Nemrég lett tíz éves az Appleblog. Nagy idő, még gombócban is, ahogy mondják, a 46,7 millió oldalletöltés, a 8120 megírt poszt pedig mutatja, milyen szívósak vagyunk. Csaba és én akkor alapítottuk ezt a blogot, amikor még Apple-blogot alapítani szokatlan dolognak számított, és fennmaradtunk a mai napig, amikor ezt a feladatot már jobbára kereskedők végzik házi szerkesztőségekkel, kiszámítható elfogultsággal.
Szóval elfogulatlanság ide vagy oda, már csak a kor miatt is ideje picit megújulni.
Elsőként bejelentjük, hogy a blogot ismételten csak az alapítók szerkesztik, tehát a korábban megismert külsős szerzőkkel mostantól nem találkoztok nálunk. És mivel Csaba az utóbbi időben már elég ritkán írt posztot, és ezt a szokását megtartja, így vele inkább videós tesztek formájában találkozhattok itt. Maradok én, mint szerző: ez egyelőre picit egyoldalúnak tűnik, de igyekszem majd kitalálni, hogyan vonjak be friss hangokat is a blogba, anélkül, hogy ellaposodnánk.
Első körben arra biztatok mindenkit, hogy ha úgy érzi, egyéni meglátása van az Apple-univerzum részéről vagy egészéről, vagy akár egy termék valamely funkciójáról, ne habozzon azt megírni nekem öt-hat mondatban, tőletek függ, talán érdemes egy ilyen rovatot is nyitni a jövőben. (Email cím a jobb hasábban)
A posztok ezentúl kissé más struktúrát követnek. Az eddigi kis-közepes hosszúságú és mélységű anyagok kettéválnak a rövidhírekre és a fontosabb, elemzősebb anyagokra. Előbbiek Egybekezdés néven futnak tovább, és valóban egy bekezdés hosszúságúak lesznek, csak a lényeg, semmi rizsa. Utóbbiak több munkát igényelnek, interjúk, elemzések, véleményposztok. Ezek nem különböznek azoktól, amikkel eddig is találkozhattatok nálunk, de ezentúl kiemeltebb fontossággal kezeli őket a blog, és több idő lesz a megírásukra.
Végül - de nem utolsó sorban - bemutatnám az új partnerünket:
Nagyon örülünk ennek az együttműködésnek, mert az Aqua Webáruház nagyon elkötelezett az Apple termékek iránt, és épp azon vannak, hogy ez az elköteleződésük még sokkal mélyebb legyen. Ez egyrészt jelenti, hogy az új Apple cuccokat náluk is megkaphatjátok nagyon gyorsan, másrészt olyan kiegészítőket találtok majd a nektek készített, kifejezetten Apple-tematikus webshopjukban, amiket máshol nem.
És ami a legfontosabb: ebben a webshopban nagyon jó áron találjátok majd meg a cuccokat, legyen szó Apple termékről vagy harmadik fél bigyóiról.
Emellett havi akciók is lesznek, exkluzív módon, kizárólag az Appleblog olvasóinak.
Szóval érdemes lesz rendszeresen olvasni minket, mert nem tudni, mikor bukkan fel egy jó kis ajánlat. Ezentúl a felső menüsávban a Shop gombra tehát az Aqua Webáruház Apple-tematikus üzlete nyílik meg, mi pedig időnként tesztelünk valamit a kínálatból, ami megtetszik.
Ezentúl tehát az Appleblog feat. Almalé és Kungfu új partnerrel, szuper áron kínált és exkluzív termékekkel, akciókkal, a konkurenciától még eltérőbb tartalommal, még inkább az olvasók felé nyitva íródik, ugyanolyan elfogulatlanul, mint eddig. Remélem, mindenki örül ezeknek a változásoknak, további ötleteket várom kommentekben.
Tegnap volt tíz éve, hogy piacra került az első iPhone, a telefon, amely alapjaiban változtatta meg mindazt, amelyet az emberek a mobiltelefonokról és magáról az iparágról addig gondoltak. A korábban csupán telefonálásra és e-mailezésre használt eszközökből hirtelen egy hordozható mini számítógép lett, melyeken böngészni és zenét hallgatni is sokkal élvezetesebben lehetett, mint bármelyik más telefonon korábban, és amely immáron életképes fotók készítésére is alkalmassá vált.
Sokak szerint Steve Jobs legjobb előadása az iPhone 2007-es bemutatása volt, melyen érződött, mennyire közel áll a néhai vezető szívéhez. A bőven több, mint egy órás prezentációt a közönség tátott szájjal és hatalmas ovációval nézte végig és bár pár szakági elemző, illetve újságíró szkeptikusan nyilatkozott a termékről, mégis egyértelmű volt: itt valami nagy dolog történt. Jobs a bevezetője után egyetlen mondattal megágyazott úgy a jövőnek, mint előadása hátralévő részének:
"Az Apple ma újra feltalálja a telefont."
A nyomógombos Blackberry-k és Nokia-k, valamint a stylus-szal működő Windows Mobile-t futtató PDA-k korában az első iPhone akkorát szólt, hogy hirtelen érdektelenné vált minden más, amit akkor mobiltelefonnak hívtak. Tette mindezt úgy, hogy közel sem volt egy hibátlan készülék és ma már azt is tudjuk, micsoda előkészületeket igényelt a demó példány működésre bírása, hogy ne legyen a hivatalos bemutatóból egy hatalmas égés.
Bár az első iPhone még a 3G hálózatokat sem támogatta és alkalmazásokat sem lehetett rá hivatalosan telepíteni, valamint kizárólag egyetlen szolgáltatónál (AT&T) lehetett megvásárolni, már órákkal a hivatalos este 6 órás rajt előtt sorban álltak (illetve néha ültek) az emberek, hogy - szó szerint - rátehessék a kezüket a korszakalkotó termékre.
Mára több, mint egy milliárd példány fogyott el a készülékből és bár Jobs szerint az eredeti 3.5"-os kijelző méret volt az ideális, azóta tudjuk, hogy ebben kivételesen nem volt igaza. Ahogy egyre nagyobb szeletet kezdtek el kihasítani a tortából a különböző generációk, úgy ütötték fel fejüket a különböző iparági pletykák is, így az iPhone 4 bemutatására gyakorlatilag minden fontosabb részletet tudni lehetett a debütáló termékről. Ennek ellenére ez lett az egyik legkedveltebb verzió mind közül és amelynek öröksége ma is tetten érhető az iPhone SE személyében.
Az iPhone-nak elévülhetetlen érdeme volt az iparág megreformálásában és más, hasonlóan ikonikus termékek (például a Samsung Galaxy S, illetve a Google Nexus családja) sem születhettek volna meg nélküle. Bár akkora durranásra talán soha többet nem számíthatunk, mint az első és a negyedik generáció esetében, a telefon továbbra is a világ legnépszerűbb mobiljának számít és bármi is történjen a következő évek során, az első Mac-hez, illetve iPodhoz hasonlóan örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.
Az Apple a múltheti fejlesztői konferencián többek között az Apple Watch-ra éprkező watchOS 4 újdonságairól is beszélt. Az egyik legnagyobb változás a Workout alkalmazásban várható, melyben saját elért eredményeinket az eddigiektől eltérő módon fogja jutalmazni a rendszer - hiszen nem minden ember egyforma, viszont ugyanúgy szükségük van motivációra és elismerésre a mindennapok során.
Szintén új és menő dolog lesz, hogy most már mindenféle segédeszközzel kommunikálhat az óránk, de az sem elhanyagolható, hogy a rendszer figyelni fogja a napi rutinunkat és ennek megfelelően fog minket emlékeztetni különböző dolgokra (például, hogy mikor érdemes egy kicsit pihennünk).
A watchOS 4 ugyanakkor tartogat egy olyan újdonságot - vagy inkább meglepetést - amellyel azok is találkozni fognak, akik adott esetben csak arra használják az Apple Watch-ot, hogy az értesítéseket csekkolják. Ez pedig nem más, mint a születésnapi köszöntés, hiszen szülinapja mindenkinek van.
Ezentúl egy nagy színes lufi kupac vár ránk az értesítések között, melyre, ha rányomunk, akkor azok alulról felfelé fel is szállnak, a mellékelt videó alapján egész élethűen:
A watchOS 4 jelenleg béta fázisban van és fejlesztők számára már elérhető, a végleges verzió jó eséllyel ősz elején várható.
Kiderült, hogy 2005-ben, két évvel az első iPhone megjelenése előtt mondta fel a hangmintákat, és fogalma sem volt, hogy egy nap vele azonosítják majd a digitális személyi asszisztens fogalmát.
A hangját máshol is használták, hogy mást ne mondjak, az OS X Samantha nevű text-to-speech hangja is ő.
Itt hallhatjátok beszéd közben az ausztrál Sirit, aki egyébként meglehetősen milf kategória.
Egyébként ma van Siri születésnapja, amire állítólag fel is hívja a figyelmet (kép a forrásból származik):
Már egy éve, hogy megnyitott a Westendben az iStyle üvegkockája (ami igazából nem kocka, de valami hasonló), amit a legmenőbb módon, az Imperial March-csal, Darth Vader indulójával lepleztek le. Volt minden, kedvezmény, több mint hetven fő feletti sor, és egy igazi show, olyat, amit az iStyle-tól megszokhattunk. Nem kínos, nem feszengős, Apple-höz illő.
Egy évvel a megnyitás után, december elsején, vagyis holnap kicsit felidézik ezt az élményt, mégpedig egy olyan húzással, ami mindenkit érdekel: kedvezménnyel. 10 százalék kedvezmény jön le minden Mac, iPad 2 és iPad 3 és bármilyen kiegészítő vásárlásából.
Tehát még egyszer: holnap, csak a Westendben található iStyle-ban él a kedvezmény, aki a fenti termékeket szeretné karácsonyra, küldjön valakit oda. Lehetőleg a 10 órás nyitásra, mert az akció a készlet erejéig él.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.