Tegnap este pontban hétkor megjelent az iOS 6 és az OS X 10.8.2, aki első körben leszedte, gondolom még mindig azon töri a fejét, hogy hova tűnt a Youtube és a Google Maps, és hogy két alapalkalmazás eltávolításán kívül mit adtak nekünk a cupertinóiak?
Az új operációs rendszer többnyire mindenkinél szépen mászott fel akár Macről, akár közvetlenül az iOS-eszközről végeztük a frissítést. Néhány esetet leszámítva nem lehetett komoly fennakadásokról hallani, sem bugokról (bár két olvasónk is panaszkodott rejtélyes újraindulásra és téglásodrásra).
Az első, ami mindenkinek feltűnik: nincs Youtube és Google Maps többé. Előző félig-meddig pótolható, az App Store-ban ugyanis már ott van a Youtube saját alkalmazása (amit eddig használtunk, az az Apple fejlesztése volt), iPadre viszont nincs ilyen, szóval használhatjuk az iPhone-os verziót teljes képernyősre nagyítva. Ez annyira fapados megoldás egy Youtube-szintű alkalmazásnál, hogy önmagában elég lenne a szégyenkezéshez.
De szerencsére van egy másik neuralgikus pont is, az Apple térképalkalmazása, ami a Google-éhez képest egyszerűen szar. Nem kinézetben, funkcionalitásban. De még kinézetben is: a műholdkép Budapestről például szomorúan szürke a Google Maps-éhez képest, a 3D-s nézet meg ugyanúgy parasztvakítás, mint a Street View, csak rövidebb ideig élvezhető és hosszabb ideig tölt. És az új program a tömegközlekedési információkat sem ismeri, aki eddig iPhone-nal tervezte meg, hogy melyik buszra, villamosra szálljon, annak most új megoldás után kell néznie.
Az előnyök közt meg persze ott van, hogy megjelent a magyarul is beszélő, Sirivel is irányítható turn-by-turn navigáció, ami egy óriási ajándék az Apple-től és vitathatatlanul szuperhasznos funkció (iPhone 4S-től felfelé).
Ez azonban nem biztos, hogy elég, egy új funkció önmagában nem vigasztalja azokat, akik elvesztettek egy készségszinten használt régit, és egyelőre nincs is jó megoldás a problémára: a magyar app store-ban nincs olyan alkalmazás, amit letöltve vissza tudnánk csempészni a Google Maps-et a telefonra. Ha a Google-t akarjuk, használhatjuk a webes felületet Safariból, ami meg tényleg 2006-osabb megoldás mindennél. Aki mégis vissza akar kapni valamennyit a régi élményből, az itt láthatja azoknak a programoknak a listáját, amik valamennyire Google Maps-kompatibilisek.
De figyelembe véve, hogy az iOS 6 legnagyobb jósága semmi másról nem szól, csak a régi partner kirúgásáról és sajátra cserélésről, nem tűnik akkora durranásnak az update. Sőt, emiatt olyan komoly az ellenállás bennem, hogy első körben csak az iPaden frissítettem, az iPhone-on még mindig az iOS 5-ös fut.
De azért a Youtube-on és Mapsen kívül is van élet.
Szebb lett az App Store és az iTunes Store, persze ez körülbelül egy ezredmásodpercig fog bárkit érdekelni:
Aztán megjelent a Mailben a VIP, akit ebbe a kategóriába rakunk, annak a leveleit különválogatja az alkalmazás, így kisebb eséllyel maradunk le róla. Okosabb lett a Reminders, most már be tudjuk állítani a fontossági sorrendet és azt, hogy bizonyos feladatokat újra és újra elővegyen az alkalmazás, ami azért egy rendes To Do-programot továbbra sem képes kiváltani. Azoknak meg, akik a Facebookot és a Twittert mindenhol használják, méghozzá angolul, jó hír, hogy ezentúl a két programot is meg lehet környékezni Siri-vel. Vezetés közben jól jöhet, hogy nem kell bepötyögni az állapotjelentéseket, de mondom újra: a funkció magyar nyelven nem érhető el.
Okosabb lett a Find My Friends is, ezentúl értesítést kapunk arról, ha egy ismerősünk elhagy egy területet vagy megérkezik valahova, de beállíthatjuk azt is, hogy a mi helyzetünkről küldjön másoknak értesítést az App - akár a programon belül, akár emailben (ezt iOS-eszköz nélkül is megkapja az ismerősünk). A Find my iPhone is használhatóbb lett, bevezették a Lost Mode-ot. Ha ezt aktiváljuk, a készülék kijelzőjén megjelenik egy felirat, ami arról tájékoztatja a becsületes megtalálót, hogy az iPhone bizony elveszett. Alatta ott lesz egy telefonszám meg egy nagy zöld gomb, hogy azonnal kapcsolatba tudjon lépni a megtaláló a tulajdonossal.
Sokan meg biztos örülnek majd annak is, hogy mostantól iPhone 4S-en is elérhető az a panorámafotózás, amit egyébként az iPhone 5-ös új képességeként demóztak.
És ott van a frissített Safari, ami például iPaden már végtelen számú tabot enged nyitni és az iCloud Tabs is csodás újítás: a felhőikonra bökve bármelyik eszközön látom az összes többi eszközömön nyitott oldalakat. Szóval böngészek a Macen, aztán elindulok otthonról és nem kell átküldenem a webcímet, mert ott lesz listázva az iPhone-on. El sem tudom mondani, mennyire fontos újítás ez, és a gyakorlatban is remekül működik, bírják a szerverek a terhelést.
Összességében azt látom, hogy kell néhány nagyon komoly, első körben csak az Apple érdekeit szolgáló kompromisszumot kötnünk az iOS 6-tal, és hogy hiányoznak az igazán nagy dobások, újítások az OS-ből, kaptunk viszont jó néhány olyan, kevésbé jelentősnek tűnő funkciót, amiket napi rendszerességgel használunk majd. Tény, hogy az iOS egyre kevésbé tűnik korszerűnek, főleg a Windows Phone mellett, de még mindig ez a legkönnyebben átlátható mobil operációs rendszer, ami néhány marhasága ellenére alapvetően jobb lett, mint volt.
Magyarósi Csaba
2012.09.19. 19:04
Címkék: ios ios 6
Gyerünk, gyerünk, csak szedjétek, szedjétek, tölthető a friss ropogós operációs rendszer, amire már régóta vártunk.
Gyors backup, aztán jöhet az iOS 6.
A tapasztalatokról ebben a posztban fogunk beszámolni.
A bébi egyébként 1,1 gigabájtos és az Apple 200 új szolgáltatást ígér.
Miközben lelkesen töltjük lefelé az új iOS-t, ne felejtsük el, hogy megjelent az OS X 10.8.2 is, Facebook-integrációval, új szolgáltatásokkal és hibajavításokkal (akkumulátorról nincs szó). Lehet tölteni szimultán azt is:
Lejött, használatba vettem az operációs rendszert. Gyors, kényelmes, stabil. Kezdhetem persze azzal, hogy letöltöm a Youtube-alkalmazást és az új Maps nemcsak Budapesten fail, New Yorkban sem nagy élmény, mert nagyon lassú a képek betöltése.
Néhány kisebb hibával is találkoztam, az App Store-ban (ami sokkal jobban néz ki) például előfordult, hogy nem jelent meg a Download-gomb, csak a helye, a Safari viszont gyorsabbnak tűnik és szuper, hogy ugyanazokat a tabokat látom az iOS-eszközökön, mint a laptopomon. És fordítva.
Most elkezdem nyúzni az iOS-t, hogy holnapra többet tudjak mondani róla, ti meg írjátok le kommentbe, hogy mit tapasztaltatok.
szucsadam
2012.08.31. 08:19
Címkék: appstore ios 6
Az iOS 6 fejlesztői változata egy update-et kapott, ami mellett érdemes elidőzni egy percre.
A legérdekesebb változás, hogy az App Store-ban keresés eredményeit egészen máshogy mutatja az új iOS. Eddig ugye az app ikonja mellett láthattuk a legfontosabb információkat, a kijelzőre cserébe egy rakás program kifért egy időben a kijelzőre. Most ez megváltozik, a találatokat nagyméretű kártyákon mutatja be az iOS 6, amik egy igen hasznos információt tartalmaznak a korábbiakon kívül: a screenshotok közül az elsőt kirakják a cím alá. Így az ikon nem vezethet félre, tuti arra kattintunk, amire akarunk.
Cserébe viszont sokkal kevesebb találat fér el a kijelzőre, iPaden hármat láthatunk teljes magasságban, a következő három már elfelezve látszik, iPhone-on meg csak egyet. De ezért adta nekünk Isten (ezért növesztettük - a szerk. Darwin) ugye a mutatóujjat.
Az új kinézet a chomp.com keresési dizájnjára hajaz, azzal a lényeges különbséggel, hogy beforgatja a képeket. Érdemes lesz a programozóknak ezentúl vízszintes, ütős képeket berakni az első helyre, hogy azt lássuk.
Az új App Store appban kereshetünk Podcastekre is, valamint megjelenik a Genius ajánlás, hogy könnyen találjunk kedvenc programokat a toplista segítsége nélkül is.
Ja, és a keresési algoritmus is megváltozott, más találatokat ad ki az OS ugyanarra a keresési kifejezésre. Korábban már írtuk, hogy az Apple egyre inkább elfordul a szóegyezéssel összefüggő sorrendtől, és az appok népszerűségét választja fokmérőnek.
Néhány hét, és itt van a kis rohadék. Mármint az iOS 6, nem E.T.