A hamis hírek terjedése komoly probléma. Igaz, hogy csak tünet, ami miatt csak részben okolhatóak az újfajta, “szájbaverlek te paraszt” jelmondatú, kocsmai értelemben szókimondó politikai szelek, amik a saját tudatlanságukat takarják be alternatív valóságokkal. Másik részben a bárki által előállítható tartalom végterméke ez a jelenség, a kattintásvadászat egy logikus evolúción nyomon követhető formája.
Minden tech-óriásnak megvan a véleménye a dologról, amit hangoztat is. Mark Zuckerberg is kapta az ívet rendesen, hiszen ő tényleg viszonylag hatékonyan tehetne az ügy érdekében. Ő tavaly decemberre jutott el odáig, hogy óvatosan megpróbál tenni is valamit.
Tim Cook is nyilatkozott: a Daily Telegraph-nak adott interjút, amiben elmondta, hogy a tech-cégeknek kell valamilyen eszközt kifejleszteniük, és egy masszív kampánnyal elterjeszteni. Cook szóbeli fellépésére a “Bowling Green-i mészárlás” esete adhatott okot: ez az a mészárlás, ami a valóságban meg sem történt, a Trump kormányzat azonban erre hivatkozva győzte meg az amerikai választók jelentős részét arról, miért kell fenntartani a muszlim tilalmat.
A helyzet az, hogy már régen nem a szóbeli nyilatkozatoknak lenne itt az ideje. Azokkal tele van a padlás.
Annak a “valamilyen eszköznek”, amiről Cook beszélt, amit a tech-óriások együtt fejlesztenek ki, már egy kezdetleges tesztállapotban kellene állnia.
A helyzet a következő: tényleg a tech-cégek tehetnek az ügy ellen. Mégpedig olyan csodálatos hatékonysággal, hogy az utóbbi években csúnyán félresiklott világtörténelmet akár helyre is billenthetik. Vagy legalább javíthatnak rajta.
Mert gondoljuk csak végig, milyen utak állnak előttünk. Az egyik lehetőség, hogy visszamegyünk az időben: a neten terjedő pletykákat, és a politikusok nyilatkozatait újra az elismert újságírók szedik ízekre, járnak utána a tényeknek, állítják szembe ezzel az elhangzottakat, és mindenki, aki tájékozott szeretne lenni, ezeket a cikkeket olvassa. De természetesen a helyzet az, hogy a történelemben nincs hátraarc, és az elismert újságíróknak nincs akkora hívószava, mint a gyerekhúst zabáló félgyík hírességeknek, vagy a sosem hallott mészárlásnak, amit el akart titkolni az előző marcipánrezsim.
Mi a másik lehetőség? Úgy van: egy algoritmus. Pártatlan, nem vádolható részrehajlással, hiszen nyílt forráskódú, és egyetlen célja, hogy értékelje az elhangzottakat.
MINDEN elhangzott szót. Az algoritmus nem fárad el, van rá ideje, van kapacitása, és nagyon-nagyon gyors.
Képzeljük el a következőt: valaki megoszt egy összeesküvés-elméletet. Egy politikus meg nem történt eseményekre hivatkozik. Egy algoritmus azonnal, késlekedés nélkül, akár egy élő stream során képes lehet arra, hogy az elhangzott mondatok valóságtartalmát valószínűsítené, százalékos formában. Dübörög a honi gazdaság, 10%, Stohl lánya a Nagy Duettbe készül, 98%, Bowling Green-i mészárlás, 3%.
És ezúttal hagyjuk már a francba, hogy “megcsinálja a Google, aztán pár évvel később az Apple is kiad egy hasonlót, de a Facebook végig a saját útját járta” dolgot, mert rohadtul nem hatékony. Ez a három cég az információforrástól az információ céljáig bezárólag több réteg felett is rendelkezik, ők készítik a mobilunkat, az operációs rendszert, ők fejlesztik a tartalomfogyasztó felületet, ők felelnek az információink biztonságáért, és azért, kiknek a kezébe jutnak azok, ha épp mégsem felelnek érte annyira felelősen.
Az egyik lehetőség, hogy szűrnek. De ez már nem elég: a valótlan információk a legmagasabb szintről is jöhetnek, ezek pedig olyan szavak, amik mindenképp terjedni fognak. A legtöbb, amit tehetnek vele, hogy lefuttatnak rajtuk egy fact checkert.
De ennek kell lennie a legmenőbb fact checkernek a világegyetem történetében.
Az emberekre ugyanis nem lehet ráerőltetni olyan szoftvereket, amiket nem akarnak használni. Azt kell elérnie ennek a három cégnek, hogy a fact checking egy közösségi alapokon nyugvó, nyílt, közös ügy legyen, ami így gyorsan fejlődne, tökéletesedne, és minden platformon ugyanaz a szoftver ugyanazt végezné. Minden nap ügyesebben. És mindenki akarná használni, aki pedig mégsem használná, ódivatú lenne, mert aki megoszt egy 10% alatti fact-pontos linket, annak ez a tény éktelenkedik majd a profiljában.
Ha ez megvalósulna, az lenne az a pont a történelemben, amikor a technológia politikai hatalommá válik. Egyenrangú lesz a politikusokkal, hiszen miközben az egyik szemünkkel a közszereplőre figyelünk, a másikkal a fact checkerre nézünk, amin azon a héten épp egy virtuális rozmár örül vagy rázza a fejét a hallottaktól, felmutatva az ítéletet jelető táblát, hogy ennyimegennyi százalék koma. Lehetne etetni is, mondjuk egy új Wikipedia szócikkel.
szucsadam
2016.05.07. 09:47
Címkék: politika adó
Korábban már többször írtam arról, hogy Tim Cook egyre jobb politikussá válik az Apple élén. És ahogy a dolgok jelenleg állnak, a cégnek nagyon is szüksége van erre a képességére, ugyanis sok fronton visel harcot az Apple. Ez alapvetően rossz hír nekünk, hiszen ezek a frontok egy csomó energiát kivesznek, és ezalatt sem a nagyszerű termékek létrehozása a cél, hanem jól lavírozni a célkeresztek között.
Lássuk, milyen frontvonalak állnak most az Apple előtt, és milyen politikai feladatai vannak Tim Cooknak a következő években.
Cupertino
Az Apple központjának helyet adó város vezetése most rászállt az Apple-re, mert szerintük túl kevés adót fizetnek ahhoz képest, milyen mértékben használják a város infrastruktúráját. 2012 és 2013 között az Apple 9,2 millió dollár adót fizetett a városban, miközben ennél sokkal többet kellett volna fizetniük, ha a teljes bevételüket hazahozzák (és leadóznak belőle 35-40 százalékot). 100 millió dollárt akarnak kisajtolni Cooktól.
Totális politikai szarrágás - mondta Cook az Apple adópolitikáját ért vádakra. Valószínűleg ugyanezt gondolja erre is.
USA
Két kényes területen is megy a csörte, az egyik a fenti folytatása. Régóta kritizálják a céget ugyanis amiatt, hogy nem hozza haza a tengerentúlon megkeresett dollárjait, és adja át nagyjából a felét az Egyesült Államoknak. Azt gondolom, ez érthető. De az sem kecsegtet sok jóval, hogy Donald Trump ennyire közel került az elnöki székhez, hiszen a csávó tombolása az Apple ellen is irányul: azt akarná előírni számukra, hogy költözzenek haza, mindenestül. Trump esetleges elnökké válásakor szerintem sokkal nagyobb esély lenne arra, hogy az Apple átköltözik mondjuk mindenestül Kínába.
Bár ennél sokkal jobb és politikailag kifinomultabb lépés, hogy nem hagyják nyerni az idiótát. Erről egyébként állítólag tárgyaltak is a Szilícium-völgyi nagyok.
Kína
Persze itt sem olyan rózsás már a helyzet. Cook a jövő héten Kínába utazik, hogy tárgyalásokat folytasson az ország vezetésével, miután letiltották ott az iBooks Store-t és az iTunes filmek letöltését. Emellett az Apple-nek durván csökkennek a bevételei az országban, pedig pont itt kellene, hogy nőjenek.
India
A következő Kína az Apple számára, és szeretnék már jóelőre megdolgozni a piacot. Azt találták ki, hogy noha évente 56 százalékkal nő az iPhone-ok eladása az országban, megcéloznák a kisebb pénzűeket is felújított, használt telefonokkal. Az ország vezetése a helyi érdekeltségű gyártók nyomására megtiltotta az ilyen kereskedelmet. Ez is egy tipikus politikai feladat: úgy kell lobbizni a vezetőknél, hogy átmenjen a cég akarata, mondjuk valamilyen módon támogatni kellene a helyi ipart.
EU
Az ír adóbotránynak még nincs vége. Noha az Apple hazavitt egy kis pénzt, miután az Európai Unió a körmére nézett az ír adókedvezményeknek, az ügyet tovább akarják folytatni az ellenőrző szervek. Tim Cook feladata lenne rábeszélni őket, hogy ezt annyira ne aktívan tegyék.