Egy termék sem bukott még látszólag akkorát, mint az iPad, úgy, hogy közben egyáltalán nem is bukott.
Amikor az Apple elkezdte forgalmazni, az eladások hihetetlenek voltak. Az iPhone 5-östől látott növekedési görbére állt a cég tabletje gyakorlatilag a nulladik órától, és négy éven keresztül úgy tűnt, hogy az Apple második legfontosabb terméke - bevétel szempontból - az iPad.
Aztán elkezdődött a lejtmenet. 2014 harmadik pénzügyi negyedéve óta csökkennek az eladások. A legutóbbi negyedében a bevételek mindössze 10 százalékát adták a táblák, még a Mac és a szolgáltatások bevételei megelőzték, szinte ez lett a legjelentéktelenebb termékszegmens a kínálatban.
Mondhatnánk, hogy ez bukás, de nem az. Az emberek ugyanis közben használták az iPadeket, egyre többen és többen. Csakhogy nem vásároltak évente, kétévente újakat, simán nyomkodták a régi modelleket. Arra, amire kellett, nagyon is megfeleltek.
A Localytics felmérése szerint a leginkább használt Apple-tablet jelenleg az iPad 2. Amit öt éve adtak ki.
Sőt, az eredeti iPad, az iPad 2, az első iPad mini és a harmadik generációs iPad adják a jelenleg a világban használt iPadek 42 százalékát.
Találjátok ki, melyik iPadek nem támogatják az iOS 10-et. Épp ezek, igen.
A használatban lévő iPadeknek tehát közel fele kiöregedett, és az Apple alig várja, hogy végre lecseréljék őket a tulajdonosaik. Erre pedig a számunkra létező legjobb módszert alkalmazza: fejlesztettek egy nagyon finom kis operációs rendszert, ami már csak az újabb készülékekkel működik. Az iOS 10 tényleg annyi újdonságot tartalmaz, hogy a megjelenése után egy éven belül a régi iPadeket használók, tehát az iPad-júzerek fele nagy százalékban fog váltani. Ami megint megdobhatja az eladásokat, mégpedig jelentősen.
A helyzet az, hogy még mindig nem álltak be az iPad-eladások egy kiszámítható, stabil szintre. És nekünk az a legjobb, ha nem a gigaflopsok, hanem olyan képességek miatt váltunk, amikre valóban szükségünk van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.