A Google Maps után a WAZE is támogatja a CarPlay új, külső fejlesztőknek is rendelkezésre álló lehetőségeit. Most már tényleg mindenki megnyugodhat.
A Waze is megy CarPlay-jel
Az év frissítése: megjelent a Google Maps, ami megy CarPlay-jel
Alighogy megjelent az iOS 12, aminek egyik nagy előnye, hogy engedélyezi a külső térkép-alkalmazások használatát CarPlay-en keresztül, máris itt a Google Maps frissítése, ami belemegy a játékba. És megy:
A Google Maps nem vezérelhető ugyan Sirivel, de az appban Google hangkereső fut, vagyis nem hand-free a cucc, de elég kevés nyomkodás kell hozzá.
A Waze hasonló frissítése hamarosan érkezik.
Majd elfelejtettem: támogatja a CarPlay a külső navikat, isteni!
…majd forduljon be a ZÖ Holló utca ÚTRA…
Jáj de utálom az Apple Maps navigációjának gépi felolvasását, ami ráadásul a fentihez hasonló izéket beszél össze-vissza. És hát majdnem elfelejtettem, szerencsére Dávid rám írt, hogy ne felejtsem el, meg hogy az év híre (de hát Dávid autós újságíró, neki persze hogy az), miszerint a
CarPlay az iOS 12-től támogatja a Google Mapset, WAZE-t meg amit akarsz.
Korábban is támogatott már külsős appokat a CarPlay, de most először engedik, hogy az Apple Maps konkurenciát kapjon ezen a felületen. Köszönjük, hogy beláttátok. Mi cserébe kivártuk.
Egyre többeknek választási alap a CarPlay-kompatibilitás
Bár annyira régen írtunk róla, hogy szinte már mi is elfeledkeztünk a létezéséről, a CarPlay él és virul. Olyannyira, hogy az elmúlt két évben gombamód szaporodnak a platformot támogató autók. Egy friss felmérés alapján pedig a CarPlay-kompatibilitás egyre több okostelefon-felhasználónak sarkalatos pont az újautó-vásárlásnál.
A Strategy Analytics felmérése az ilyen és ehhez hasonló rendszerek iránti érdeklődést szondázta potenciális jövőbeli autóvásárlók körében, Európában és USA-ban az Android Auto-val, míg Kínában a Baidu CarLife-fal összevetve.
Az USA-ban a megkérdezettek 23 százaléka mondta azt, hogy neki musthave funkció egy új autó vásárlásánál a CarPlay-támogatás, míg további 56 százalék érdeklődött komolyan a technológia iránt - a maradék 21 százalékot nem érdekli a protokoll. Európában és Kínában még ennél is magasabb az arány, Kínában 36, Európában 29 százalék mondta, hogy nem venne CarPlay nélküli autót.
A megkérdezettek 30 százalékának felárért cserébe is jöhetne egy ilyen funkció, legyen az Android Auto vagy az Apple-megfelelő - persze, csak ha értelmes áron kapja meg ezt az extrát. A kutatási eredmények tanúsága szerint az olyan felhasználók, akik már rendelkeznek ilyen autóval, jellemzően ezt preferálják a gyári infotainment rendszerrel szemben, ami nem annyira jó hír a beépített navit szállító cégeknek - annál jobb Cupertinonak.
Jelenleg egyébként több, mint 200 CarPlay-t támogató új jármű kapható kereskedelmi forgalomban és a lista egyre csak bővül. A gyártók között megtaláljuk - természetesen a teljesség igénye nélkül - a Fordot, a Cadillacet, a Hondát, a KIA-t, az Audit, a BMW-t, a Mercedes-Benzet, a Volswagent és a Fiat-Chryslert is. A teljes lista egyébként az Apple dedikált oldalán is megtalálható.
Autót vennél CarPlay-jel? Itt a lista, amikben van és hamarosan lesz!
Az Apple a tegnapi frissítésekkel még egy aloldalt mutatott be: a CarPlay-kompatibilis autókat listázzák.
Mert már listázni kell. Több mint 100 modellben lesz hamarosan elérhető a CarPlay, amivel a Siri, a Maps, a telefon funkciók, a zenéink és az üzeneteink elérhetőek az autó kijelzőjén, plusz az alábbi programokat is nyomkodhatjuk:
A Suzuki, Skoda vonaltól egészen a Ferrari, Audi luxusautókig megtalálható sok gyártó, és nyilván érdemes frissítgetni, mert ezentúl minden bejelentés bekerül ide is.
A felsorolás nem jelöli külön, hogy a Ford a 2016-os modellekbe - az összesbe - egy szoftverfrissítéssel elérhetővé teszi a CarPlay-t.
A listán ugyancsak nem szerepel a BMW, aminek az elnöke, Harald Krüger tavaly év végén jelentette be, hogy ők is kinyitják az ajtókat az iOS-nek. Persze konkrét modellekről még nem volt szó.
Egyébként sok népszerű gyártó nem szerepel a listán, így a Mazda és a Toyota sem siet azzal, hogy az iPhone-használók kedvére tegyen. Utóbbiak legkorábban 2015-re ígérték az első CarPlay-kompatibilis modelleket eleinte, aztán nem sokkal eltávolították a közleményből a 2015-öt, és csak azt írták: nem tudják, mikor lesz elérhető náluk a ficsör.
Szerintem lehet ellenállni ennek, csak a világon semmi értelme, és ez már most tisztán látszik.