Az Egyesült Államok elnöke szerdán egy kampányeseményen vallotta be: a titkosszolgálat nem engedélyezi számára, hogy iPhone-t használjon, emiatt kell a mai napig egy 2007-es BlackBerryvel rohangálnia. Sőt ez az egyetlen készülék, amit engedélyeznek az elnök biztonsági besorolásában.
Fotó: Pete Souza/Fehér Ház
Arra nem tért ki Obama, hogy milyen telefont választana legszívesebben, annyit tudni, hogy egy harmadik generációs iPadje és egy MacBook Prója van, a lányai iPhone-használók.
Köztudott, hogy a BlackBerry sokáig az USA kormányzati szervezetek első számú választása volt, ha beszerzésre került a sor, a kanadai cég gyártotta ugyanis a legbiztonságosabb megoldásokat a piacon. Később aztán az iPhone népszerűségének emelkedésével az Apple készülékei is beférkőztek a katonaság és a kormányzat egyes szintjeire, májusban pedig már a Pentagon alkalmazottjairól is azt hallottuk, hogy ráugorhatnak az iOS-re. A Samsung is bekeményített, Knox néven biztonsági layereket húzott a Galaxy sorozatára, több esetben olyan megoldásokat, amik az iPhone-ban 2008-2009 óta megvoltak.
Ennek ellenére az iOS biztonságának elismertsége továbbra is falakba ütközik, ha az elnökről, vagy a vele közvetlen kapcsolatban dolgozókról van szó. Úgyhogy tényleg ki kell tartania a BlackBerrynek, különben az Egyesült Államok első embere telefon nélkül marad. Vagy használt mobilokat kell néznie, ami mindenképpen egy szomorú látvány lenne.
A továbbra is válságban kapálózó BlackBerry vezére, John Chen egyébként nagyon jól tudja, hogy ez a kanadai készülékek legfontosabb ütőkártyája, amikkel a fiatal vásárlókat nem, de a nagyobb céges/kormányzati beruházásokat meg lehet csípni. Legutóbbi nyílt levelében azt állította, hogy "a BlackBerry visszatér az alapokhoz, és elsősorban olyan, biztonságos mobilmegoldásokat kínál, melyek anno ismertté és híressé tették a céget."
szucsadam
2011.06.27. 16:28
Címkék: blackberry rim
A RIM nem áll túl jól az okostelefonok harcában, és itt most nemcsak arról van szó, hogy a felhasználók egyre nagyobb tömegben váltanak másik hajóra, nagyobb baj, hogy már a matrózok is ugrálnak le a fedélzetről.
A Seesmic Inc., az egyik BlackBerry-fejlesztő bejelentette, hogy nem készít több appot a RIM-nek. Egyre több fejlesztő dönthet így, néhány cég a Businessweek cikkében meg is indokolja, miért nem opció már a platform. Egyikük szerint BlackBerryre fejleszteni nemcsak a anyagiak miatt ésszerűtlen, egyenesen árt a hírnévnek a kompatibilitási nehézségek miatt.
A RIM a múlt héten bejelentette, hogy a negyedéves bevétel valószínűleg kilenc év óta először fog csökkenni. A világ okostelefonjainak jelenleg 12,9 százalékát adják el, ami a korábbi, csaknem 20 százalékos arány után akár tragikusnak is tűnhet. Ezalatt az Apple folyamatosan növekedett, az Android pedig triplájára hízott.
Ennek ellenére a RIM folyamatosan növelni akarja a felhasználóknak kínált programok számát. Már 36 ezer app van a BlackBerry App Worldben, ami nagy növekedés, de messze van az Apple 425 ezres vagy az Android 200 ezres számától.
A RIM tehát nem adja fel, a fejlesztőket is össze akarja fogni, de erre az izzadságszagú lépésre is egyre kevesebb esélye van. Főleg miután egy eladott BlackBerry-appra 20 iOS-alkalmazás jut egy multiplatorm fejlesztés esetén. Ez színtiszta fizika, a legkisebb ellenállás felé halad mindenki, és ez alól a programozócégek sem kivételek.
szucsadam
2011.04.01. 16:35
Címkék: blackberry ios
Érdekes összefonódás indult meg, úgy tűnik, a BlackBerryk egyik exkluzív szolgáltatása megjelenik iPhone-ra is (meg iPadre és iPod touch-ra). A Berryblog szerint a BlackBerry Messenger iOS-re kifejlesztett változata már kész van, és április 26-án debütál az AppStore-ban.
Az infó Jim Balsillie vezérigazgató szájából hangzott el egy konferencián, ha hihetünk a híreknek, a BlackBerry saját hálózatán, BlackBerryk közötti ingyenes kommunikációra kifejlesztett szolgáltatását több platformra is kiterjesztik.
A korlátlan hosszúságú szöveges üzeneteken kívül ezeket tudja még a BB Messenger a Wikipedia szerint:
• Send and receive messages with unlimited length.
• Choose a personal BBM display picture and status.
• Real-time confirmations when messages are delivered and read.
• Share photos, videos and more with multiple contacts at once.
• Add contacts by scanning barcodes or sharing PINs.
• Reveal the music that’s playing on your smartphone.
• Send music files to your friends
Örülünk?
update: A RIM hivatalos válasza, hogy nem mondtak ilyet. "RIM did not hold a conference in Toronto this week, and Jim Balsillie did not speak at any event in Toronto this week."
Én nem annyira szeretem az április elsejét.