Keveset tudunk Jony Ive munkamódszereiről. Dieter Rams befolyása egyértelmű, hallottunk már történeteket az aprólékos tervezésről, és az is világos, hogy a gyártástechnológia mindig is alá volt vetve a formai megjelenésnek. Ive azonban most egy új területen próbálta ki magát, ő lett az iOS 7 megálmodója is, és úgy tűnt, CNC gépek nélkül egy picit azért megdöccent a keze.
A The Verge egyik megjelent cikkéből az is kiderül, honnan jött az inspiráció az iOS 7 tervei esetében. Egy belső informátor elárult egy érdekes részeltet: Ive állítólag kapott egy listát olyan App Store-os programokról, amik dizájnja előremutató, friss, és esetleg beépíthető lenne az iOS-be. A listán volt a Rdio, a Letterpress, a Clear és az Any.do is. Utóbbi 25 éves fejlesztője nem sejtette, hogy ügyességével elmehetne tanácsadóként az Apple-höz. Így viszont csak az ingyenmúzsa szerepe maradt.
Itt egy 2012 júniusi fotó az appról:
A Clear videója 2012-ből:
A probléma tehát úgy látszik, változatlan az iOS 6 óta. Akkor az volt a bajunk, hogy az operációs rendszerhez sebtében hozzátoldott egységek nem akartak illeszkedni az egészhez. Az iOS 7-tel ennek nagy része megoldódott, de újabb konzisztencia-problémák léptek fel.
Azt hiszem, értem a problémát. Idő kell, amíg másvalaki ötlete inspirációvá érik valakiben. Meg kell várni ezt az időt, különben a végeredmény összecsapott lesz. Ha viszont elmélyül bennünk a befogadott információ, elfelejtjük a forrást, és ebből tudjuk a saját verziónkat kiemelni, akkor nyertünk.
A felgyorsult fejlesztések és az egyre rövidebb termékciklusok viszont ellopták ezt az időt. Biztos vagyok benne, hogy Ive-nak hiányzik a zen, de a francnak sincs arra már ideje 2013-ban.
Két apróság mára, mert megérdemeljük: egyrészt az Apple 50-ről 100 megabájtra emelte a mobilhálózatokon letölthető alkalmazások méretét.
2008-ban még tíz megás volt a keret, most már tízszer ennyinél tartunk, ami egyrészt kevés, másrészt sok: az LTE annyival gyorsabb a 2008-as lehetőségekhez képest, hogy bármiféle adatkorlátozás ésszerűtlennek tűnik. Másrészt viszont az adatcsomagok messze nem nőttek annyit, mint az átviteli sebesség, szóval hiába fut nálam 50 megabiteket az LTE, ha ugyanúgy 2 gigabájt a keretem, mint amikor még az 5-nek is örülni tudtam.
És a korlát erről szól, nem a sebességről. Szóval indokolt. De most egy kicsit szellősebb az a kabát.
A másik érdekes érdekesség ez az iOS 7-iPhone 5c videó, ami remekül mutatja, hogy mi történik akkor, amikor egy kézben van a hardver és a szoftver fejlesztése is. Semmi kétség, az iOS 7 természetes választása az iPhone 5c!
Holnap érkezik az iOS 7-es, ami a legnagyobb újítást jelenti az iOS-es történelmében. Főleg vizuális értelemben, de persze egyébként is.
Rengetegen várják az új dizájnt, én a bétatesztem óta elég szkeptikus vagyok, de persze telepíteni fogom, és akadnak olyanok is, akik sikítva követelik vissza a régi UI-t.
Vannak azonban néhányan, akiknek az esztétikai vetülettől függetlenül is érdemes meggondolniuk a váltást. Vagy inkább kihagyni. Az OS X Daily mindenféle eszközön tesztelte a GM verziót, ami nagyjából megegyezik véglegessel és azt találta, hogy bizonyos iPadeken és iPhone-okon inkább tűnik egy félkész, mint egy kiforrott operációs rendszernek.
Mostanáig nyúztuk a rendszert, kerestük benne a logikátlanságokat és a szerethető részeket, hogy egy alapos videótesztben mondhassuk el: milyen szerintünk az iOS 7-es. Kiváló rendszer, vagy bétának is csak félkész? Ne felejtsetek el hd-re váltani a jobb alsó sarokban, a fogaskerekekkel!
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.