Én még ilyet nem láttam. Eddig megszoktam, hogy nagyjából ugyanazt látom egy grafikonon, mint az elemzők, akiket szinte csak ezért fizetnek, de most más a helyzet. Vagy történt valami, vagy én vagyok hülye, döntsétek el ti.
Arról van szó, hogy Horace Dediu, nem kis név ebben a szakmában, értelmezte az iPhone-ok árait. A lenti ábrán az iPhone-okért kért dollárokat helyezte időtengelyre, látszik rajta, mikor mennyibe került egy-egy modell. Látható rajta az is, amikor az Apple az iPhone X-szel bevezetett egy drágább telefont, ami inkább tűnt egy limitált kiadásnak abban az évben, hogy aztán erre a limitált kiadásra rádobja a következő év XS-eit, az XR-rel pedig egy viszonylag új kategóriát hozva létre, mindezzel pedig durván fellőve a legjobb modellek árát.
iPhone prices from June 2007 to August 2020. pic.twitter.com/IWKgZGhP4Y
— Horace Dediu (@asymco) September 22, 2019
Az elemző kijelentette, hogy tulajdonképpen nem is lettek igazán drágábbak az iPhone-ok, hiszen az egykor 600 dollárba kerülő eredeti modell ma már 742 dollár lenne. Ábrázolta az ASP pontokat, majd egy vonallal berajzolta a trendet, egészen 2018 közepéig, és kijelentette, hogy mivel a vonal nagyrészt egyenes, ezért nem történt érdemi változás az átlag eladási árakban napjainkig, mert
nem hiszi, hogy idén változna a helyzet a tavalyihoz képest.
Nagyon fontos ez a mondat, mindjárt visszatérek rá. Csak még egy forrást, ami ugyanezt a mondatot erősíti: a Deutsche Bank elemzői ugyanerről nyilatkoztak tegnap, sőt, továbbmentek. Szerintük ugyanis a 2019-es év átlagos eladási ára csökkenni is fog 2018-hoz képest, az iPhone 11-esek népszerűségének köszönhetően. És egy 64-es 11 olcsóbb, mint egy 64-es XR volt a bemutató előtt, ugye.
Amik nekem a problémáim:
- A 600 dolláros kezdeti iPhone árat aztán nagyon gyorsan lecsökkentették az eladható tartományba, és két hónap alatt 400 dollár lett, bicsibocsi. Így ezt összevetni a mai árakkal félrevezető. Akkor 600 dollár túl sok volt.
- De ha ezt az árcsökkentést elfelejtjük, akkor is: a legdrágább iPhone volt 600 dollár, a következő években 700. Ma 1450. De teljesen igaz az is, hogy a belépő modellek ára lényegében nem változott, az SE volt néha a vonal alatt.
- Félrevezető évekről beszélni. Azt mondani, hogy 2017-es, vagy 2018-as árak. 2017 szeptemberében volt ugyanis a váltás: voltak telefonok az előtt, és az után. Márpedig az látszik, hogy az iPhone X eladások erősen meglendítette felfelé az ASP-t, de valamiért a trendvonal ott szakad meg, hogy ezt látnánk kibontakozni.
- Én nem tudom elképzelni, hogy ezt a trendet a következő év XS őrülete ne fokozta volna. Tehát 2018 szeptemberében megint emelkedést kellett tapasztalni, de erről nincsenek adatok. Erről aztán senki nem beszél, és innentől mindenki az XS/XR - 11/11Pro együttállást vizsgálja, és azt mondja, ezek egymáshoz képest vagy nem változnak ASP szempontból, vagy csökkentik is azt. Vagyis 2018 szeptembere, mint valami szakadás az eseményhorizonton, kimaradt a számításokból, azt a hamis képet közvetítve, hogy az iPhone-ok tulajdonképp ugyanannyiba kerülnek, vagy még inkább: olcsóbbak, mint voltak.
- az átalgos eladási ár 600-700 dollár között mozog. Na most épp a 2018-as bemutató után ebben a tartományban már nem kaptál új telefont, csak tavalyi modellt. Lehet, hogy az ügyfelek úgy döntenek, hogy abban az évben már nem engedhetik meg maguknak az új modelleket, ezért vesznek régebbieket. Ez alapján azt érzékeltetni, hogy tulajdonképpen az ASP egyenes, az iPhone-ért mindig ugyanannyit adtunk: csúsztatás.
Én nem értem, mi ez, de szándékosnak tűnik. Ennyire ráugrani az ASP-re, vagyis a végfelhasználók döntésére, és ebből következtetéseket levonni egy telefon árára, elkövetni a fenti csúsztatásokat: olyan, mintha a számokkal az Apple-t akarnák igazolni. És nem, az Apple nem tud annyit fizetni, és nem is Kelet-Európáról beszélünk, ahol ez ilyen egyszerű, Merci csomagtartójából. Viszont valami erős lobbiszagot érzek Cupertino felől.