Az Apple kiküldött egy sor emailt azoknak a felhasználóknak, akik nemrég in-app-purchase vásárlást kezdeményeztek valamely iOS programban. Az üzenetben felhívják a figyelmet arra, hogy a kiskorúak alkalmazáson belüli költéseit vissza lehet igényelni, és pontosan leírják az eljárás menetét. A levél szerint 2015. április 15-ig lehet visszaigényelni a mostani költéseket.
Egyébként az Apple már korábban is visszautalt hasonló összegeket, így például a nyolcéves Lily Neale öt hónap alatt elköltött 4000 fontját (1,5 millió forint), de ennyire intézményesítetté egyelőre nem tette az Apple a visszafizetéseket. Nagy visszhangja volt még a 13 éves Cameron eltapsolt 3700 fontjának is, ami miatt a saját apja feljelentette. Persze nem azért, hogy bevarrják a srácot, hanem hogy felvehessen a harcot az Apple-lel a hivatalos ügyiratszámra hivatkozva.
Az Apple egyébként mindent megtett, hogy elejét vegye az ilyen eseteknek. A beállítások között már régóta ott vannak a minden részletre kiterjedő szülői felügyelet lehetőségei, ahol akár be is kapcsolhatjuk, hogy minden egyes vásárláshoz kérjen jelszót a telefon.
Tovább olvasom