A Huawei Mate 20 kipróbálása óta tudom, hogy noha az éjszakai videózásban az iPhone XS-ek hasítanak, az éjszakai fotózásban Androidon megindult egy game changer folyamat: a több expozícióval készült, állvány nélküli is tökéletes, a szabad szem képességeinél jobb minőséget hozó fotók fantasztikusak.
A Google a Pixel 3 bemutatójával újra előveszi a témát, és a Night Sight nevű ficsört ezzel a példafotóval mutatja be:
A bal oldali kép állítólag egy iPhone XS-sel készült, a jobb oldali egy Pixel 3-mal. Lehet olyanokat mondani, hogy kiszürkíti az eget a Pixel 3, meg hogy a neonfényeket elmossa, sőt, én még azt is mondanám, hogy ha a végeredménynek nincs köze a szemünk által látott képhez, akkor tulajdonképpen mit akarunk fotózni, de az igazság az, hogy
Több mint egy hétig nyúztam az iPhone XS Max-et, aminek egyértelműen legjobb ficsöre a kamerája. Annyira erősek ebben az új telefonok, hogy a képminőség miatt egészen máshogy lehet gondolni rájuk: az eddig kiegészítőnek gondolt képesség főszerephez jutott.
Ez tényleg egy baromi erős kamera, telefonbőrbe bújva.
Íme egy nappali videó, 4K-ban, 60 fps-sel:
Itt pedig egy másik, természetben készített, nagyon erős napsugárzás mellett. Ez is 4K-ban készült, de mivel nem iMovie-ból töltöttem fel Youtube-ra, 1080 a max.
Figyeljük meg, hogy mennyire gyorsan idomul a fényekhez, árnyékokhoz a kép. Hogy mennyire részletgazdag a felvétel, akármilyen körülmény áll fenn. Hogy micsoda dinamikatartomány van minden kockán, és nem utolsó sorban: fantasztikus a felvett hang is. Ha valakinek kiabáltam, aki tőlem 20 méterről halkan válaszolt, akkor a párbeszéd hallható, élvezhető, kiegyensúlyozott. A háttérzajok szépek (hallgassátok meg a városi 4K-s videó elejét például), tiszták, nem bántóak.
Itt valaki egy 10 ezer dolláros mozis kamerával vetette össze az iPhone XS-ek képességét, és hát hű:
A Canon C200-as képei jócskán igényeltek ráadásul utómunkát, az iPhone-felvételek szinte semmit. A képek élességkülönbsége pedig magáért beszél.
Az iPhone XS Maxet az Aqua Webshoptól kaptuk tesztelésre. Ha ti is vennétek egy ilyet, itt találjátok a kínálatot, a cég Apple termékeit itt, minden mást pedig itt. Az Aqua az appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője.
A bemutató bejelentésével egyidőben a 9to5Mac szerzettkét eredetinek ígért képet az új telefonokról és az Apple Watch-ról.
Azt is kiderítették, hogy a fenti két telefont, az 5,8 és 6,5 colos modelleket egyaránt iPhone XS-nek hívják majd. Ők a 999 dolláros iPhone X OLED-es folytatásai, nincs további infó az LCD-s modellről, vagy akár az SE-ről, amibe legalább egy újabb procit illene beleütni.
Az Apple Watch képén főleg azt látjuk, hogy egy új, minden eddiginél részletesenn óralapot készítettek, egy rakás megjelenített infóval, meg hogy az óra dizánja változatlan, és valószínű a régi szíjak is jók lesznek. A kijelző szélig tart majd, mindkét oldalon 15 százalékos növekedést belőve célként.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.