Az iOS 8-cal az Apple megváltoztatta a metódust, amivel az iPhone és az iPad kommunikál a környező wifi-eszközökkel. A lépés célja, hogy korlátozzák a felhasználókról gyűjtött adatokat.
Állítólag vannak ugyanis olyan cégek, akik különböző helyekre telepítenek wifi hubokat, amik kizárólagos célja az információgyűjtés. Egy átlagos wifi router nem tárolja el, hányan, mikor próbáltak csatlakozni hozzá, ezek azonban igen. Megjegyzik, mely készülékek haladtak el mellettük, ezekből és egyéb információkból aztán valamiféle eladható adathalmazokat készítenek.
Amikor ugyanis az iPhone-unk wifihálózatot keres, a MAC címét (egyedi hardveres azonosítóját) is körbesugározza, hiszen ez a része annak a handshake folyamatnak, ami a hotspot és a készülék között végül egy sikeres kapcsolódást eredményezhet. Ez azt jelenti, hogy a környezetünkbe küldözzük ki az egyedi készülékazonosítónkat, amivel ugyan minket személy szerint nagyon nehezen lehet azonosítani, mégis értékes információ a piackutatóknak.
A mostani változtatással annyi történt, hogy a telefonunk nem feltétlenül a valódi MAC címét küldi körbe a környezetének. Amikor már a tényleges összekapcsolás folyamata zajlik a telefon és a wifi-hálózat között, az iOS vált a valódi azonosítóra (a router oldali MAC filterek tehát elvileg működhetnek tovább). Így lehet, hogy két ponton egész más MAC címet látnak a hálózati eszközök, mégis ugyanaz a készülék van a handshake mögött. Vagy épp ugyanazt a MAC címet látják, mégis két különböző felhasználó járt arra.
Az Apple tavaly megtiltotta az App Store fejlesztőknek, hogy a programjuk segítségével MAC címeket gyűjtsenek a készülékekről, így már nem jelent potenciális veszélyt, hogy a két forrásból származó adathalmazt összefésüljék. A Big Data nagy üzlet, és látszólag ártatlan információkat csipeget mindenki innen-onnan, amik összeadva nagyon is használható marketing célokra. Az Apple ezzel helyezte szembe magát, elég egyértelműen.
Figyelem! Ha szeretnél Facebookon értesülni a posztjainkról és egyéb dolgainkról, akkor az Almalé és Kungfu oldalát lájkold. Egyébként ugyanezt Twitteren vagy rss-sel tehetitek meg.
szucsadam
2014.01.29. 13:09
Címkék: crack adathalász
Gábor kapott ma egy ilyen levelet:
Ügyes levél, a feladó hitelesnek tűnik, a dizájn stimmel. Mégis különös volt, hogy nem Gábor Apple ID-jában megadott email-címre jött, hanem a cégesre. Ez már több mint gyanús, ugye.
A linket megnyitva ezt dobta fel a Safari:
Az url első fele jónak tűnik:
appleid.apple.com.hq.uk.websystem-solutions.de/MyAppleId.woa/
(Az oldal már nem jön be, a websystem-solutions.de érhető csak el)
Az Apple saját honlapjának is van egy appleid aloldala. Az így néz ki:
Az url második fele tehát nem stimmel, valamint az is óriási különbség (és jelen esetben ez a legfontosabb), hogy nincs hitelesítve az adathalász oldal. Nem látjátok a zöld plecsnit, amire mindig figyelni kell ilyenkor:
Amikre ilyenkor gondolni kell: mi a jóistenért erősíteném meg az Apple ID-mat? Majd ha én kérek valamit az Apple-től, és ezért cserébe meg kell adnom a jelszavamat, akkor megadom. És ha már Apple ID-t kell megerősíteni, miért a bankkártya-adataimra kíváncsiak?
Email hatására, egy külső szándéktól vezérelve senki ne adjon meg semmit. Ez az alap, és akkor visszapattansz a további kérdésekről is.
Pozor.
szucsadam
2013.05.02. 11:54
Címkék: hack adathalász
A TrendLabs blogja írt arról nemrég, hogy az utóbbi napokban nagyon megnőtt az Apple ID-re utazó adathalász oldalak száma. Az áldozatokat olyan helyre irányítják át, ami nagyon hasonlít az Apple bejelentkező oldalához, tulajdonképpen alig lehet megkülönböztetni egy hivatalos login page-től.
Ami azonban árulkodó, hogy a böngésző címsorában nem látható a biztonságos kapcsolatot jelző szimbólum az adathalász oldalak egyikén sem, ezt csak az Apple hivatalos oldalán találjuk meg:
Az áldozatokat egy spam emailből irányítják át ezekre az oldalakra, a levélben 48 órán belüli auditálást kérnek, különben lejár az account.
Tehát ahogy eddig, ezentúl se adjuk meg az Apple ID-nkat emailes megkeresésre, kizárólag az App Store-ban vagy az iTunes Store-ban használjuk a jelszavunkat. Az Apple oldalán pedig csak akkor, ha mi magunk kerestük azt fel, és a sarokban látható a biztonságos kapcsolat jelzés.