Azt eddig is tudtuk, hogy amíg a Psystar nem ír alá megállapodást, akármit is kitalálhatnak, a héten azonban megszületett a 17 hónapos per hivatalos lezárása. A Psystart eltiltották a módosított Mac OS X-ek eladásától, és mindennemű olyan tevékenységtől, aminek eredménye a pc-ken megjelenő almalogó.
Noha ez utóbbit minden létező megközelítésből megtiltották a Psystarnak, úgy tűnik, a passzusok nem egyértelműen vonatkoznak a Rebel EFI nevű programra, ami gyakorlatilag megágyaz a hacintoshra mászó Mac OS X-nek. Legalábbis Aslup bíró nem tért ki külön erre. Az indoklás: a Psystar nem adott elég információt a bíróságnak azzal kapcsolatban, mi is az a Rebel EFI, ezért nem is tilthatják be a forgalmazását.
Ennek ellenére a bíró leszögezte, hogy ha tovább árusítja az 50 dolláros programot a Psystar, könnyen abban a helyzetben találja magát, hogy a bírósági döntés megsértése miatt ismét előtte kell megmagyarázni, mi is az a Rebel EFI. És akkor már nem sumákolhatja el a dolgot.
A Psystar láthatóan még gondolkozik, weboldalán még elérhető a Mac OS X telepítését elősegítő program, de nincs mellette ár.
Végeredmény tehát Apple-Psytar 1-0, ahol az egy valójában 2,7 millió dollár kártérítés és teljes útzárlat.
Hivatalos: a Psystar sírjon a sarokban
Perekkel keményít az Apple
Miközben itthon is a brand jogosulatlan használata miatt folyik a keresztesháború (Apple termékeket árusító boltok megregulázása ügyében), addig az Apple hazájában is irt minden almalogót vagy más ismerető jegyet, amit nem ő vésett alumíniumba vagy műanyagba.
Ezúttal a vállalat egy MacBook-töltőket gyártó céget kapott el a kaliforniai bíróságon, és a klón iPod-gyártó Luxprónak is megpróbálnak visszavágni.
A vád szerint a Media Solutions és az eRepalcements cégek a "Laptops for Less" brand részeként ajánlanak MacBook-töltőt, ami mindenben egyezik az eredetivel, kivéve az almalogót.
A Luxpro sem egy mai történet, a cég korábban már pert nyert az Apple támadását kivédve, sőt visszaperelte a cupertinói céget. Az Apple most az ügy áthozataláért küzd Kaliforniába azzal az indokkal, hogy a mostani arkansasi bíróság helyszíne egyik céghez sem köthető telephelyként.
A Psystar miatt is készült egy beadvány, az Apple azt kéri a bíróságtól, hogy ne kelljen már minden egyes Mac OS X után lezavarni egy féléves pert, mint ahogy William Alsup bíró ezt láthatóan elvárja. A bíró legutóbb meg is feddte korábban a cupertinói céget, hogy ugyan kiadhatta volna előbb is ezt a hülye Snow Leopardot, és akkor belevehette volna a vádiratba. Merthogy hiába tiltották el a Psystart a Mac OS X Leopard előzetes feltelepítéséről pécékre, a hópárduc neve nem szerepelt a beadványban.
A bíróság szerint a Snow Leopard időzítése pocsék volt
Jól letolták az Apple-t a Psystar-ügyben, mégpedig a Snow Leopard kiadásának ideje miatt. Mint korábban hallottuk, a Psystar az év elejihez nagyon hasonló eljárást indított a lassan egy évre nyúló perben, csak a Leopard szavakat kicserélték Snow Leopardra, nem baj, azzal is megy az idő.
Ennek a kísérteties hasonlóságnak az igazolásához az Apple-nek kell villantania, be kell mutatnia a hópárducot a bíróság kijelölt szakembereinek, akik kijelenthetik, hogy az új operációs rendszer - legalábbis a hardverhez kötés szempontjából - hasonló tulajdonságokkal bír, mint elődje. Nevezetesen, hogy Maceken fut.
A baj csak az, hogy a Leopard vizsgálata, ezzel együtt a bíróság által meghatározott időintervallum a szoftverek benyújtására, lejárt. Pont egy héttel azelőtt, hogy az Apple kiadta a Snow Leopardot. Vagyis mehet minden elölről.
"Az Apple, nem a Psystar tehet erről a helyzetről. Az Apple mindenáron ki akarta hagyni az ügyből a még kiadatlan operációs rendszerét" - mondta Alsup bíró. Gondolom az Apple a nehogy már a nyúl vigye elv szerint nem volt hajlandó egy holmi Psystar-per miatt (amit egyértelműen megnyer, viszont amiből nagyjából nulla nyereséggel vagy veszteséggel jön ki) változtatni a kiadási dátumon. Ami egyébként teljesen érthető.
Sértegeti a Psystar az Apple-t
A legpitiánerebb eszközökhöz nyúl a Mac-klónokat gyártó Psystar. Miután legutóbb a csődeljárás mögé bújva próbált meg időt nyerni, és elveszített (az Apple szerint szándékosan megsemmisített) dokumentumokra hivatkozva próbálta megúszni, hogy megállapíthassák a cég pontos árbevételét, most a sértegetés ősi fegyverét húzták elő a zsákjukból.
Beidézték ugyanis az Apple igazgatóit tanúskodni, köztük Phil Schillert, aki meg is jelent a kihallgatáson. A Psystar azt a kérdést szegezte a vezetőnek, hogy pontosan hány dolláros kára származott az Apple-nek a klóngyártó ténykedéséből. Schiller állítólag kielégítően vázolta, hogy a cpertinói cég miben károsodik a Psystar ügyködése miatt, persze pontos összeget nem tudott mondani.
A Psystar erre kijelentette, hogy a tanú "teljes mértékben felkészületlen, és nem is akar tanúskodni". Ezenkívül ultimátumot küldtek az Apple-nek, hogy 14 napon belül az igazgatót felkészülve küldjék vissza, ezenkívül fizessék ki a Psystar ügyvédjeinek napidíját a tanúskodás időtartamára.
Az Apple természetesen nem küldi vissza Schillert, és nem fizet ügyvédi díjat, ellenben az ügytől függetlenül eláll a kártérítési igénytől. Miután átvizsgálták a klóngyártó részben fellelhető kimutatásait, úgy döntöttek, hogy nem ér annyit az egész. A kártérítés megállapításához ugyanis az Apple-nek is nyilvánosságra kellene hoznia az elmúlt időszak számait, amit a negyedéves jelentés előtt nem akarnak kiszivárogtatni.
A Psystar továbbra is árulja a Mac-klónjait, Mac OS X-szel előtelepítve.
A Psystar szabványosítaná a klóngyártást
A vastag arcbőrrel megáldott klóngyártót lelőni sem lehet, egyszerűen nem érti meg, hogy vége. A legutóbbi hírek szerint kérelmet nyújtott be a bíróságra, hogy lecserélhesse jogi védelmét.
Nem tudom, mit ígértek neki a Camara & Sibley ügyvédi irodában, milyen csodával rukkolhat elő még egy cég, akinek a keresetét a bíróság elutasította, aki csak úgy tudja elkerülni a kártérítés meghatározását, hogy eltűnt számlákra hivatkozik. És persze a legjobb: a végén már csődeljárást indítottak, majd kihátráltak belőle.
Szóval nem tudni, mit akarnak az új ügyvédekkel, de mindenesetre bizakodónak tűnnek. Hírlevelükben egy közösségi oldal és egy wikipedia-bejegyzés megnyitását ígérik. Azt tervezik, hogy megmagyarázzák a klóngyártás szükségességét, és talán szabványba is foglalják az Inteles gépek hackelésének lehetőségeit.
És a csavar: a Psystar most már az Apple egyik legnagyobb ügyfelének hirdeti magát, mivel több száz Mac OS X-et vettek legálisan, vagyis úgy állítják be a dolgot, mintha szívességet tennének a cupertinóiaknak.