Ha valamit teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, az az, hogy ezen a héten nagyon rájár a rúd az Apple-re. Az egész még szerdán kezdődött, amikor egy fejlesztő súlyos biztonsági rést fedezett fel a macOS High Sierra-ban, a sajtó és a közösségi média pedig természetesen azonnal beszámolt róla.
Az Apple szokatlan gyorsasággal reagált, másnap ugyanis kiadták a biztonsági frissítést, melyet az App Store-ból is be lehetett szerezni nem sokkal később. Külön érdekesség, hogy a leírás első sorában egy vastagon szedett Install as soon as you can ("Telepítsd, amilyen gyorsan csak lehet") megjegyzéssel hozták rá a frászt az emberekre.
Másnap kiderült, hogy a frissítés telepítése után elérhetetlenné válnak a helyi hálózaton megosztott mappák. Az Apple ismét villám tempóban reagált, ám ahelyett, hogy egy újabb frissítést adtak volna ki (vagy módosították volna legalább az egy nappal korábbit), egy rövid leírást tettek közzé a cég terméktámogatói oldalán, amire vagy rábukkan valaki vagy nem.
Ám ekkor még nem sejtették, hogy a szívásnak közel sincs vége, van még hátra két nagyon hosszú nap a hétből. Az iPhone-ok és iPad-ek ugyanis december 2-án elkezdtek lefagyni, újraindulni és úgy általánosságban igencsak rosszul viselkedni. Mint kiderült, a problémát az értesítések kezelését végző alrendszer hibás működése okozta.
Az Apple magasról tojva megszokott frissítési ütemezésére (általában keddenként tolnak ki minden update-et), szombaton elérhetővé tette az iOS 11.2-őt, mely pár újdonság mellett hivatalosan ezt a hibát is befoltozta - elméletben legalábbis.
A felhasználóknak ugyanis nem elegendő csupán a frissítést feltenni, külön dokumentumban hívják fel a figyelmet arra, hogy mielőtt feltesszük az iOS 11.2-őt, kapcsoljuk ki az alkalmazásoknak engedélyezett értesítéseket egyesével, majd miután felment az új rendszer, kapcsoljuk őket vissza. Ennél felhasználó barátabb megoldást el sem tudok képzelni...
Tovább is van, mondjam még? Azok az iPhone X tulajok, akik kézzel átállították a dátumot a frissítést megelőzően, hogy kiküszöböljék az állandó fagyásokat, az iOS 11.2 telepítése után azzal szembesültek, hogy a Face ID egész egyszerűen nem működik. "A Face ID-t nem lehet aktiválni ezen az iPhone-on" - áll a rövid hibaüzenetben. Bár a hiba csak keveseket érint, a megoldás viszonylag hamar előkerült: vissza kell állítani a dátumot "automatikus"-ra.
Az iOS 11.2 egyébként több fontos újdonságot is hoz. Mostantól 7.5W-tal lehet tölteni a telefont vezetéknélküli módban, amely másfélszerese a kábeles gyorstöltésnek. A jobb felső sarokban lévő állapotjelző ikonok alá került egy - első ránézésre igencsak ronda - kék csík, hogyha nem lenne egyértelmű, melyik sarokban kell lehúzni az értesítősávot, akkor ne kelljen sokáig gondolkodni.
Szerencsére ez a megkérdőjelezhető újdonság csak lezárt képernyőnél jelenik meg, nem kell tehát folyamatosan bámulnunk a mindennapok során.
Saját értesítő ablakkal bővültek a Bluetooth, illetve a WiFi letiltását engedélyező widgetek. Mostantól egyértelműen jelzik, hogy az adott funkció letiltása nem teljes, illetve csupán 24 óráig érvényes. A TV app bővült egy Sports szekcióval, ahol személyre szabott sportműsorokat találunk, illetve kedvenc csapataink teljesítményét immáron itt is nyomon követhetjük.
Szintén az iOS 11.2-vel debütált az Apple Pay Cash, melyet még a nyári WWDC-n jelentettek be és mutattak meg működés közben a nagyközönségnek. Az a hír járja ugyanakkor, hogy ez a funkció - bár úgy volt - végül mégsem került be a legújabb frissítésbe, amely felveti annak lehetőségét, hogy a mérnököknek nem volt ideje a hirtelenjében kiadott update minden újdonságát letesztelni.
A hab a tortán, hogy nemrég egy fejlesztő Twitteren azt írta, hogy bár az iOS 11.2-vel valóban nem jelentkeznek a rendszeres újraindulások és fagyások, némileg aggasztja, hogy a hiba forrása továbbra is megtalálható a kódban. A rövid üzenethez a fenti screenshotot is csatolta.
Ez a hét egyértelműen jelezte, hogy az Apple szoftverfejlesztő részlegén finoman fogalmazva sincs minden rendben. Szintén aggasztó egy kicsit a kommunikáció, ugyanis nem biztos, hogy a felhasználók otthonosan mozognak a cég terméktámogatói oldalán, persze, némi keresés, esetleg pár telefonhívás vagy e-mail után nyilván mindenkihez eljuthat a szükséges információ.
Itt lenne már az ideje, hogy a felelősök az asztalra csapjanak és gatyába rázzák a rendszerekért felelős fejlesztő gárdát, valamint az sem ártana, ha komolyabban vennék a tesztelési fázist, mert a vásárlók nem béta teszterek és még pár olyan hét, mint a mostani komolyan alááshatja a cég reputációját, kerüljön bármennyibe egy AAPL részvény és legyenek akármennyire jók a termékek.
Képek forrása: macrumors.com, twitter.com/caseyliss, neowin.net
Horváth Patrik
2017.10.07. 13:34
Címkék: teljesítmény lassulás iPhone iOS10 iOS11
Szinte minden nagyobb iOS verzió váltásnál felmerül a gyanúja egy fajta összeesküvés-elméletnek, miszerint az Apple direkt lassítja be a régebbi telefonokat a frissítés során, rákényszerítve ezzel a tulajdonosokat, hogy vegyenek egy frissebb modellt. A 3DMark, illetve PCMark tesztjeiről ismertté vált Futuremarknál úgy döntöttek, megvizsgálják a kérdést és készítettek egy igencsak durva elemzést.
Figyelembe véve, hogy rengeteg teszteredménnyel rendelkeznek különböző iOS rendszereket futtató iPhone-okkal kapcsolatban, mondhatnánk, hogy könnyű dolguk volt, de azért kellett ide munka rendesen, hiszen a vizsgálat során nem kevesebb, mint 100 ezer eredményt vetettek össze egymással (...). Az iOS 11 immáron hivatalosan is csak és kizárólag 64 bites hardveren fut, így a legrégebbi versenyző a négy évvel ezelőtt piacra dobott iPhone 5S volt.
Először a grafikus teljesítményt hasonlították össze az idő, ileltve az iOS verziók előre haladtával és ahogy látható, nem tapasztaltak különösebb eltérést - legalábbis, ami a 3DMark Sling Shot Extreme Graphics tesztet illeti.
Ezt követte a processzor fürgeségét vizsgáló Sling Shot Extreme Physics teszt, ahol szintén hiába keressük a nagy zuhanást a grafikonon, olyat bizony nem fogunk találni.
Összesen hét különböző iPhone modellen végezték el az elemzést és egy-két kivételtől eltekintve az eredmények hasonlóan alakultak. Volt pár eset ugyanakkor, amelyek említést érdemelnek. Az egyik ilyen az iPhone 6-tal kapcsolatos. A grafikus teljesítmény az iOS 11-re való upgrade-del ugyanis látványosan nőtt, míg a processzoré az iOS 10 telepítését követően folyamatosan csökkent, nagyjából hasonló mértékben, mint amennyire a videokártya profitált az új rendszerből.
A másik meglepetést az alig egy éve iPhone 7 szolgáltatta, ahol a grafikus teljesítmény, ha nem is olyan látványos módon, mint az iPhone 6 esetében, de nőtt, míg a processzoré pontosan ugyanúgy csökkent, mint a két évvel korábbi modellnél.
A Futuremarknál azt mondják, hogy a grafikonon szereplő különbségek egyike sem nevezhető szignifikánsnak, sőt, kijelentették, hogy az Apple-lel kapcsolatban emlegetett összeesküvés-elméletnek semmi alapja nincs. Hozzátették ugyanakkor, hogy bár az iPhone-ok hasonló teljesítményre képesek, mint új korukban, az idők során az iOS-be került rengeteg új animáció, API több kakaót kíván, mint korábban, valamint a fejlesztők az új lehetőségek teljes kiaknázásához a legfrissebb modellek képességeit veszik alapul.
Ezért fordulhat elő, hogy az idő előre haladtával a telefonok lassabbnak érződnek, hiszen ugyanannyi lóerőből kell egy nehezebb testet mozgatniuk, ha autós példával szeretnénk élni.
Horváth Patrik
2017.09.22. 09:53
Címkék: wifi bluetooth security iOS11
Sebezhetőségnek is felfogható az iOS 11-gyel megjelent új Control Center (Vezérlőközpont) furcsa működése. Azt gondolhatnánk, hogyha ezen keresztül kapcsoljuk ki a Wi-Fi-t, illetve a Bluetooth-t, akkor a rendszer ugyanúgy letiltja mindkét modult, mintha a rendszer beállításokban turkálva tennénk meg ugyanezt. Ez viszont koránt sincs így.
Az Apple rengeteg olyan szolgáltatással rendelkezik, melyekhez Bluetooth, illetve vezetéknélküli hálózati kapcsolat szükséges. Annak érdekében, hogy a felhasználói élmény a lehető legjobb legyen, a Control Centeren történő letiltás valójában annyit csinál, hogy megszakítja a kapcsolatot a csatlakoztatott eszközökkel, viszont a háttérben bizonyos funkciók bekapcsolva maradnak, így az alábbi funkciók továbbra is működni fognak:
- AirDrop
- AirPlay
- Apple Pencil
- Apple Watch
- Az Átjárhatóság funkciói, például Handoff és Instant Hotspot
- Instant Hotspot
- Helymeghatározás
A hivatalos Apple doksi szerint ráadásul nem csak, hogy futnak a háttérben egyes folyamatok, de bizonyos esetben mind a Wi-Fi, mind a Bluetooth visszakapcsolódnak, erről a dokumentum az alábbi, igencsak fura magyarsággal megáldott részben számol be:
Amikor ki van kapcsolva a Wi-Fi, a készülék nem csatlakozik automatikusan a közeli Wi-Fi-hálózatokhoz, hacsak nem:
- Kapcsolja be a Wi-Fi-t a Vezérlőközpontban.
- Csatlakozik egy Wi-Fi-hálózathoz a Beállítások > Wi-Fi menüpontban.
- Egy új helyre sétál vagy vezet.
- Hajnali 5 óra van.
- Újraindítja a készüléket.
Ha a Bluetooth ki van kapcsolva, nem fogja tudni csatlakoztatni az iOS-készüléket a Bluetooth-kiegészítőhöz, amíg be nem következik az alábbiak egyike:
- Bekapcsolja a Bluetooth funkciót a Vezérlőközpontban.
- Csatlakoztat egy Bluetooth-kiegészítőt a Beállítások > Bluetooth menüpontban.
- Hajnali 5 óra van.
- Újraindítja a készüléket.
A Control Center már az iOS 11 korai béta változata óta így működik és eddig nem kapott nagy nyilvánosságot, ám az operációs rendszer végleges változatának keddi startja óta igencsak sokan vették észre, hogy valami nem stimmel. Nem tudni, hogy az Apple tervezi-e javítani (vagyis inkább módosítani) ezt a fajta "fícsört", hiszen ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor ez valahol a felhasználók megtévesztésének is tekinthető.
Horváth Patrik
2017.09.21. 08:53
Címkék: stat iOS11
Bár valóban sok újdonságot hozott a kedden letölthetővé vált iOS 11 végleges változata, a Mixpanel nevű elemző cég által végzett kutatás szerint mégis kevesebben töltötték le az első 24 órában, mint tavaly ilyenkor az iOS 10-et.
A rendszerrel kompatibilis készülék mindössze 10 százalékára telepítették fel a legújabb szoftvert, míg tavaly az iOS 10 esetében ugyanez az érték 14.45 százalék volt. Ha megnézzük a korábbi esztendőket, látszik, hogy mind az iOS 9, mind pedig az iOS 8 jobban teljesített az iOS 11-nél. Mi állhat a lassú átállás hátterében?
Az első és leginkább kézenfekvő magyarázat az lehet, hogy az emberek többsége megvárja a frissítéssel a hétvégét, mondván, akkor több ideje lesz ilyesmivel szórakozni, ám ez a legkevésbé valószínű. Ami sokkal inkább közre játszhat az pont a tavaly ősszel megjelent iOS 10 felemás startja, sokan ezért könnyen lehet, hogy kivárásra játszanak és nem akarnak ún. "early adopterek" lenni, hátha maradt még közel tíz béta verzió után is némi hiba a rendszerben.
A harmadik ok pedig nem más, mint a 32 bites alkalmazások támogatásának megszüntetése, ami annyit jelent, hogyha van olyan app az iPad-ünkön vagy iPhone-unkon, amelyet a fejlesztője jó ideje nem frissített (és így várhatóan nem támogatja a 64 bites kódkészletet), akkor az ilyen és ehhez hasonló programok egész egyszerűen nem hajlandók többé elindulni, miután iOS 11-re frissítünk - helyette kapunk egy szép üzenetet, hogy legyünk kedvesek és szerezzük be az alkalmazás egy újabb változatát.
A bevezetőben említett 10 százalékos érték várhatóan hamar emelkedésnek indul majd, ugyanis holnaptól kapható már az iPhone 8, illetve 8 Plus, melyek gyárilag iOS 11-gyel érkeznek, illetve bő egy hónap és - bár limitált számban, de - érkezik az iPhone X is.