Az Apple - ahogy már többször is megírtuk - múlt héten kezdte meg a nyolcadik, kilencedik és tizedik generációs iPhone-ok (iPhone 6, 6 Plus, 6s, 6s Plus, 7, 7 Plus) akkumulátorainak hivatalos cseréjét, ám úgy tűnik, hogy nem minden modellhez van elegendő raktárkészlet.
Bár a hivatalos közleményben, melyben az eddigi 79 dollár helyett egy kedvezményes, mindössze 29 dolláros csereakciót meghirdették van egy sor arra vonatkozólag, hogy a különböző típusok által használt telepek elérhetősége változhat, arra vélhetően senki nem gondolt, hogy lesz, akinek egészen március végéig (rosszabb esetben április elejéig) kell majd várnia a sorára.
Egy belsős dokumentumban a cég azt írja a hivatalos boltban dolgozóknak, hogy az iPhone 6 Plus, illetve 6s Plus tulajdonosok nagyjából két hetes átfutási idővel kell, hogy számoljanak, míg az iPhone 7, 7 Plus, illetve SE modellekhez való akksik szinte azonnal elérhetők.
A Macrumors.com-hoz eljuttatott olvasói levelekből viszont az látszik, hogy egyre több bolt (a beszámolóban a New York, illetve Észak-Karolina államokban lévőket említik) március végére, olykor április elejére ad időpontokat a csere elvégzésének várható időpontját illetően.
Ez a két-három hónapos csúszás, amely várhatóan világ szinten is jelentkezni fog valószínűleg a külsős cégek malmára hajtja majd a vizet, akik hasonló vagy még kedvezőbb áron fogják elvégezni az akksi cserét, más kérdés, hogy ők nem biztos, hogy hivatalos forrásból szerzik majd be a művelethez szükséges új alkatrészt, így nem árt óvatosnak lenni, ha valaki ilyesmin gondolkodik.
Horváth Patrik
2017.12.14. 09:53
Címkék: mac garancia macbook applecare
Míg itthon az 1 éves garancia miatt sokan forrongnak a mai napig és a többség nettó lehúzásnak érzi a kisebb vagyonért megvásárolható AppleCare+ kiterjesztett garancia csomagot, addig a világ másik felén szépen csendben egy kisebb forradalom zajlik.
Az ausztrál és az új-zélandi fogyasztóvédelmi törvények ugyanis kimondják, hogy egy termék meghibásodása esetén a vásárlónak jogában áll ingyenes javítást vagy cserét kérnie a vásárlástól számított egy bizonyos ideig. Hogy mennyi ez az egy bizonyos ideig, arra állítólag nincs egyértelmű utalás a törvényben.
Az Apple mindenesetre már körbeküldte az érintett hivatalos boltoknak, illetve a prémium viszonteladóknak azt a dokumentumot, melyben az áll, hogy mostantól minden olyan Mac-et be kell vizsgálni és javítani kell, melyet a vásárlástól számított három éven belül visznek vissza - függetlenül attól, vettek-e hozzájuk AppleCare+ csomagot vagy sem.
A doksi elvileg azt is részletezi, mire terjed ki ez a gavallérokra jellemző gesztus: gyakorlatilag mindenre. A felsorolásban legalábbis olyanok vannak, mint kijelző, akkumulátor, adattároló (merevlemez vagy SSD), alaplap, videokártya, memória, kábelek, tápegység, tehát gyakorlatilag minden létező főbb elektronikai komponensre érvényes az új szabály.
Igencsak jó most ausztrál vagy új-zélandi Apple júzernek lenni, ugyanakkor a kép úgy teljes, ha megemlítjük, hogy természetesen a kiterjesztett 24 órás technikai segítségnyújtás, valamint a szoftveres támogatás és egyéb exkluzív szolgáltatások továbbra is csupán az AppleCare+ csomag részeként érhetők el.
szucsadam
2015.02.20. 14:57
Címkék: javítás garancia szerviz
Pozor, pozor: aki 2011 február és 2013 decembere között vásárolt MacBook Prót, és az alábbihoz hasonló kijelzőanomáliát érzékel, valamint emellett rendszertelenül újraindul a gépük, február 27-től nagyon pozor.
Az Apple elindított egy repair programot, és garanciaidőn túl is ingyen javítják a hibás gépeket, ha
- A számítógép képernyőjén látható kép torz vagy zavaros
- A számítógép bekapcsolt állapotában nem jelenik meg semmi a számítógép képernyőjén (vagy a külső kijelzőn)
- A számítógép váratlanul újraindul
Ezek a modellek érintettek:
Tovább olvasom
szucsadam
2013.08.30. 10:11
Címkék: garancia töltő szerviz csere
Egyre csak érkeztek a hírek arról, milyen veszélyes lehet egy utángyártott iPhone-töltő, és milyen károkat okoz a felhasználók lakásában, bőrében, ésatöbbi. Még én is áldozat lettem majdnem, végül megúsztam egy kis tűzijátékkal, és a gagyi kínai gyártmány halálával.
Az Apple vezetése úgy döntött, hogy ennek vége: meghirdette nemrég a USB Power Adapter Takeback Programot, először csak az Egyesült Államokban és Kínában, aztán egyre több országban. Végül csendben hozzánk is megérkezett.
Ha tehát utángyártott iPhone, iPad, iPod töltőd van, és szívesen cserélnéd gyári Apple példányra, 3090 forintért megteheted. A részletek:
Mindenféle fajta USB-s, utángyártott falitöltőt van lehetőség behozni, nem szükséges az sem, hogy az Apple készülék, amihez használják, garanciális legyen
A csere menete a következő:
- az ügyfél behozza az utángyártott töltőt
- az ügyfél megadja a töltőhöz használt iPad / iPod / iPhone szériaszámát
- átveszik tőle munkalapra, úgy, mintha egy gyári kiegészítőt hozna be
- a technikusok bevizsgálják, és megnézik, hogy jogosult-e a kedvezményes cserére
- ha megérkezik a csere, értesítik az ügyfelet és számláznak
Nem azonnal cserélik, kb. 2-3 munkanapos átfutási idővel intéződik a csere az Apple adminisztráció miatt. Fontos tudni, hogy egy eszközhöz (szériaszámhoz) csak egy kedvezményes áru töltőt lehet rendelni. A program kizárólag a szervizben érvényes.
Good Guy Apple, én azt mondom.
Még több részlet itt.
A hivatalos Apple szervizek itt.
Köszönjük az iStyle-nak az információkat.
szucsadam
2013.04.18. 17:24
Címkék: garancia macbook csere
Az Apple-re rájár a rúd ezekkel a - mára már rég kifutott - műanyag MacBookokkal. Törtek, elváltak egymástól az egyes részek, kész horror volt néhány széria. Az Apple garanciaidőn túl is cserélte ezeket, ha gond volt velük, mi 2009-ben kértünk új topcase-t, garanciaidőn túl, ingyen.
A 2009 októbere és 2011 áprilisa között szállított műanyag MacBookok bottom case-ével is volt gond - a gumi elvált a háztól -, az Apple ebben az esetben is vállalta, hogy a vásárlást követő két évben cseréli a hibás részeket. Most viszont meghosszabbították a csereidőt, négy évet vállalva fel. Tehát ha vásároltál a fenti időszakban műanyag MacBookot, 2013 októbere és 2015 áprilisa között még mindig cserélik a hibás bottom case-t.
Csak mondom.
via Macrumors