A tegnapi keynote-on nem voltak nagy meglepetések, de ez érthető - idén extrém sok volt a kiszivárgott információ.
Az új iPhone hála istennek nevet is kapott szemben az idén bemutatott iPaddel, és elmondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb tulajdonsága az új ruhája. Két generáció lement ugyanazzal a külsővel, és az Apple-nél úgy tűnik, ez a hívószó a váltásra: jelentősen újragondolták a dizájnt, a telefon oldalainak aránya is megváltozott. A kijelző megnyúlt, közelít a 16:9-es képarányhoz, ezzel az új iPhone megjelenésében kecsesebb lett. A hátlapon minimálisan visszaköszön az első iPhone színváltása, a fekete készülék palaszínű, a fehér ezüst színű fém hátlapot kapott, miközben alul és felül kikukucskál a csillogó üveg. A telefon élét is újragondolták, valahogy úgy működik ez, mint a divatban: egyszerű változtatásokkal, cserékkel úgy frissítették fel a látványt, hogy az előző generáció kicsit elmaradottnak tűnjön. Ami eddig fényes volt, az most matt lett, ami viszont eddig nem csillogott, azt tükörsimára fényezték, persze láthatóan ismét magas minőségű anyagok használata mellett. Az oldalélek új dizájnja meglepően hasonlít a jegygyűrűmre egyébként, pert fontolgatok.
Szóval a kijelző. Maradt a 640 pixeles szélesség, viszont az eddigi 960 pixeles magasságból 1136 pixel lett. 1155 1138-cal lenne meg a tökéletes 16:9-es képarány, de láthatjuk, hogy ez volt az irány. 4 colos lett tehát a kijelző, továbbra is 326 ppi-s Retina, ami kapott egy kis színtuningot: 44 százalékkal magasabb a szaturáció az előző modellhez képest.
Nagyon szeretném már kézbe fogni a telefont, meg is mondom, miért. Az Apple kimondottan hangsúlyozza, hogy az iPhone 5 használható egy kézzel, a bemutató videóban is végig így mutatták a telefont:
El tudjátok képzelni, hogy az a hüvelykujj megnyomja az Edit gombot? Vagy lehúzza az értesítési központot felülről? Én nem. Persze lehet feljebb is megfogni a telefont:
Csakhogy ez az állapot meg gépeléshez nem ideális. De nem okoskodok tovább, meg kell nézni élőben. Nekem elég nagy tenyerem van, ha nálam nem működik, a felhasználók nagyobb részének ugyanez lesz a gondja. A Home screenre kirakott plusz négy ikon nem elég indok a döntéshez, egyedül a naptár veszi nagy hasznát a vertikális boomnak - végre látszanak a teendők a havi nézet alatt rendesen.
A cél idén a legvékonyabb, legkönnyebb, leggyorsabb iPhone létrehozása volt, az iPhone 5 térfogata 12 százalékkal kisebb elődjénél a megnyúlt arányok ellenére, ugyanis 18 százalékkal vékonyabb is lett, ráadásul 20 százalékkal könnyebb is.
Mindez viszont nem sokat érne, ha belül nem lenne nagyobb a teljesítmény. Az iPhone 5 megkapta idén az A6 elnevezésű SoC-et, amiről csak sejteni lehet, hogy két ARM Cortex A15 mag dolgozik benne. Mindenesetre kétszeres CPU teljesítményt és kétszeres grafikai gyorsítást ígérnek vele. Eközben a fogyasztás nem változott, minden érték maradt a korábbi - nyilván a megnövelt akkumulátorméretnek is köszönhetően -, sőt az LTE-hálózat használata sem merít jobban, mint a HSDPA-n lógás.
Mert hogy a készülékben egyetlen chippel felel a 3G és az LTE hálózat eléréséért. És igen, az iPaddel ellentétben az iPhone támogatja az 1800 Mhz-es LTE hálózatot is, így a magyarországi 4G-s T-Mobile hálózaton is hasíthatunk. Három különféle iPhone-t dobnak piacra, hogy így lefedjék a világ remélhetőleg összes hálózatát, a támogatási oldalt itt találjátok. Hozzánk nyilvánvalóan a "GSM/LTE in Europe, Asia and Softbank Japan" készülék jön.
A hátlapi kamera ugyanúgy 8 megapixeles, mint az elődje, és ugyanúgy 1080p-s videók felvételére alkalmas, viszont kicserélték a képfeldolgozó processzort, ami a változatlan számok ellenére jobb minőségű képeket készít majd várhatóan. Rossz fényviszonyok között is jó fotókat ígérnek, meg jobb színeket. Ezt iPhone 5-tel lőtték (kattintva teljes méretben):
Van még több is, itt találjátok.
Bejelentették az Apple saját panorámakészítő szoftverét, amivel nem egyenként kell a képeket lőni: egyetlen, folyamatos mozdulattal végigmutatjuk a tájat a telefonnak, amiből ő összedobja a 28 megapixeles képet. Jobb lett a képstabilizátor is, és mozgókép felvételnél állóképeket is készít a telefon. Ja, és 40 százalékkal gyorsabban készít képet az exponáló gomb megnyomása után. Az előlapi FaceTime kamera is jobb lett, 720p-s videókat és 1,2 megapixeles képeket készíthetünk vele.
Mi van még? Nano SIM-mel megy a telefon, szóval a Micro SIM is a múlté már, az Apple-nek kellett az a pár milliméter. Ennyi:
Megváltoztatták a dokkoló csatlakozót is, a Lightning csati kisebb, és bármilyen oldalával összedugható a telefonnal. Szerencsére a kábel maga nem lett drágább, 5790 forintba kerül, ha elszakítjuk a gyárit, és 8990 forintért adnak átalakítót is, amivel a korábbi dokkolókba is mehet a telefon.
A korábbi pletykákból nem valósult meg az NFC chip, Phil Schiller ezt különös módon pont a Passbookkal magyarázta. Én azt gondoltam, hogy az Apple minden fronton erősíteni akarná az iPhone-os fizetés területén, de mint a vezér elmondta, az online vásárlás és a Passbook az az irány, amire szükségük van az embereknek. Nem tudom, ez pontosan hogyan illeszkedik az NFC-s fizetéshez, és hogyan adna arra alternatívát, de ez van.
Az iPhone 5 magyar árai egyelőre nem ismertek, az Apple oldalán a Hamarosan elérhető felirat olvasható. Szeptember 28-án érkezik Magyarországra, 21-én Franciaországban, Németországban és Angliában jelenik meg hozzánk legközelebb.