Az IDC legújabb piackutatása szerint a 2017 április elejétől június végéig tartó időszakban durván 6,9 millió okosórát szállítottak le világszerte, melynek 49,6 százalékát az Apple termékei adtak. Ez 3,4 millió darab Apple Watch-ot jelent, ami egyébként elemzők szerint 600 ezerrel haladja meg a korábban várt értéket.
A második helyre a Samsung futott be 11 százalékkal, míg a dobogó harmadik foka a Garminé 9,3 százalékkal. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az IDC minden olyan órát okosórának tekint, amely képes külső gyártótól származó alkalmazások futtatására.
Egy augusztus eleji konferencia beszélgetés alkalmával Tim Cook már lelkesen mesélt az Apple Watch kimagaslóan jó szerepléséről, akkor azt mondta, hogy messze a mezőny fölé magasodik és az eladások az előző negyedévhez képest 50 százalékkal nőttek.
Figyelembe véve, hogy az Apple az összes multimédiás, illetve viselhető eszközét (így az AppleTV-t, a Beats füleseket és az Apple Watch-ot is) egy kalap alá veszi és simán csak "Other Products" (Egyéb Termékek) néven szerepelteti a kimutatásokban, elég nehéz lesz ellenőrizni az IDC által készített statisztika valóság tartalmát.
Az viszont biztos, hogyha tényleg ennyire dübörög a biznisz és szűk két hét múlva a harmadik generációt is piacra dobja az Apple, az eladások várhatóan újabb rekordokat döntögetnek majd.
szucsadam
2016.04.20. 10:48
Címkék: piackutatás
A blogon rendszeresen előjön ez a téma, leginkább a komment szekcióban, ahol rendszeresen belefutunk olyan állításba, hogy hiába lehet több pénzt kérni iOS-en egy-egy appért, az Android olyan letöltési számokat hoz, ami ellensúlyozza ezt a különbséget.
Az App Annie most megvizsgálta a 2016 első negyedévében letöltött appokat, és az alábbiakra jutott.
Elnagyoltan az ábra azt mutatja, hogy fele annyi appot töltenek az Apple készülékeire, az mégis kétszer annyi bevételt termel. Aki persze ingyenes, reklámokra épülő business modellt választ, még mindig érdemes Androidra állnia. De aki pénzt akar kérni, akár előfizetésért, akár freemium szarokért, akár magáért az alkalmazásért, az iOS nemhogy kihagyható opció, de a legfontosabb piac.
szucsadam
2014.01.10. 18:20
Címkék: stat piackutatás
Fogalmam sincs, hogy ez a cím mit jelent.
De a helyzet az, hogy a Forrester piackutató cég szerint
- 2009-ben az Apple a világ business és kormányzati számítógép- és tabletköltéseinek csupán 1 százalékát vitte
- 2012-ben már a 9 százalékát
- 2015-re a 11 százalékát viheti
Elképesztő munka lehetett összeszámolni a világ összes cégének és kormányának számítógép- és tabletköltéseit. Induljunk ki ebből.
Aztán vegyük észre, hogy az iPhone-ok, amik közismerten a legnépszerűbb almalogós terméknek számítanak a világ összes cégének és kormányának elektronikaieszköz-beszerzési Excel-táblázatában, nem is szerepelnek ebben a 9 százalékban.
Ráadásul pont az iPhone-ok miatt lopakodott be a többi Apple-termék is a vállalati szektorba, a már sokszor emlegetett halo-effektus segítségével.
Én ugyan nem tulajdonítanék sok hitelt a saját véleményemnek, tekintve hogy péntek este van, de szerintem a Forresternek alighanem igaza lehet, legalábbis ami a dolgok nagy részét, vagy legalábbis részhalmazát illeti. De lehet, hogy nem.