stimmel, kicserélik. A programban az eladástól számított három éven belül kérhető az erőforrás javítása.
Magyarósi Csaba
2015.10.19. 07:17
Címkék: iphone 6s chipgate
Volt az antennagate, ami annyira ugye azért nem volt, vagyis tegye fel a kezét az az iPhone 4 felhasználó, akinek többször szakadt meg a hívása miatta, mint bármikor azóta, vagy korábban.
Aztán jött a bendgate, ami elvi szinten ugyan szintén volt, gyakorlatilag viszont jelentkezzen, akinek normál körülmények közt meghajlott az iPhone 6-osa (olyan ne jelentkezzen, akinek nem volt ilyen mobilja, de tudja).
És most itt a chipgate, ami szerint elvileg komoly különbség van a TSMC és a Samsung A9-es chipek fogyasztása között, amit ugyan tényleg ki lehet mutatni bizonyos tesztprogramokkal, gyakorlatilag viszont az van, hogy a Tom’s Hardware és a Consumer Reports is készített egy nagyon-nagyon alapos nyúzást teljesen valós helyzetekben, és kiderült, hogy gyakorlati szempontból
Tovább olvasom
Magyarósi Csaba
2015.10.11. 10:20
Címkék: iphone 6s
Az új telefon tök jó, számos hasznos új funkcióval tömték tele a házat és néhány nap használat után nyugodtan ki merjük jelenteni, hogy érezhető az előrelépés a 6-oshoz képest. Nem forradalmian más az új mobil, de ami más, az nagyon praktikus és szerethető. Új szériánál azonban mindig felbukkannak új gondok is és drága olvasónk, Varga Róbert össze is szedte ezeket. Sőt, nemcsak összeszedte, de megkereste a javítási lehetőségeket is.
Spoiler: az iPhone Windows lett, az újraindítás majdnem minden problémát megold.
Jöjjön Róbert cikke:
Tovább olvasom
Magyarósi Csaba
2015.10.10. 08:06
Címkék: iphone 6s
Az Engadget és több más netes forrás szerint nagyon nem mindegy, hogy a TSMC vagy a Samsung gyártotta az iPhone 6s-ed processzorát: míg teljesítményben alig van valami különbség a két csip között, úgy tűnik, hogy fogyasztásban jelentős az eltérés.
Legalábbis a szintetikus tesztek elég komoly előnyt mutatnak a TSMC-s oldalon:
Tovább olvasom