Az Apple tegnap több változást is bejelentett a vezetőségnél. Scott Forstall leváltása óta nem volt ennyi izgalom odafent, lássuk, ki milyen feladatot kapott, és mit veszített el.
Jeff Williams – COO
Jeff Williams vette át Tim Cook feladatait operatív irányítóként, amikor Cook 2011-ben vezérigazgató lett. Hivatalosan azonban sosem nevezték ki, a vállalat COO nélkül tengődött idáig. Williams kinevezése így teljesen logikus, négy év után megkapja azt a titulust, ami a munkája alapján megilleti. Ezzel pedig jelentős fizetésemelést és részvényopciós csomagot kap.
Williams tehát az, aki rajta tartja a kezét az Apple teljes beszállítói láncán. Ez pedig az Apple legújabb fejlesztése miatt nagyon fontos: ha tényleg autót szeretnének gyártani - márpedig úgy tűnik, ez jön -, akkor a beszállítókkal való egyeztetés kulcsfontosságú lesz, és ez a szerepkör hirtelen az eddigi munka többszörösét kívánja majd meg. Williams nem alszik sokat a következő 5-6 évben.
Johny Srouji – Senior VP
Johny Srouji szintén egy fontos eleme az Apple gépezetének, és remek munkát is végzett eddig: az A4-es óta ő felel a cég chip-tervezéséért. És ez nemcsak azt jelenti, hogy segített függetleníteni az Apple-t a piacon kapható alkatrészek kínálatától, vagy hogy egyre jobb és gyorsabb tableteket és okostelefonokat fejlesztenek - az A9X-szel egyértelműen elérkezett az ideje annak, hogy az ARM-alapú Macekről is elkezdhetünk komolyabban beszélgetni. Ha valaha lesz ilyen lépés, Srouji kulcsszerepet játszik majd benne.
Előléptetése jutalom, hiszen jelentős fizetésemeléssel és részvényopciós csomaggal jár.
Phil Schiller - App Store
Phil Schiller a marketing és termékmenedzsment mellé megnyerte magának az App Store irányítását. A 9to5Mac kiszúrta, hogy ez a feladat Eddy Cue-hoz tartozott korábban, és a kinevezéssel együtt el is tüntették utóbbi hivatalos feladatlistájáról az alkalmazásboltot.
Oka lehet ennek, hogy sok fejlesztő elégedetlen volt az App Store-ral, a review-időkkel, az elhanyagolt Mac App Store-ral és a hiányos Apple TV Store-ral. Én nem gondoltam volna soha arra, hogy ezt nevezzem meg az Apple legfontosabb problémájának 2015-ben, én egész másra fókuszálnék. De nem vagyok Apple-vezér, ugye.
Tor Myhren - VP
Tor Myhren csatlakozik az Apple-höz 2016-ban, ő felel majd a marketing kommunikációért, vagyis mindent, amit az Apple-ről látunk, ami megjelenik előttünk - a termékeket leszámítva -, átmegy az ő asztalán is.
Sokkal fontosabb, hogy kit vált le: Hiroki Asai 18 éve van az Apple-nél, és most jelentette be a visszavonulását. Hiroki Asait úgy is ismerték, mint az embert, aki pontosan tudta, hogyan gondolkozik Jobs az Apple brandről. Egyfajta Steve Jobs-médiumként dolgozott idáig, távozása után egy újabb kötelék szakad meg az alapítóval.
szucsadam
2015.01.23. 07:28
Címkék: fizetés vezető tim cook
Közeledik a részvényesek éves találkozója, amikor egy csomó fontos dolgot beszélnek meg a vezetők a tulajdonosokkal, mint például hogy mennyit keressenek 2015-ben. Ilyenkor elmondják azt is, hogy mennyit kerestek tavaly, így turkálhatunk picit mi is a zsebekben.
Tim Cook például 9,2 millió dollárt vitt haza, az forintban durván 2,5 milliárd. Ez egyrészt az 1,7 milliós (466 millió forintos) fizetéséből - ami épp 1,7 milliószorosa Steve Jobs egykori fizetésének -, másrészt a 6,7 millió dolláros egyéb kompenzációiból adódik össze.
Nála csak az újonc retail vezető, Angela Ahrendts keresett többet. Persze nem a fizetésével, az csak 400 ezer dollár, 500 ezer bónusszal - összesen 246 millió forint -, hanem azzal a 70 millió dollárnyi részvényopcióval és egyéb jósággal, amit a belépésével együtt kapott. Az akárhogy is számolom, 21 milliárd forint welcome-lóvé (tegyük hozzá, hogy a juttatás nagy része eleinte nem készpénzre váltható). Az Apple-nél baromi széles lehet a vigyor első munkanapon.
A többiek a táblázatban láthatóak. Nem volt szar éve senkinek. A teljes, részvényeseknek szóló jelentés itt olvasható, ha valaki gerjed az ilyenekre.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.08.16. 09:26
Címkék: hr vezető
Angela Ahrendts idén májusban debütált az Apple-nél, rögtön észrevettem - nem volt nehéz -, hogy az Apple csúcsmenedzserei között ő az első nő. Erre egy boratosan vérlázító hímsoviniszta poszttal válaszoltam, erre többen ráugrottatok akkor.
Tim Cook a héten ezzel kapcsolatban harcot hirdetett. Nem örült neki, mikor kiderült, hogy az Apple alkalmazottainak 70 százaléka férfi, annak ellenére sem, hogy a vezetői üléseken ő 90 százalék férfival volt kénytelen dolgozni, nem sokkal korábban pedig még nőt sem nagyon látott bársonyszékben.
Szóval harc. Változatosságot, sokszínűséget KELL most elérni. Ennek első lépése az volt, hogy a weboldalon az Apple csúcsmenedzserei között szerepeltetnek néhány fontosabb vice presidentet is, amik között, hogy, hogy nem, két nő is akad.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.05. 14:15
Címkék: vezető retail
Vége a férfiuralomnak. Nehéz volt nem észrevenni az USA-ban simán diszkriminációgyanús igazgatói arcképcsarnokot, az Apple-nél Tim Cook közvetlen beosztottjai mind férfiak voltak. Egészen mostanáig, mert itt a Burberry volt vezetője, Angela Ahrendts:
Mesélnék a hölgy szakmai múltjáról, de kit érdekel, elemezzük inkább az arcot. Közel ülő szemek, széles állkapocs, vékony ajkak, tiszta vadmacska:
Tovább olvasom
szucsadam
2012.10.16. 15:36
Címkék: google samsung hr vezető
A legújabb csapattárs az AllThingsD szerint az ex-Amazon vezető William Stasior. Ő fogja vezetni a Siri divíziót, egy évvel azután, hogy az egyik Siri-alapító, a korábbi divízióvezető otthagyta az Apple-t, és egy hónappal a másik társalapító távozása után. Most nagyon kell valaki, aki kézen fogja a hangfelismerő szolgáltatás részlegét, és dobjon egy nagyot a szekéren.
Stasior azért jött szóba, mert az Amazonnál a kereső szolgáltatások területén mozgott otthonosan, és az Apple-nek pontosan arra van szüksége, hogy fejlessze a releváns válaszadást az alkalmazásában, ami alapjaiban a keresés fejlesztését jelenti. Egyben el akarnak szakadni a Google-től, nem szeretnének az új ellenfelek egyikére támaszkodni.
Nem ez az egyetlen új tag az Apple-nél, a Wall Street Journal úgy tudja, nemrég Jim Mergard is beszállt a hajóba. Ő 16 évig foglalkozott az AMD-nél processzortervezéssel, többek között a Brazos mobil APU készítésért felelt.
Az irány itt is látható: a saját fejlesztésű ARM-processzorral az Apple ígéretet tett arra, hogy a jövőben is tartja magát az egyedi tervezéshez. Nincs visszalépés, ezerrel kell nyomnia ezt az eddig csak alvó területet. És persze el is akar szakadni a Samsungtól. A két cég kapcsolata a per óta egyre inkább elhidegült, a cupertinóiak az A6-osnál csak a gyártást bízták már rá a dél-koreai vállalatra, leadták a rendelést, aztán átvették. A belső információk szerint a két cég kapcsolata teljesen elhidegült.
Ja, és Mergard az utolsó tizenhat hónapban a Samsungnál dolgozott, innen csábította át az Apple.