Quake az iPhone-on
Eljött az ideje annak, hogy a Quake3 szintű játékok is élvezhetőek lesznek a Apple mobilplatformjain. Mint a videón látható, irányítani az eszköz bedöntésével lehet, meghúzni a ravaszt a képernyő közepére irányzott ütéssel tudunk. Én inkább örülnék olyan játékoknak, mint amiket a Wii konzolra fejlesztve láttunk. Olyat, ami ötletes, és kihasználja az új irányítási lehetőségeket. Aztán lehet, hogy tévedek, és teljesen élvezhető egy fps is az érintőképernyős mobilon.
Szólj hozzá!
Jön a MacBook Touch?
Amióta az Apple láthatóan rámozdult a multitouch fejlesztésére, és egyre vadabb szabadalmak kerültek levédésre az Apple új és forradalmi beviteli eszközeivel kapcsolatban, sokak fantáziáját indítja be az ügy. Mindenki találgatja, vajon milyen változásokat hoznak ezek a fejlesztések a felhasználók mindennapjaira. Már ha megérik ezt a forradalmat a kedves felhasználók.
A Piper Jaffray is beáll a sorba, és találgatásokba bocsátkozik, bár ezt nem kedvtelésből teszi, sokkal inkább azért, hogy kimatekozza: érdemes-e az Apple-be fektetni. Végiggondolták tehát a lehetőségeket, és arra jutottak, hogy 2010-re nemcsak a telefonokban, hanem a laptopokban is ott lesz az érintőkijelző. És most nem valami moddolt touchpadre gondolunk, hanem magára a monitorra.
Persze így könnyű jósolni, az Apple beszállítói ugyanis elkotyogták a Piper Jaffray-nek, hogy már jelenleg is tesztelnek full multitouch maceket, a szoftverkövetelmények miatt azonban ez a projekt nem érhet be 2010 előtt.

Jön a Java az iPhone-ra
Címkék: java ipod iphone touch
Egy nappal az SDK konferencia után a Sun Microsystems bejelentette, hogy elkészíti a Java iPhone-ra és iPod Touch-ra írt változatát. Ez ellentmond annak, amit Steve Jobstól korábban hallottunk egy interjúban. Akkor azt mondta, hogy nem éri meg a Javát beépíteni a telefonba, mivel már senki nem használja azt.
A szoftver a Java Micro Edition egy változata lesz, amit leginkább mobiltelefonos játékokra, meg néhány business alkalmazásra használnak. A fejlesztés alatt álló Java Virtual Machine-t az év második felében készülnek kiadni, miután az Apple piacra dobja az iPhone 2.0-ás programcsomagját. A Sun tervei szerint az alkalmazás az AppStore-on fog megjelenni, mint külső fejlesztés. Íme az első jele annak, hogyan mennek majd a dolgok ezentúl. Annak ellenére, hogy Steve Jobs kinyilatkozta, valamely program nem megfelelő a platformra, a nyílttá tett fejlesztési lehetőség visszaszól: azt majd más (a júzer) eldönti. Persze a végső engedélyezés még mindig az Apple kezében van.
Mert milyen program az, ami nem kerülhet be az AppStore kínálatába? Erre választ találunk az iPhone Software FAQ-ban. Pornóval foglalkozó anyag például nem. Semmi olyan, ami sérti a felhasználó magánéletét. Sem rosszindulatú kód, sem olyan cucc, ami törvénytelen, vagy váratlan. Igen, váratlan (egészen pontosan az "unforeseen" szó szerepel a leírásban). Jogos a kérdés, az meg micsoda? "Ilyen például a Java" - mondhatná erre az Apple, de a jóízlés nevében reméljük, nem tesz ilyet.

Itt az 1.1.4 firmware
Az Engadgeten folyamatosan frissülő postot találtunk a az iPhone-hoz és iPod Touch-hoz tartozó legújabb firmware-ről. Az Apple tájékoztatójából nem derült ki, mit tartalmaz a frissítés, azon kívül, hogy "bug fixes". Letesztelték az update-et feltört és érintetlen 1.1.3-as iPhone-okon, nem találtak különbséget. A menük ugyanazok, minden működik. A ZiPhone is lefutott a tesztalanyon, és működik, az egyetlen változás, hogy a telepített alkalmazások ikonjai nem látszottak, uninstall, reinstall nuku. Ezzel biztosan egykettőre megbírkóznak a kódtörők (mondom én).
Semmi változás, viszont az update mérete 165 megabájt. Akkor mi lehet benne? Esetleg előkészíti a terepet az SDK-hoz? Vagy átveszi az uralmat az emberek felett?

Jön az 1.1.4 firmware az iPhone-hoz
Címkék: ipod iphone touch firmware
A Macenstein fórum szerint lehetséges, hogy az SDK fejlesztői csomaggal együtt kerül majd ki az új firmware, ezt arra a screenshotra alapozzák, ami a Tiny Code nevű programozócsoport weboldaláról készült, mielőtt még eltávolították volna az árulkodó feliratot: “jelenleg az fw 1.1.4 Alpha 2-n dolgozunk”.
Az eddig független fejlesztőcsapat a múlt héten jelentette be weboldalán, hogy ezután hivatalosan is az iPhone szoftverfejlesztőjeként dolgoznak tovább, ezután az iTunes Store-on találkozunk az általuk készített programokkal. Szóval eladták a lelküket.
Ami furcsa az egészben, hogy a projekt alfa fázisban tart, ennek ellenére az SDK csomag megjelenését erre a hónapra ígérte az Apple. Állítólag sok programozó állt rá az iPhone operációs rendszerére, miután a Leopard elkészült, ezzel együtt biztosan nem unatkoznak Cupertinoban.
UPDATE: A felirat szándékosan lett elhelyezve, hogy a gyanútlan pletykálókat megtévesszék. A következő firmware fejlesztésében a Tiny Code nem vesz részt.