Ne is mondjátok, tényleg szőrnyű ez a váltás, ahogy a Youtube-alkalmazás kinyírása is sok szempontból igazi kiszúrás volt a felhasználókkal, de van két rossz hírem is a térképszolgáltatással kapcsolatban:

1: A jelek szerint jó ideig nem lesz Google Maps az alkalmazásboltban
2: Pedig a program minden további nélkül a mobilon maradhatott volna 2013-ig.

Fejtsük ki fordított sorrendben: kiderült, hogy az Apple-nek még egy évig érvényes szerződése volt a Google Maps használatára. Mindenféle pluszköltség nélkül a mobilon hagyhatta volna a programot, lehetett volna két térképszolgáltatás is egyszerre, amíg a fejlesztők a saját alkalmazást reszelgetik, mert lássuk be, 200 ezer forintért bétatesztelőnek lenni elég nagy kiszúrás. És az iOS Maps még erősen bétaállapotú, ami ráadásul olyan hasznos és nélkülözhetetlen funkciókat vett el, mint a közösségi közlekedés mutatása.

Persze érthető az Apple álláspontja: a Google Maps iOS-re átírt verziója egyre jobban lemaradt az androidoshoz képest, ezért lépni kellett, de túl nagyon léptek Cupertinóban, ami látszik is az új térképszolgáltatást érintő lesújtó kritikákból.

fotó.PNG

És akkor térjünk át az első pontra: mivel a Google az életben lévő szerződésre épített, sokáig nem is feltételezte, hogy az Apple gondolkozás nélkül kiszedi az operációs rendszerből a régi térképet. Vagy nem teszi azt elérhetővé: a lépés állítólag meglepetésként érte a keresőcég vezetőit. Ebből következik, hogy eddig egy kapavágás sem történt, ahogy Eric Schmidt fogalmazott: a Google részéről eddig semmit sem tettek az iOS Google Maps ügyében. Szóval ha egy nap vissza is tér a telefonra a program, az cask sok-sok hónap múlva várható, idén már biztos nem.