Közeledik a részvényesek éves találkozója, amikor egy csomó fontos dolgot beszélnek meg a vezetők a tulajdonosokkal, mint például hogy mennyit keressenek 2015-ben. Ilyenkor elmondják azt is, hogy mennyit kerestek tavaly, így turkálhatunk picit mi is a zsebekben.

screen_shot_2015-01-23_at_00_38_00.png

Tim Cook például 9,2 millió dollárt vitt haza, az forintban durván 2,5 milliárd. Ez egyrészt az 1,7 milliós (466 millió forintos) fizetéséből - ami épp 1,7 milliószorosa Steve Jobs egykori fizetésének -, másrészt a 6,7 millió dolláros egyéb kompenzációiból adódik össze.

Nála csak az újonc retail vezető, Angela Ahrendts keresett többet. Persze nem a fizetésével, az csak 400 ezer dollár, 500 ezer bónusszal - összesen 246 millió forint -, hanem azzal a 70 millió dollárnyi részvényopcióval és egyéb jósággal, amit a belépésével együtt kapott. Az akárhogy is számolom, 21 milliárd forint welcome-lóvé (tegyük hozzá, hogy a juttatás nagy része eleinte nem készpénzre váltható). Az Apple-nél baromi széles lehet a vigyor első munkanapon.

A többiek a táblázatban láthatóak. Nem volt szar éve senkinek. A teljes, részvényeseknek szóló jelentés itt olvasható, ha valaki gerjed az ilyenekre.

screen_shot_2015-01-23_at_00_48_30.png

Disclaimer: tehetséges politikus olvasóinknak, akik esetleg a posztot olvasva elégedetlenséget éreznek a fenti számok láttán, vagy megnyugtatásul veszik, hogy a saját kézen-közön szerzett juttatásaik jóval alacsonyabbak ennél, üzenjük, hogy azért ezek a srácok úgy gondoskodtak egy évig a rájuk bízott vállalattal, hogy annak az értéke nőtt.