Meglehetősen alapos, kétoldalas írás jelent meg az AppleInsideren az OS X múltjáról és lehetséges jövőjéről. Az oldal a kezdetekkel indít: azzal, amikor Steve Jobs 2001-ben bemutatta a 10.0-ás verziót, és azt állította, hogy az OS X lesz az Apple operációs rendszere a következő másfél évtizedben. Ennek a jóslatnak a kétharmada már teljesült, az OS tehát óriási siker lett, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az alapjául szolgáló NeXT-en a nyolcvanas évek közepén kezdett el dolgozni Jobs cége.
A NeXTSTEP Unix magjának az integrálásásával az Apple egészen új útra tévedt, de elég kényelmesen belakta ezt a világot: ma már a kaliforniai cég a fő mainstream Unix-fejlesztő, és a Unix-munkaállomások első számú szállítója.
Közben az Apple maga is a nyílt forráskódú szabványok egyik élharcosává vált, ami vicces kontrasztban áll azzal, hogy egyébként mennyire zárt és a magántulajdon védelmét harcosan védő cégként tud viselkedni. A böngészőpiacot megajándékozta a WebKittel, amit a Chrome is használ, a QuickTime Sirenson nevű kodekjét lecserélte a nyílt forráskódú H.264-re, míg az ATI és NVidia meghajtóproblémáit olyan varázsszavakkal próbálja orvosolni, mint az OpenCL, aminek a segítségével az operációs rendszer maximálisan ki tudja használni a grafikus gyorsítóban rejlő erőtartalékokat.
Közben felbukkantak a Mac OS-ben olyan újdonságok, mint a Grand Central, ami az egyre gyarapodó processzormagokat próbálja megzabolázni, és a rendszer elkezdett támogatni olyan friss hardvertechnológiákat is, mint az SSD.
Az asztali rendszer mellett fontos újdonság volt a mobilverzió megjelenése is: az iOS magja az OS X-re épül, és a két platform egyre közelít egymáshoz, a Lion például számos új funkcióját az iOS-től örökölte.
A közeljövőben valószínűleg ez a folyamat fog erősödni. Például megjelenhetnek az asztali gépen is az olyan funkciók, mint az iMessage, vagy a Game Center, nagyobb lesz a kompatibilitás az iClouddal például az iWork-alkalmazásoknál, valószínűleg a rendszer általános része lesz az Airplay, hogy bármilyen tartalmat át tudjunk küldeni a gépről az Apple TV-n keresztül a nagyképernyőre (ez a funkció már most is fájdalmasan hiányzik), és bizonyára elterjed a hangvezérlés, a Siri.
A felhasználás ezeknek hála bizonyára tovább egyszerűsödik. Szépen lassan elfelejtkezhetünk a fájlrendszerek kompatibilitási problémáiról, hiszen egyre több adatunk lesz az iCloudban, ami egyébként már jelenleg is beszippant mindent, amit tud. Az AppStore, az iCloud, az Internet Recovery és az iTunes Match már most is megváltoztatta azt, ahogy az adatra gondolunk, és ez csak a kezdet.
És miközben az elmúlt évtized a felhasználási mód forradalmasításával telt, aminek az lett az eredménye, hogy a Mac-júzer a pc-felhasználókkal szemben már sokkal inkább gesztusokkal, mint billentyűkombinációkkal vezérel, ezeknek a jóságoknak a jelentős része várhatóan kukába kerül a Sirivel és az egyre kifinomultabb, egyre jobban használható hangvezérléssel.
Mert amit most látunk, az még csak a kezdet.