Két hete hallottam először arról, hogy a Westendben új üzletet nyit az iStyle. Akkor még nagy volt a titkolózás, hiába kérdeztem őket, sem nyitási időpontot, sem a részleteket nem voltak hajlandók elárulni. Csak annyit mondtak, nagyot fog szólni.
Aztán pár nappal később a plázában sétáltam, és egy hatalmas fekete lepel alatt valami építkezést láttam. Benéztem a színfalak mögé, ahol a késztől nagyon távol álló üzletet láttam. Eszembe se jutott volna, hogy ez lesz a két héttel később nyitó bolt, ha nem láttam volna a fémkeretet, amit az alapterület fölé emeltek: az első gondolatom a híres New York-i kocka volt, meg hogy valami hasonlóra készülhet az iStyle Budapesten is.
Hívtam őket telefonon, de azt mondták, ha elárulnák az igazságot, meg kéne ölniük.
Ma viszont ennek vége. Szombat délelőtt tízkor megnyitották az üzletet és most már hivatalos: van saját kockánk. Vagy valami olyasmi.
Anyahajónk!
A boltnyitóra elég sokan jöttek el, részben persze talán azért, mert ma tíz százalékos kedvezménnyel adnak minden raktáron lévő Apple-terméket. Fél tízkor már vagy harmincan álltak a sorban, de tízre ez a szám hetven fölé nőtt.
Még Handrás is eljött a csapatával:
És akkor elkezdődött a megnyitó.
Általában az ilyen rendezvények hajlamosak kínos érdektelenségbe fulladni, máskor meg túlságosan modorosak, de az Apple és partnerei valahogy Magyarországon is tudják, hogyan kell rendes show-t csinálni.
Volt DJ, voltak táncosok, akik olyan szórakoztató műsort adtak, hogy az egy pillanatig sem volt kínos az esemény. Aztán tízkor megszólalt az Imperial March, Darth Vader indulója, és elkezdték felhúzni a leplet.
Két perccel később már tisztán látszott az új bolt, amit kívülről csak egy üvegborítás véd. Közben szólt a zene, a vásárlók meg alig várták, hogy beszabaduljanak a boltba, ami még két órával korábban sem volt átadható állapotban: sok falat akkor festettek, az utolsó simításokat tényleg az utolsó másodpercekben végezték.
De ez persze egyáltalán nem zavarta azt, aki negyed 11 előtt pár perccel egy Mac minivel távozott a boltból.
Jó show volt, ami ráadásul folytatódik, mert a táncosok egész nap fel fognak bukkanni a Westend különböző pontjain, ráadásul a tízszázalékos kedvezmény miatt is biztos sokan jönnek majd el.
Menjetek el ti is!
A bejegyzés trackback címe: