Egy részvényeseknek tartott eseményen Robert Hwang, a Winstron ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a következő generációs iPhone-ok esetében az összeszerelés folyamata nem tér majd el jelentősen az eddigiektől - mint ismeretes, a Winstron az Apple egyik legnagyobb összeszerelő partnere, mely többek között Indiában is jelen van.
Hwang ugyanakkor kiemelte, hogy két új funkció, a vízállóság, illetve a vezetéknélküli töltés új tesztelési módszereket követel meg tőlük, valamint arra is kitért, hogy az előbbi miatt az összeszerelés menetén is minimálisan ugyan, de változtatni kell. Erre vélhetően azért van szükség, mert biztosítani kell, hogy a készülékbe semmiképpen ne juthasson be víz vagy egyéb folyadék.
A jelenleg kapható iPhone 7, illetve iPhone 7 Plus modellek hivatalosan csepp- és vízállóak, ugyanakkor a gyengébbik IP67-es szabványnak felelnek csak meg, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy huzamosabb ideig nem lehet őket víz alatt tartani. Ettől függetlenül persze szerte az interneten látni videókat arról, hogy az igazán bátrak és merészek akár úszómedencébe is beviszik őket, a zuhany alatti mobilozás pedig szinte már teljesen megszokott.
Az új iPhone-ok viszont hivatalosan is megfelelhetnek majd az IP68-as szabványnak, mely az eddigiekhez képest annyi változást hoz, hogy - akárcsak legfőbb vetélytársa, a Samsung Galaxy 8, illetve 8+ esetén - immáron másfél méter mélységig, legfeljebb 30 percig tartózkodhatunk vele a víz alatt. Ez azért fontos, mert az Apple a jelenleg kapható iPhone-oknál nem vállal garanciát a víz vagy egyéb folyadék okozta károkra, illetve fel is hívja a figyelmet arra, hogy az eszközök az idő elteltével veszíthetnek vízálló képességükből. Ugyanakkor, ha a következő generáció hivatalosan is megfelel majd a szigorúbb szabványnak, úgy a jótállás már erre a területre is kötelezően kiterjed majd.
Miközben egyre kevésbé értjük, mivel próbálja meg majd eladni nekünk az Apple az idei iPhone-okat - hiszen a jack-aljzat elhagyása, a nagyobb tárhely és a nyilvánvalóan szokásos gyorsulás egyike sem egy visszautasíthatatlan ajánlat - , kiderül, hogy egy minimum gyanús kémfotó szerint nem kettő, hanem három új modellt is kiadnak.
Ami esküszöm arra enged következtetni, hogy a rengeteg ficsör nem fért bele a szokásos kétmodelles felállásba.
A képen egy dual kamerás Pro modellt is látunk, a Plus méreteivel. Dierkt nem használok iPhone 7 nevet, hiszen a hátlapon csak egy S felirat látható, ami vagy az infó hamis voltára utal, vagy arra, hogy az Apple külön nevet próbál adni az idei generációnak. iPhone S. iShone. iPhoSe. Nem tudom.
Ha így lesz, az Apple 2016-ban négy új iPhone modellt készít el, ami minimum erőforráspazarlásnak tűnik egy olyan évben, amikor nem is akartak semmilyen nagy dobással előhozakodni a telefonos hardverek terén. Ja, mondják még, hogy a Home gomb érintésérzékeny lesz, nem kell nyomni, csak hozzáérni. Kicsit összezavarodtam ettől, hogy akkor az iOS 10-ben mi a rossebért vezették be a Press to unlock funkciót a Slide to unlock helyett, miért tették kötelezővé a Home legalább egyszeri megnyomását a feloldáshoz? Hacsak nem azért, hogy a korábbi modellekkel rendelkezőket megszívassák, akik annyira megutálják a nyomkodást, hogy inkább vesznek egy új telefont.
Egyre zavarosabbak az idei pletykák, nem lennék meglepve, ha végre meg lennék lepve.
Egyre közelebb a szeptemberi rajt, egyre több a kémanyag - valós és kamu egyaránt. Ezzel kezdtük a hetet, akkor zárjuk is vele.
A legfrissebb ismét egy a Weibo-ra felkerült videó a következő modellről, ami az utóbbi hetek anyagairól már ismerős látványt nyújt: nagyobb kamera, ronda kiemelkedés, áthelyezett antennacsíkok, és hiányzó jackdugó. A gyengébbek kedvéért összehasonlítási alapul mellédobtak egy 6s-t is:
Méretre jól láthatóan alig van eltérés és az átalakítással egyesek szerint még a por és vízállóság is elérhetővé válhat. A Weibo-s bejegyzést felkapó Nowhereelse-en egyébként a kínaiak által a videó mellé csatolt képeket is láthattok.
Egyre biztosabb, hogy ilyen lesz a 7-es iPhone. Az ilyenkor szokásos dizájnon fanyalgóknak a következő a tanácsunk:
Az év korábbi időszakában már felreppent annak a híre, hogy az Apple a wireless fülhallgatók felé lépne az iPhone 7-tel kezdődően, ami ugye a pletykák szerint elhagyja a 3,5-es jackcsatlakozót.
Korábban már az is felmerült, hogy a feltűnést elkerülendő valószínűleg fedőcégen keresztül, de levédették az AirPods kifejezést - most úgy tűnik az elmélet bizonyítást nyert. A trademark ugyanis jelenleg az Entertainment Flight LLC nevére van bejegyezve. Erről eddig is sejtették, hogy az Apple fedőcége, akik pedig nem először csinálnának már ilyet: hasonlóképpen került bejegyzésre a CarPlay, az iPad, és az iWatch védjegy is.
Hogy min buktak meg? A bejegyzési dokumentumon bizonyos Jonathan Brown aláírása szerepel - ilyen nevű alkalmazottja az Apple-nek is van. Ez még kevés lenne, hiszen ez nagyjából a Szabó László szint lenne itthon, de a MacRumors szerkesztői nem adták fel. Tovább nyomozva kiderült, hogy delikvensünk feladata a cégnél pont a szabadalmi és védjegyi ügyek intézése.
Előtúrtak valahonnét valamilyen Apple-ös dokumentumot, amit ő írt alá és összenézve majdnem biztos (95%), hogy ugyanarról az úriemberről van szó. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha megvalósul, akkor ez is lesz a neve (lásd: az iWatch védjegyezése). Az elviekben teljesen drót nélküli füles valószínűleg külön lesz megvásárolható és nem a telefon mellé adja majd a cég - ahhoz a már hatezer hallott értesülések szerint Lightning csatlakozós, kábeles megoldást várhatunk inkább, ha minden igaz.
A legújabb pletykák alapján ekkora akkumulátora lehet az iPhone 7-nek, ami valószínűleg így is ismételten megdönti a "valaha volt legvékonyabb iPhone" rekordját (de minek?) várható 6-6,5 millis vastagságával. Ez a fentebbi szám a 6s 1715-ös kapacitású erőforrásához képest közel 15 százalékos növekedés - bár a 6-os 1810 mAh-s akksijához (képünkön) képest csak 8%, de a 3D Touch-nak ára van, ugye.
Az iPhone 7 Plus-éról nem volt szó, de a mostani 2750 mAh-ról valószínűleg ott is sikerült feljebb tornászni a kapacitást - ha máshogy nem, pár belső komponens zsugorításával vagy eltüntetésével.
A szivárogtató az OnLeaks, ők azt állítják, hogy forrásuk idézzük "nem száz százalékig megbízható, de majdnem". Ezzel mindenki ahhoz kezd, amihez akar.
Egyébként meg tegye fel a kezét az, aki kapacitásnövekedésért cserébe lemondana 2-3 milliméternyi vastagságcsökkentésről. Az enyém már a magasban van.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.