Magyarországon az Apple térképalkalmazását használni a Google Mapsszel szemben felért egy enyhe önkínzással. Ne menjünk bele, hányféle szempont szerint verte el a Google az Apple-t, maradjunk annyiban, hogy a Flyover és a 3D-s épületek általában szebbek voltak az Apple térképén, és ennyi.
Tegnap viszont, hogy megjelent a budapesti (és egyéb) tömegközlekedés az itthoni készülékeken is, látjuk, hogy van, amiben még jók, sőt akár jobbak. GK vette észre ugyanis, hogy egy-egy tömegközlekedési csomópontnál az Apple térképén pontosan látszanak a megállók, és az adott megállóból induló járatok számai. Amire, ha rányomunk, a menetrend ránk vonatkozó része ugrik fel. Az információt úgy tálalják, ahogy nagyjából kell, és a pótlóbuszokra is külön felhívják a figyelmet.
Ezzel szemben a Google Mapsen így néz ki a Széll Kálmán tér:
Ott vannak szétszórva a villamosmegálló jelzések, de ezek nem mutatnak sok információt. Ha rájuk kattintunk, az általános leírás során felsorolják az itt induló járatokat is, aztán még egy kattintás távolságra ezt kapjuk:
Sok kattintással kapunk tehát nehezen értelmezhető információhalmazt, míg az Apple Mapsban kevés kattintással (vagy kattintás nélkül) több infót, jobban csomagolva.
1 pont az Apple Mapsnak.
Lássuk, mit látunk egy útvonaltervezésnél (balra az Apple, jobbra a Google):
A Google Maps iPhone-on a szokásos módon eltünteti a térképet, amíg ki nem választjuk a nekünk tetsző verziót. Az Apple Maps ezzel szemben mutatja a térképet is, miközben válogatunk.
1 pont az Apple Mapsnak.
A Google Mapsen azonban látjuk, hány perc múlva kell indulnunk, hogy elérjük az első járatot és a megadott csatlakozást, ez az Apple megoldásában nem látszik, annyit ír csak: indulás hamarosan. Abba még belefér egy pohár sör, vagy nem?
1 pont a Google Mapsnak.
Az Apple Maps 18 perc alatt ígéri az odaérkezést, a Google Maps 19 percet ígér. Igaz, ugyanazon az útvonalon. De akkor is: az Apple gyorsabb, leglaábbis ezt állítja magáról.
1 pont az Apple Mapsnek a magabiztosság miatt.
Az Apple Maps kétféle lehetőséget kínál fel, amik között kilenc perc a különbség. A Google Mapsen többféle lehetőség közül választhatunk, amik között alig van időbeli eltérés.
Egy másik időpillanatban ugyanez: a Google Maps kétféle átszállás nélküli megoldást kínál fel (Legjobb Útvonal opció volt beállítva), amik kicsit lassabbak, mint az Apple Maps, ami viszont egyértelműen csak egy útvonalat ajánl: átszállásost, ami egy perccel gyorsabb. Noha az Apple Mapsnél nincs lehetőség átállítani a legjobb útvonalról az algoritmust, a jelzés egyértelmű: gyalogoljon aki akar, különösen ha az picit lassabb. Akkor inkább szállj át.
Ez pedig akár szimpatikus is lehet mondjuk télen, mégis a Google-nek jár az 1 pont a választékért és az algoritmus finomhangolásáért.
Vagyis 3:2 az Apple-nek. Ha vannak még szempontjaitok tömegközlekedés témakörben, pontozzatok, és írjátok kommentben, lássuk a végeredményt.
A Bloomberg által megszellőztetett hír alapján nagyon úgy tűnik, hogy az Apple épp egy robotikai és adatgyűjtési szakemberekből álló csapat felállításán dolgozik, amely drónok és a korábban már általunk is sokat emlegetett beltéri térleképezési technológiák felhasználásával fogja bővíteni, javítani az Apple Mapsot.
Ezek az eszközök ugyanis nyilván sokkal gyorsabb ütemben rögzíthetik és frissíthetik az Apple Maps adatait, mint azok a GPS-szel és speciális kamerákkal, szenzorokkal felszerelt adatgyűjtő autók, amelyek 2015 eleje óta gyakorta tűnnek fel az Egyesült Államok közútjain. A Maps ezt megfejelné azzal is, hogy bizonyos épületek belterét is képes lesz majd megmutatni - ezt jelezte előre két ilyesmivel foglalkozó startup, az Indoor.io és a WifiSLAM korábbi megvásárlása is.
A drónok erre-arra repkedve leolvassák majd az utcatáblákat, érzékelik az utakon bekövetkező változásokat és megfigyelhetik az éppen kialakítás vagy átépítés alatt levő területeket. Az így nyert adatok rövid úton visszakerülnek majd az Apple-höz, ahonnan némi összefésülés után kerülhetnek majd a júzerek elé.
A gazdasági szaklap értesülései szerint ezt Cupertino annyira komolyan gondolja, hogy be is adta az engedélykérelmet a Szövetségi Légügyi Hatóság felé, ami már meg is adta azt "adatgyűjtés, fotó- és videógráfia" folytatására. Persze komoly feltételek mellett, egyrészről csak nappal és csak jogosítvánnyal rendelkező pilóták irányítása alatt működhet a flotta és bizonyos területi szabályzások is vonatkoznak a gépekre.
Az Apple Maps végre kap egy combos frissítést ősztől, még a sem kizárt, hogy újra megpróbálom leváltani vele a Google Mapset. Lássuk, miért.
Könnyű elérni a javasolt úti célokat, egy egyszerű felfelé suhintással. Alapértelmezettként a képernyű alján látunk egy "Merre akarsz menni?" szövegdobozt, ezt felhúzva pedig előugranak a Siri által javasolt célok, a szokásaink, a naptárunk és hasonlók alapján.
És ha már itt tartunk: a rendszer figyeli a rendszeres utazásainkat, és nemcsak itt, az úticél-választóban kínálja fel, de a lezárt képernyőre is kidobja, hány perc a szokott út, rábökve pedig a navigáció indul. Ez a funkció már most is működik a felhasználók visszajelzése alapján.
Ugyanitt a parkoló autónk helyét is jelzi az app, automatikusan elmenti az infót minden egyes alkalommal.
Kíváncsi vagyok, hogy a Ride opció hozzáférést ad-e az Uberhez majd közvetlenül, minden funkciójával. Ha igen, hamarosan "Ticsák be az Appelt" transzparensekkel is találkozhatunk egy-egy forgalmasabb délután a Deák tér környékén.
Imádom, hogy végre navigáció közben is lehet kizoomolni, arrébb mozgatni a nézetet, ez volt az egyik fő ok, hogy annak idején szakítottam az Apple Mapsszel. Most ráadásul egy Overview gomb is került kézközelbe, szóval még könnyebben átnézhetjük navigáció közben, merre is vinne, és milyen lehetőségek lehetnek még.
Sőt, ha a fenti panelt feljebb húzzuk, egy gombnyomással benzinkutat, éttermet vagy kávézót is közbeiktathatunk.
Szombattól, augusztus elsejétől már Rómát járják az Apple furcsa kinézetű Street View-autói. Ezzel hosszú idő óta a legközelebb érnek Budapesthez a fotókat készítő kamerák: az utóbbi két hétben ugyan már Európában voltak, eddig csak Anglia és Írország kisebb szeleteit mérték fel. Most következik Franciaország (Île-de-France, Párizs), Olaszország (Lazio, Róma) és Svédország (Stockholm és Malmö) körbekocsikázása.
Egy weboldalon egyébként faszán nyomon követhető, mikor merre mennek, ha valaki valami nagy mutatvánnyal készülne élete első Apple Maps fotójára a nyaralása alatt, hajrá. A Párizs és Róma felé indulóknak ajánlunk két videót, amit mi készítettünk az Egy nap a városban blogra, hogy tudjátok, hová érdemes menni:
A cég ma újabb hét települést húzott be a kalapba, mostantól a következő városokban érhető el a Maps 3D-s nézete:
- Almería, Spanyolország
- Braga, Portugália
- Jerez de la Frontera, Spanyolország
- Karlsruhe, Németország
- Kiel, Németország
- Kingston upon Hull, Anglia
- San Juan, Puerto Rico
A lista szépen bővül, tavaly decemberben negyven, idén márciusban 20 új város kapott Flyovert, és ha megnézitek a részletes listáját az érintett városoknak, azt fogjátok látni, hogy már közelít a 150-hez a számuk.
Érdekes módon Budapest azonban nincs köztük.
Pedig a szolgáltatás hónapok óta elérhető nálunk is, ezt valamiért mégis titkolja az Apple. Még márciusban írtam nekik levelet, abban rákérdeztem, hogy mi a helyzet, de nem kaptam választ. Bezzeg amikor a facebookos oldalunkat kellett törölni, akkor tudtak intézkedni, mi?
Egyébként amennyire nem praktikus, annyira jópofa funkcióról van szó, szórakoztató utazás előtt nézegetni, hogy merre fogsz sétálni, és hazaérkezés után még jobb átfogó képet kapni a bejárt területről. Plusz tök látványos is, a Flyover tourt például rendszeresen szoktam használni videókban is, például a héten megjelent, Ádámmal közösen forgatott párizsi anyagunkban is ez adja az egyik első snittet:
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.