A Vodafone is elkezdte a készüléket árusítan ma 15 órától. Sorok nem voltak, egyrészt azért, mert másodiknak lenni nem akkora kunszt (bár technikailag a legelsők természetesen idén is a szürkeimportőrök voltak, mint az a SmartEast legfrissebb adásából kiderült), másrészt azért, mert ma reggel még senki nem tudta, mennyibe kerül majd az iPhone a Vodafone-nál.
Most megtudtuk, de az összehasonlítás nem könnyű. A Vodafone kitalált két olyan tarifacsomagot, ami nem hasonlít a konkurensére, ugyanis korlátlan beszélgetést és sms-küldét foglal magában, ennek megfelelően a havidíja nem olcsó.
A Vodafone RED Standard előfizetést két éves hűségidővel leginkább a T-Mobile ikon 400-asával lehet összevetni a készülékár alapján. A kisebb iPhone 5-ös ezzel a tarifával 69.990, a nagyobb 109.990 forint, ez közelít leginkább az ikon 400-as 89.900 és 119.900-as árához. Ezeknél olcsóbb valamennyivel, viszont a havidíj már húzósabb: 15.990 forint a Vodafone havi ajánlata a 11.890 forintos ikon-árral szemben. Akik sokat beszélnek, azoknak viszont megérheti: 400 perc beszélgetés helyett végtelent kapunk, ugyanennyi sms-küldési lehetőséggel, bónuszként készülékbiztosítással.
A drágább Vodafone tarifa VIP státuszt, lopás ellen is védő biztosítást, roamig hetijegyet és hasonlókat tartalmaz, cserébe olcsóbb készülékárakat, de jóval magasabb havidíjat is kínál. Érdekes módon viszont az iPhone 5 ára ebben az esetben az ikon 600-hoz képest magasabb. Ez már tényleg csak azoknak, akik vagy ezer percet beszélnek minden hónapban, vagy az összes lehetséges szolgáltatást meg szeretnék kapni az iPhone 5-höz, és a pénz nem annyira számít.
Itt egy táblázat, amiben a fenti összehasonlítást láthatjátok számokban. Nem tartalmaznak minden opciót az adott díjcsomaggal összefüggésben, de azért jó támpont: