Reggel szokás szerint végigkattintgattam a kedvenc oldalaimat, amikor belefutottam a Plastikon a címben is olvasható remek hírbe. Angelday barátainak és üzletfeleinek hála birtokába jutott egy screenshotnak, ami azt bizonyítja, hogy a magyar forgalmazó egyetlen lépésre van a képnézegető program mellé adott könyvszolgáltatás bevezetéséhez. Márpedig ez, kedveseim, remek hír!
Aki régóta olvassa a blogot, tudja, hogy egy szerintem nagyszerű szolgáltatásról van szó, amiről már akkor is írtam, amikor még bőven SteveJobs-fedőnév alatt futottunk Ádámmal. Annak idején már Emanuele Massimo, az Apcom kettővel ezelőtti vezetője is beszélt az iPhoto Book beindításáról, de neki már sajnos nem volt ideje befejezni a projektet. Őt követte Majoros Miklós, akitől Ádámmal egy titkos, Liszt Ferenc-téri találkozó keretében értesültünk a hírről, hogy rövidesen élesedik a szolgáltatás: az Apcom oldaláról már nem volt akadálya a dolognak, csak a nyomdai részt kellett még lezavarni valahogy, mondta. Aztán Majorosnak sem sikerült megnyomni a nagy piros gombot, bánta is az Apcom, hogy lemaradt a 2008-as karácsonyi szezonról, mi meg hogy még mindig nem jött meg a Book.
Végül történt egy újabb vezetőváltás, és úgy tűnik, Szeidl Tibornak sikerül, ami elődjeinek nem: új, nagyon hasznos szolgáltatást ad a magyaroknak.
Na nem biztos, hogy idén, hiszen az említett screenshot egy élesedő, majd visszavont oldalt mutat, és az nagyjából már biztosnak látszik, hogy a 2009-es karácsonyi időszakról is lemarad az Apcom: most már nem lehet komoly kampányt, komoly mennyiséget felhúzni a Book mögé, de 2010-ben várhatóan megfontolt üzemmódban elterjed a szolgáltatás az országban.
Egy különbség ugyan lesz az amerikai verzióhoz képest, a magyarban nem elég rányomni iPhotóban a Buy Book-gombra, hanem először exportálnunk kell az összeállított könyvet egy pdf-be, majd ezt töltjük fel az Apcom rendszerébe, de ez minden.
Az exportálás után ugyanis pont azt kapjuk, mint az amerikaiak: tökéletes, nyomdai minőséget az iPhoto sablonjainak hála valószínűleg remek felépítésben, formában. Elárulok egy félig-meddig titkos információt (ez egy ilyen nap): én már készítettem könyvet a magyar rendszeren keresztül. Még bőven azelőtt, hogy finisbe értek volna a tárgyalások, az Apcomnak hála nyomtattathattam egy könyvet körülbelül másfél évvel ezelőtt, amikor úgy festett, napokon belül elindul a szolgáltatás.
A minőséggel maximálisan elégedett voltam, tényleg úgy festett a könyvem, mint egy profi kiadó munkája, amit semmiféle otthoni nyomtatóval, vagy utcai fénymásolócég berendezéseivel nem lehet megközelíteni. Bár azt nem tudom, hogy a végül beinduló végleges szolgáltatás minősége hogyan viszonyul a másfél évvel ezelőtti próbanyomathoz, de ha megközelíti, esetleg meghaladja azt, akkor a macesek valóban egy remek szolgáltatással gazdagodnak Magyarországon. Tovább megyek: 16,23 százalékkal érdemesebb lesz macesnek lenni, mint annak előtte.
Már tényleg csak a magyar iTunes zenebolt beindítására várok, aztán majdnem teljesen elégedett leszek. Utóbbi egy éven belül történő megvalósulására egyébként egészen reális esély van.